A Boldog hajléktalan labdával című köztéri szobortervem 2004 októberében a Budapesti Fesztivál Központ rendezésében, a Budapesti Őszi Fesztiválon, a "Pont:Itt:Most" című köztéri...
Az egyik interjúdban azt mondták rólad, szabad embernek tűnsz. Azt válaszoltad, hogy annak is érzed magad. Mire értetted ezt? Mi jelenti neked a...
„Az a szem, amely a csillagos égre tekint és megpillantja azt a se nem hasznos, se nem káros fényt, amelynek nincsen semmi közössége a Földdel és szükségleteivel, ebben a fényben saját...
Forgács Péter médiaművész „Col Tempo” – A W. Projekt című kiállítása az 53. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennálén szerepelt 2009. június 7. és november 22. között...
Az 1946-ban alakult Újhold mára szimbólummá vált a magyar irodalomban. A folyóirat köréhez, ehhez a „filoz...
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 50 éves múltra visszatekintő, közel 400 tagot számláló szervezet. A Stúdió Elnökség minden évben pályázatot hirdet vizuális művészek, művészettörténészek...
Szemtelenség, lendületesség és ötletgazdagság jellemzi a Színművészeti Egyetem végzős Gállfi-osztályának ódry Színpadon látható Azaz című előadását. Már a játéktér kialakításában is...
Mikor és mióta foglalkozol filmkészítéssel?
2008 nyarán a Faludi Akadémia kiírta pályázatát, miszerint a Bizalom témában amatőr filmeket várnak. Volt egy ötletem,...
Mindig is jobban szerettem Kovács ákos koncertfelvételeit, mert a stúdióalbumokhoz képest ’élőbbek’, teltebbek, dúsabban...
Blogajánló
Rovatok
Keresés