Takács Zsuzsa: A test imádása

Hol a helyünk a világban? Merre tartunk sorsunk útján? Életünket egyik napról a másikra éljük, rohanva egyik állomástól a másikig, vagy hagyunk magunknak időt arra, hogy tudatosan megéljük az úton szerzett fájdalmakat, örömöket? A test imádása arra hív fel, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk.

Takács Zsuzsa Kossuth-díjas író, költő, műfordító. Legutóbb megjelent művei az Üdvözlégy utazás! című verseskötet és A megtévesztett külsejű vendég című prózákból álló gyűjtemény. A test imádását 2010-ben adták ki. A könyv egy versciklus erejéig “ízelítőt” ad a hamarosan megjelenő India című kötetből is. Takács Zsuzsa egész életművén végigvonul Pilinszky János hatása. Egy nyilatkozatában így vall Pilinszkyről, megfogalmazva ezzel saját ars poetica-ját is: „Nem hittem többé Pilinszkyt olvasva, hogy helytelen a világos látásra való törekvés, azaz nem akartam többé elkendőzni, megszépíteni érzéseimet, a többiekről és a magamról alkotott képet.” A megszépítéstől mentes igazság követelménye A test imádásában is teljesül.

A kötet címe nem az orgiasztikus testkultuszra utal, hanem az ember testi mivoltában rejlő szakralitásra. A versek ciklusokra tagolódnak, a tartalmi szerkesztés progresszív, egy lelki fejlődési folyamathoz hasonlít: a test szexuális tapasztalatától eljut a szenvedő emberi testek nyomorúságáig, ahol végül rálel Istenre, és a lélek megszabadul a test kötelékeitől. A kötet szabadversekből áll, melyeket gondolatritmusok tagolnak. Hét ciklusa a Maszk I., Maszk II., Kimozdulások, Gazdánk távolléte, Nyelvtan haladóknak, Dallamtöredék, India. A versek helyenként enigmatikusak, torzók, de gyakran a kimondatlan szavak “beszélnek” helyettük. A versek a boldogság eléréséhez adnak útmutatót, hiszen itt a földön mindenki erre vágyott és vágyik: Assisi Szent Ferenctől Anna Karenináig, Kalkuttai Teréz anyán és József Attilán keresztül a XXI. század hétköznapi emberéig. A kötetben gyakoriak a refrénszerűen visszatérő toposzok: az éberség, a test mint a lélek és a tudat börtöne, a haláltánc, az emberi lét pillanatnyiságának képe.

A Maszk I. első és egyben a kötet címadó verse a szexualitás elementáris erejét írja le érzékletesen. A feltoluló érzések mintha egy hatalmas haláltáncba torkollanának, azonban a vers végén ott a fájdalmas konklúzió: a test kielégülése a lelket bünteti. A Bizonyos gondolatok című vers Babits Mihály A lírikus epilógjának két sorát juttatta eszembe: „Vak dióként dióban zárva lenni / S törésre várni beh megundorodtam.” Az agyunkba zárt tudat megtelik gondolatokkal, és mint egy “időzített bomba”, váratlanul felrobbanhat és gondolataink legféltettebb titkainkkal együtt kitörhetnek. Itt jelenik meg az a motívum, ami végigvonul a köteten: a test korlátai ellen küzdő, tudatos, önállóságra törekvő lélek képe. Az Egy verssorra alcímeként József Attila Bánat című verséből idéz a költő: „Könnycsepp, egy hangya ivott belőle”. A hangya-énben találkozik a mikrokozmosz és a makrokozmosz. A versben József Attila éberség-toposzát szövi tovább: éjjel minden más színben tűnik fel, ilyenkor minden titokról lehullik a lepel.

Takács Zsuzsa Egy beszélgetésre című művében Camille Claudel és Rodin szerelmét idézi fel. Camille-t a Rodin iránt érzett szerelem teljes önátadásra késztette. Kapcsolatuk a művészet és a szerelem gyönyörű és tragikus találkozása. Camille stílusa eggyé vált Rodinével. A szobrász azonban tízévnyi közös munka és szerelem után elbocsátotta tanítványát. A lány beleőrült a szakításba: „Ám, ha a fagy fölenged,/ és szívemen megtörik a jég,/ elveszek mindörökre,…”. A Maszk II. című ciklus az 1992-ben megjelent Viszonyok könnyéből származó verseket tartalmazza. A ciklusban található Anima vershelyzete a következő: a halhatatlan lélek hogyan látja a halandó testet. Megjelenik a krisztusi gondolat: a test a lélek börtöne. A lélek Istenhez, a tökéletességbe vágyna vissza, de a test béklyói ezt nem engedik. Amikor a test álmodik, akkor a lélek az elszenvedett kínokért áll bosszút. A szabadulást a halál jelenti, amikor a lélek a testtel együtt „romlatlanságba öltözik”. Ezt a motívumot folytatja a költő a Szolgámban, ahol a lírai én maga a lélek, aki reflektál a test cselekedeteire: „…ő a jelenben él. Míg én a múltban, vagy – ami ennél is gyászosabb – a jövőben.”

A Figurák című versben Isten omnipotens, önkényes képe jelenik meg. „Egyazon úr döntésétől függünk”, és az ő színe előtt mindannyian parányi figurák vagyunk. A Statiszták lázongása és a Betűid vagyunk című versekben ismétlődik ez a gondolatsor: „Pedig a betűid vagyunk mindannyian, Bárány. Könyvedből léptünk elő, és megsemmisülni oda igyekszünk vissza.” Azonban a versek végkicsengése nem pesszimista: noha nem vagyunk függetlenek, létezik Isten, akire ráhagyatkozhatunk.

Az India című záróciklust a szerző Kalkuttai Teréz anyának ajánlja. Érdekes, hogy tudatosan használja „rezonőrként” Teréz anya alakját. Budapest vagy Bombay: a hely tulajdonképpen nem is számít, a szenvedés mindenütt jelen van. A szerencsétlen, leprás, beteg emberek arcában Teréz anya képes volt felfedezni Krisztus arcát. Ez az a momentum, amikor a lélek már „képes meghalni a világnak”azért, hogy egy még jobb életre váltsa azt. Az Áryák vagy dravidákban Takács Zsuzsa így fogalmaz: „Megháborodtam, mondják, pedig szabad vagyok csak.” Megszabadulni minden materiális köteléktől: ez a lélek megváltásának kulcsa.

A kötetet értelmezhetjük számvetésnek és egyben ajánlásnak arra, hogy milyen utat érdemes követni ahhoz, hogy a célként megfogalmazott boldogságot elérjük. A döntés rajtunk múlik, hogy az út teljesítését akadályaival vállaljuk-e.

Takács Zsuzsa: A test imádása. India, Budapest, Magvető Kiadó, 2010.

Facebook-hozzászólások