Az ártatlanság vélelme

Az emberekben az a legcsodálatosabb, hogy képesek hinni és a hitükért bármit elkövetni. Az emberiség erőssége és egyben gyengesége is éppen ebben a képességében rejlik. A kérdés csak az, mi van akkor, ha elveszítjük a hitünket, ha eluralkodik rajtunk a kétely, ami mint örök métely, elsorvasztja a lelkünket. A Kétely című film pontosan erről a lelkünkben dúló csatáról szól.

A történet a bronxi St. Nicolas iskolában játszódik 1964-ben, ahol Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) egy megújulni képes, emberközelibb egyház gondolatát hirdeti. Az ő személyiségével áll szemben az iskola igazgatónőjéé, Aloysius Beauvieré (Meryl Streep), aki tekintélyelvű vasfegyelemmel kívánja igazgatni az ódon iskolát. A feszültséget növeli annak a politikai változásnak a következménye, hogy első ízben vesznek fel fekete bőrű diákot az iskolába. Az előítéletek és az esetleges bántalmazások megelőzésére Flynn atya szárnyai alá veszi a gyermeket, nem sejtve, hogy ezzel támadási felületet ad a vele nem szimpatizáló Aloysius Beauviernak, aki csak a megfelelő alkalomra vár, hogy lecsaphasson. Ezt a lehetőséget ragadja meg a félénk, szeretnivaló James nővér (Amy Adams), aki azt állítja, hogy az atya barátsága a fiúhoz talán nem tisztességes. A hír hallatára az igazgatónő elérkezettnek látja az időt, és könyörtelen megsemmisítő hadjáratba kezd a mindenki által szeretett és jó hírnévnek örvendő pap ellen.

A film tulajdonképpen ekkor kezdődik. Az alkotás nem csupán két ember szellemi csatája, hanem két világnézeté is. Az egyik oldalon a szabadelvűbb tanítási módszereket és a mindennapokhoz közelebb álló prédikálást preferáló férfi áll, míg a másikon a konzervatív, puritán és keménykezű, a változásokat teljes mértékben elutasító nő, aki azt gondolja, hogy a világ káros hatásaitól csak így óvhatja meg az általa vezetett intézményt. A pap hiába bizonygatja igazát, miszerint ő ártatlan és hogy az a mocskos dolog, amivel vádolják, egy félreértésen alapul. Mindez Aloysius Beauviert hidegen hagyja, mert ő szentül hisz a neki ellenszenves férfi bűnösségében.

Kettőjük csatájának tűzvonalában helyezkedik el James nővér, akinek egyik oldalról imponál a változások korát követni akaró Flynn atya, ugyanakkor fél ellenszegülni az igazgatónő akaratának. A nővér személyisége az az egyetlen nézőpont, amellyel azonosulva képesek vagyunk átélni a szellemi háborút. Ezt támasztja alá, hogy amikor James nővér nincs a színen, úgy érezzük, mintha kicsúszna a lábunk alól a talaj, és kikerülnénk a film hatóköréből. Az ő hiánya miatt nem vagyunk képesek azonosulni egyik féllel sem, bár mindkettőjük szenvedélyesen állítja a saját igazát, egyiküknek sem tudunk hinni, kételkedünk, hiszen döntő bizonyítékkal egyikük sem rendelkezik.

Az alkotás előnye, hogy néhány beállítással képes előhívni a kor hangulatát, megjeleníteni az iskola életének lassú folyását. Ehhez a tempóhoz igazodik a két főszereplő háborúja is. Azt hihetnénk, hogy a film vontatott és unalmas, de a hangulat, a meg nem szűnő kétely pontosan akkora feszültséget kelt a nézőben, amelytől a film folyamatosan fenntartja az érdeklődést. Ez a fajta dramaturgia talán azért is érezhető, mert John Patrick Shanley, a rendező saját színdarabja alapján vitte a művet vászonra.

A film nem akar izgalmas lenni, nem kívánja gyilkosságokkal, robbantásokkal, különböző effektekkel elvarázsolni az embert, csupán egy történetet szeretne elmesélni. Ennek a szándéknak köszönhetően elég volt az operatőrnek, Roger Deakinsnek néhány beállítással és hangulati elemmel olyan látványt teremtenie, amellyel megragadható a hatvanas évek egyházi iskolájának légköre. Így a hangsúly a mai látványfilmekhez képest eltolódik, ugyanis nem a látványosságával mesél, hanem a szavakkal, az apró gesztusokkal, az ember tudatalattiját megragadó nonverbális jelekkel. Hoffmann úgy ráhangolódott a film lényegére, hogy gesztusai teljes mértékben kétértelműek. Lehetetlen megmondani, hogy egy apró rezdülése a beismerés jele-e, vagy egy tisztességes, istenfélő ember rácsodálkozása az őt ért képtelen vádakra. A vele szembehelyezkedő Meryl Streep alakítása is magával ragadó, hiszen tökéletesen képes megjeleníteni az örökké kitartó, soha el nem gyengülő, vasakaratú nőt, aki az igazáért még a világot is képes lenne feláldozni. Hozzájuk képest Amy Adams a nővér szerepének megformálásában felejthetőnek tűnik, de igazság az, hogy ez csupán karakterének jellegéből adódik, mivel ő mint gyenge nyári szellő suhan végig a filmen.

Mind a hárman elveszítenek valamit, amit sosem szerezhetnek vissza, ezáltal válik igazi drámává az alkotás. A film valós értéke abban rejlik, hogy nem bírál, nem ad választ a felmerülő kérdésekre, hanem kétségek közt hagyja a nézőt. A történet célja, hogy olyan szituációkat szemléltessen, amiben az emberek képtelenek a toleranciára és az előítéleteik legyőzésére, még akkor is, ha ezáltal az igazságság nevében az igazság szenved helyrehozhatatlan csorbát.

Értékelés: 8/10

Kétely (Doubt)
színes feliratos amerikai filmdráma, 104 perc, 2008

rendező: John Patrick Shanley
forgatókönyvíró: John Patrick Shanley 
zeneszerző: Howard Shore
operatőr: Roger Deakins
producer: Scott Rudin
vágó: Dylan Tichenor

szereplők:
Meryl Streep (Aloysius Beauvier nővér)
Philip Seymour Hoffman (Brendan Flynn atya)
Amy Adams (James nővér)
Viola Davis (Mrs. Muller)
Lloyd Clay Brown (Jimmy Hurley)
Joseph Foster (Donald Muller)
Bridget Megan Clark (Noreen Horan)
Michael Roukis (William London)

Képek forrása: www.port.hu

Facebook-hozzászólások