Ahol helye van a nagyot mondásnak

Meseterápia. Hallották már? Forradalmian új módszer az önmegvalósításra! Másképp, mint mások. Mesés én-keresés. Az én is egy csoda, a Te is, a módszer tehát a mesei csodával az emberi csodát felfejteni. Csodás! Illetőleg: mesés!

Mesés! E szó pejoratív értelme inkább jellemző a mai nyelvhasználtra, mint a naiv, rácsodálkozó jelző. Mert lássuk be, a tolerancia s relativitás korában az árnyalatokra esküszünk, abszolút kijelentéseket már nem szívesen teszünk. Csak óvatosan, lopakodva, lopva… de hisz ez a mese működésének tökéletes ellenpontja! Lássuk csak, miről is szólnak a mesék? Életről! Halálról! Újjászületésről! A Lényegiről. Mesésen. Nem épp ezért olvassuk szívesen őket? Úgy elrévedünk, balzsamozza lelkünk, mert kompakt világkép tárul elibénk, ez a jó, az a rossz, ímhol a varázslat. Törvény és rend, mégis, mennyi (kis)kapu, lépcső a Mennyekbe, a Pokolba, az Abszolútum bejárható, a Világegyetem feltérképezhető, csak az Utak különbözők…

Ahol pszichológia és esztétika találkozik, együtt jár, az csak egy másik világ lehet, ugyanis ezek ketten mint „tudományágak” a valóságban egész más platformon állnak. E két műfajt próbálja egyesíteni Boldizsár Ildikó, „a más világon”, a mese világában. 

Boldizsár Ildikó esztétika-magyar-népművelés szakon végzett az ELTÉ-n, ma már hivatásos meseterapeuta. Válogatás kötetének – Mesék életről, halálról és újjászületésről – fülszövege az ember teremtő képességére hívja fel a figyelmet, arra, mit kéne leszűrni a történetekből, miképp lehetne saját életünkre vonatkoztatni azokat, inkább az ún. befogadás-esztétika (ami valójában inkább pszichológia, mint esztétika) érdekli tehát, nem a mesék esztétikája, pedig csodás csokor ez önmagában, funkció, cél nélkül is!

Tematikus rendben jelennek meg a mesék a kötetcímnek megfelelően. „Az archaikus tudat számára élet és halál dialektikusan összefügg, a halál összekapcsolódik a létezés utáni léttel.” – írja a kötetszervező, megokolva koncepcióját. Az életről szóló mesék teremtéstörténetek és eredetmondák között sok hasonlóság mutatható ki, a legizgalmasabb mégis az eltérő hangsúlyokat figyelni. Akad olyan mese, mely a Teremtő dicsőítése, az indonéz férfi-női viszonyt boncolgató történetben leírja, hogy készül a nő (kivel együtt élni nem lehet, de aki nélkül élni mégsem lehet): a Teremtő „összegyúrta a Hold kerekségét, a kígyó kecsességét, az inda ölelését,  a fű remegését, a suháng karcsúságát, a virág illatát, a levelek könnyed táncát, az őz pillantását, a napsugár nyájas ragyogását, a szél iramlását, a felhő könnyeit, a pihék finomságát, a madár riadozását, a méz édességét, a páva hiúságát, a fecske alakját, a gyémánt pompázását, meg a galamb turbékolását…” – az egyik magyar mese kifejezetten e „hiú asszonyi állatot” okolja a Paradicsom elvesztéséért. Más Teremtő-képet mutat egy kubai mese, melyben álomkórban szenvedő, megfáradt aggastyán a Teremtő, ki - miközben népe éhezik, szenved -, mit sem törődve szunyókál isteni rezidenciáján…

A tartalomjegyzékben remekül tájékozódhatunk, ahol fel is van tüntetve, melyik mese melyik néptől ered, ez külön érdekesség, találkozhatunk afrikai, guineai, votják, lapp, indiai, giljak, szamojéd és számtalan más nemzet meséivel, a helyet kapó magyar mesék azért különlegesek, mert kevéssé ismertek. A mese műfaji sajátosságainak összehasonlító vizsgálatára, népi motívumok összevetésére, karakterizálására ad alkalmat tehát a kötet.

A votják mesék alapvonása például a komikum: „Egyszer egy asszony fogta magát és a pelenkát az égre dobta száradni.” E szemtelen tett miatt lett ekkora a távolság mára ég s föld között.

A szlovák mesék pajzán hangvételűek, az egyik főhős az élet vizének keresése közben szent magjait is elhinti, majd továbbáll, mikor a királykisasszony ikreket hoz a világra, a kevéssé öröm-apa háborút indít „donjuanék” országa ellen; még ugyanebben a történetben még ugyanez a királyfi két új asszonyt hoz a házhoz, „egyiket hétköznapra, másikat ünnepnapra.”

Példázatszerűség jellemzi a brazil meséket, az egyikben a bambusz és a kő beszélgetnek arról, mit jelent élőnek/érzőnek és élettelennek/érzéketlennek lenni, a tanulság/konzekvencia: „Az ember élete olyan, mint a bambuszé.” Hasonlóan példázatszerű a magyar Möndölöcskék című mese, melyben minden különös dolog, amit a főhős tapasztal a möndölöcskék (bárányok) őrzése közben, végül magyarázatra lel egy bölcs öregember által: „… amikor továbbmentél és láttad, hogy két kutya egy kerten átal úgy marakodott, az azt jelenti, hogy akik ezen a világon az atyafiak  közül jószág fölött pörlekednek egymással, a másvilágon is örökétig veszekednek, soha meg nem békülhetnek.”

A mesében tehát mindennek van jelentése, jelentősége, minden értelmet kap utólag, a nyomorúság előrevisz, a szerencse forgandó, a Sors kegyes, de ha kegyetlen, annak oka kell, legyen. Viszony van tehát Egyén és Abszolútum között. Ahogy a vallásban.

A möndölöcskék átvezetnek bennünket a Halál Birodalmába, mely a mesékben – s ezt a szerkesztő is kiemeli – konkrét, megfogható, érzékelhető valóság. A Halál maga inkább jópofa, emberarcú figura, mintsem rémisztő alak, lehet vele beszélni, egyesek az alkudozást is megkísérlik: az egyik öregasszony, kinek ütött az utolsó órája, a Halál érkezésekor könyörgőre fogja a dolgot, haladékot kér, felíratja az ajtófélfára: „Holnap!”, hogy ezzel pecsételjék meg egyezségük, majd mindig, mikor újra eljön érte a Halál, erre a „Holnap”-ra hivatkozik… a Halál tehát sokszor irgalmasnak mutatkozik, a Halál eszén túl lehet járni, a Halál nem Mindenható. A vele cinkosok, „a Gonoszok” is inkább komikus, mint félelmetes figurák, gondoljunk csak a menydörgős vénasszony lófogú leányára, akinél rusnyább fehérszemélyt még nem hordott hátán a Föld… Ebből látszik, a mese nem hisz igazában a Halálban, nem tudja komolyan venni. A mese az örök életben hisz.

A mese tehát vallásos ihletettségű, éppen ezért gondolom, hogy nem csupán (fog)piszkáló mentálhigiéniánk elősegítésére, hanem főfogás, melyet szertartással kell fogyasztani (az étellel, mint tudjuk, nem illik játszani).
Mert a mese nem játék. A mese halálosan komoly dolog. A mese kinyilatkoztatás.
További elavult jelzői: ősi, eredeti, igaz.

Csodája még - reflektálva ez utóbbi radikális két sorra -, hogy nincs benne reflexió és ez kimondhatatlanul üdítő agyonreflektált valónknak!
E kötetet tehát melegen ajánlom minden fölnőttnek! Recept: felejtsük el magunkat, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkorunkat, s engedjük megtörténni a mesében a csodát, lássuk meg a csodát! Ez a terápia.

Tündér Ilona eztán már szükségszerűen ott szendereg tudatunkban az ő ég s föld között lebegő nyoszolyáján, hozzá eljutni csak virágos lajtorján tudunk, de ilyet remélhetőleg nem akarunk, Prométheusz is ott szúrta el, hogy az Égbe kívánt törni, az egyén, az individuum jegyében, bukásából okulván maradjuk hát meg a mese, mítosz közösségében!

Boldizsár Ildikó: Mesék életről, halálról és újjászületésről. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2009.

Facebook-hozzászólások