Folyóiratok, aktuálisan szálló igék szemléje 2010 szeptember havában

Örömmel jelentem: újra indul a KuK folyóiratszemléje. Minden hónapban 3-4 kulturális lap kerül terítékre, valamely tematikus összefüggésben. Érdemes velünk tartani, hisz olyan írások után nyomozunk, melyeket meggyőződésünk szerint okulva forgathat az irodalom iránt érdeklődő magyar (’posztmodern’) fiatal.

Irodalom, művészet, társadalom. Ez a három fogalom vált vesszőparipámmá, mikor a szeptemberi folyóirat-kínálatot böngésztem. Mért állnak ezek együtt? Mennyiben más egy olyan folyóirat, melynek címlapján mondjuk a „kulturális” jelző díszeleg? Három olyan lapot is leltem, melyek épp ezekkel a varázsszavakkal határozzák meg arculatukat: az Ezredvég, a Hitel és az Új Forrás címlapján is ezt a háromságot – illetőleg képzős alakjaikat – olvashatjuk.

Kezdjük a Hitel című periodikával, mely talán a leghivatalosabb hangvételű, legkevésbé spontán szerkesztésű lap a három közül. Szeptemberi témájuk a nemzeti irodalomszemlélet. Papp Endre tollából ered a vezércikk, mely a hagyományvesztett mai magyar irodalomszemléletet, tágabban a ’posztmodern’ művészetértelmezés előnyeit, de még inkább hátrányait, tágabban pedig társadalmi létmódunk közönyös, bűnös valóját járja körül. Kicsit unalmasan, kicsit szájbarágósan, kicsit közhelyesen. Az úgynevezett ’társadalmi elitnek’ felelősséget kell vállalnia, újra kell tanulnunk, mi az, hogy közösség…

Mindannyian várjuk a változást, az irodalmit-művészetit-társadalmit, de közben annyi más mozgás van, például a feltörekvő tehetségeké, az Ezredvég értük nyúl, bennük látja a lehetőséget. (Kiemelném a válogatott költemények közül a Mint száradó zokni a forró alkonyatban… címűt.) A lap augusztus-szeptemberi száma Francisco de Goya festményeivel és grafikáival illusztrált, jóllehet, nem ad magyarázatot erre, illetőleg szöveg és kép társítása néhol nem épp indokolt (például A személyi számítástechnika barátságos és barátságtalan vonásai című tudományos cikk-ként feltüntetett írás mellett A kolosszus című Goya-kép látható), egyedül a Képzőművészet fejezetben esik a festőről szó, de ott is közvetetten, Feuchtwanger Goya-regényét (Goya, avagy a megismerés gyötrelmes útja), ill. annak versbetéteit tárgyalva (egy válogatást is közölnek e szövegekből).

A Hitel Műhelye Déry Tibor és Márai Sándor írói karakterét veti össze, a közös bennük nem is lehet más, mint a nyelv s a hon szeretete (megjegyzem, mely nyelvet űző, nyelvvel játszó, nyelvet hites társul választó nem szereti a nyelvet?). A cikk megállapítja, hogy Istenben is hisznek kicsit, ezen kívül kételkedők is, meg nem is. Az Ezredvég Műhelye – igen eredeti módon – magára a szerzőre hagyja a dagadt ruhát és Lukács György születésének 125. évfordulójára emlékezvén magát Lukács Györgyöt kéri fel, hogy tartson ünnepi előadást: a Marx és az irodalom című értekezést hozzák le alapostul, felépítményestül. Goethe, Diderot, Balzac: „Ezekben az írókban sűrítetten egyesülnek a polgári osztály forradalmi fejlődésének materialista és dialektikus felismerései.”  – tágítják értelmezési horizontunkat Marxék. S megtudhatjuk többek között, hogy Balzac az igazán realista, nem Zola.

Van egy komoly metszéspontja a két folyóiratnak: (há)borús képekben dúskálnak, és nem csak azért, mert az Ezredvég közli Goya A háború borzalmai című sorozatát…

A Hitelben az 1940-es erdélyi őszről olvashatunk egy igen gazdag írásban, nagy székelyek nagy mondásai (Tamási Áron), kordokumentumok (Montgomery) és az erdélyi líra (Jékely Zoltán) is képviselteti magát. Ennek párja lehet az ezredvégbéli Marcos Ana regényrészlet – a spanyol írónő börtönéveit dolgozta fel Mondd el, milyen egy fa ága? című önéletrajzi regényében – a google-keresőben az ’ég egy adta világon’ semmi nincs róla magyarul, az itteni fordítás Rozsnyai Katalin nevét dicséri. (Ímhol a feladat, ifjú titánok!)

 Végigszáguldva a verseken, melyekben főképp az Ezredvég dúskál, megállapítható, nem azok a jól sikerültek, melyek az üres jelennel, a „nekünk semmink sincs”-csel (hisz: „Krisztust is leszázalékolták harminckét évesen”) kívánnak szembesítni; nem is azt üdvözli a mai tisztes polgár, ha valaki szópetárdákat durrogtat saját örömére – az a szép, ha valaki megnyilvánul, világosan, vitathatatlanul! Például Varga Rudolf, aki (a lírai alany) szűz szeretőjéről ír, meg bölcsességfogának kihúzásáról.

Hasonlóképp üdítő az Új Forrás című folyóirat idei 7. száma, melyben hálás a választott téma: a detektívregények. Egy kiaknázatlan, rejtélyes terület hogyne csigázná fel a kedélyeket? Végre nem erről a pokoli korról kényszerülünk olvasni és nem traktál mindenki lírai soraival, prózai valójával. Van egy ízes téma, amit ki-ki gusztusa szerint tálal. S van egy főfogás, amiről diskurzus folyik. Nem csak idevágnak egy verset, vagy novellát, beszélgetünk is róla. Esetünkben Kondor Vilmos detektívregényeiről van szó. Ki van ez találva, a naiv olvasó az elejéről kezdi az újságot, Kondor Vilmos: A Nyavalya tudja, no hiszen, ki ez, és mi ez a bizarr cím? Majd olvasás közben rájön, underground műfajról van szó, később pedig: tán nem is olyan rossz, s mikor már belejön az olvasásba, véget ér a részlet. De: jön az interjú, melyből megtudhatja, ki ez a Kondor (már nem csak a Nyavalya tudja, aki amúgy a ’lúzert’ játssza a történetben, aki mégis segítségére lesz kis Sancho Panza-áthallással a Nagy Detektívnek, Gordonnak, aki meg a szuperfiú). S miután összerakja kb., ki ez; a nyavalya eszi, hogy összehasonlítsa őt a régi nagyokkal, eszébe jut a jó öreg Sherlock, Poirot… de nem kell hosszan kaparásznia félművelt fejében, mert ekkor jön a tanulmány, mely betömködni a hiátusokat. Kronologikusan kezdi a műfajtörténet tárgyalását az Ezeregyéjszakánál, előhozakodik csupa olyan figurával, akit nem is tettünk volna ebbe a detektíves fiókba (ilyen például Dickens, Dumas, Dürrenmatt…). A magyar vonatkozások meg külön érdekesek, tudták pl., hogy Krúdy regényt írt a tiszaeszlári ügyről? A tanulmány berekesztésekor a cikk írója szépen megpaskolja orcánkat, a világrendről ír, melyet a detektív helyreállítani köteles, s ami, ugye, őt követve bennünk is szükségszerűen helyre áll. A tanulmányozás után lehet csemegézni, terítékre kerül még a lapban A tetovált lány, Akunyin Fandorin-sorozata, sok azonosítható és még több azonosítatlan ujjlenyomat…Nyomozásra fel!

És persze folyóirat-olvasásra! Elmondható ugyanis, hogy e három újságot összegyúrva kaphatnánk meg csak a tökéletes folyóiratot, ami kreatív, sokszínű, emellett tudományos igényű, nemzeti és nemzetközi! Azt ajánlom hát, olvassunk bele az Ezredvégbe, a Hitelbe és az Új Forrásba is!