Háborúk 40x50 cm-ben

Sokat gondolkoztam, hogy miféle titulust is lehetne Robert Capa névjegyére írni. Lehetne világcsavargó, regényíró, nőcsábász világfi, a Magnum fotóügynökség megalapítója, vagy ahogy halálakor már emlegették: a világ legnagyobb haditudósítója. Azonban nagy hibát követnénk el, ha ezek közül csak egyet választanánk ki, hisz Capa egyszerre volt mindez.

A Ludwig Múzeum Robert Capa nevét viselő fotókiállítása kísérletet tesz arra, hogy bemutassa Capa haditudósítói tevékenységét és a háborúkon kívüli életét is. (Capa mintegy hetvenezer hátrahagyott kontaktképe közül 937-et választottak ki a hagyatékából. Ezekből 1995-ben három 40x50 cm-es sorozatot hívtak elő. Az egyik New Yorkban, a másik Tokióban, a harmadik a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának tulajdonában van.) A kiállított anyagot kronologikusan és tematikusan is rendezték. Az első teremben Capa – ekkor még Friedmann Endre – fiatalkori éveit láthatjuk képekben és levelei tükrében, majd előlép a haditudósító: a kiállítás többi termében a spanyol polgárháború, Kína, Szicília és Olaszország, Normandia (köztük a D-napról és a partraszállásról megmaradt 11 képe), majd Franciaország és Németország háborús övezeteibe kalauzol el minket fényképeinek segítségével Capa. Ráadásul megtekinthetünk egy portréfilmet is a művészről.

Sokan próbálják beskatulyázni Capa képeit, ráerőszakolni a sajtófotó címkét. Tény, hogy ezek a fotók elsősorban újságok megbízásaiból készültek, de a tárlatot járva nem lehet nem észrevenni azt a humánusságot, amivel Capa a háború résztvevői felé fordul. Ne keressünk kitüntetésekkel felcicomázott, heroikus beállításban megörökített tábornokokat és dicső győzelmüket ünneplő katonai vezetőket. Ennél sokkal többet kapunk. A háború igazi szereplőivel és igazi borzalmaival, próbatételeivel nézhetünk ezeken a képeken farkasszemet: a menekülő parasztokkal, a harcoló katonákkal, a sebesültekkel. Mivel Capa nem katonai haditudósítóként, hanem különböző újságok megbízásából ment ki a frontokra, olyan pillanatok is a nyilvánosság elé tárulhattak fotói által, amiket a hivatalos katonai cenzúra nem engedett át a rostán. A tárlatot járva több olyan megrendítő képsort is láthatunk, melyen Capa egy ember utolsó perceit kaphatta el: ezek közül az egyik a híressé vált A milicista halála. A figyelmes szemlélő az eköré a kép köré rendezett fotókon felfedezheti az akkor még élő, harcoló férfit.

A kiállítás egyetlen negatívuma – a portréfilm hosszúsága és a fotók védelmének érdekében beállított 17-20 fokon kívül –, hogy a tárlat végére az ember kissé megcsömörlik a sok háborútól és vérontástól. Ez azonban kétségtelenül a témából adódik, s ezt az érzetet hivatott elhessegetni az utolsó terem, mely Capa magánéletébe enged bepillantani. A „legnagyobb pesti vagány” a világ minden részén a társaság középpontjába került. Elragadó személyiségének köszönhette, hogy olyan emberek barátságát tudhatta magáénak, mint Ernest Hemingway, Ingrid Bergman vagy épp Pablo Picasso. Ezeknek a baráti kapcsolatoknak köszönhetően őszinte és igazán emberi felvételeket láthatunk a kor „celebjeiről”.

Ízelítőnek talán ennyit. Színvonalas kiállításnak tartom, amely élményt nyújthat a fényképészet, a sajtó és a történelem iránt érdeklődők számára is.

Értékelés: 8/10 

Robert Capa
Ludwig Múzeu

Kurátor: Páldi Lívia

A kiállításon napi kétszeri ingyenes tárlatvezetésen lehet részt venni: 11 és 13 órakor

Október 9-én pénteken és 11-én vasárnap az első emeleti előadóteremben a Robert Capa portréfilm látható a nyitva tartás teljes ideje alatt!

Olvasmányként ajánlom: Robert Capa: Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúról