Csillagvárás - Beszélgetés Krulik Zoltánnal

Krulik Zoltánnal, a Makám együttes dalszerzőjével ülünk belvárosi lakásán. Várjuk azt a bizonyos csillagot. „Hajda szélben” bolyong, vagy talán itt kuporog valahol… Kint ősz van. Piszkosul esik az eső. Ázik a flaszter. Bent felmelegszik az ember.  „Gőzölög a tea már…”

Nemrégiben, tavaly ősszel ünnepeltétek a Makám megalakulásának huszonötödik évfordulóját. Mit gondolsz, hányadik újjászületésén van túl a zenekar a világrajövetel óta?

Nem szeretek nosztalgiázni, de ha visszatekintek, akkor olyan négy-öt korszak különül el. A Creativ Studio Öt-ben komponáltam és játszottam 75-től 80-ig, onnan kaptam meghívást a Makám és Kolinda nevű formációba. (Egyébként nemsokára újra össze fogunk állni, tekintettel a harminc éves alakulásra.) Ez a felállás négy évig létezett, utána önállósult a Makám együttes, amiben ugyanazt a hangszeres kamarazenét folytattuk, amit már a C.S.Ö.-ben is elkezdtünk. A második korszak akkor kezdődött, amikor az olykor vendégként velünk játszó Grencsó Pisti állandó tag lett a zenekarban valamikor a kilencvenes évek derekán. Ez a periódus körülbelül 2000-ig tartott. Közben a régi felállásból kikoptak a tagok, lassan átalakult az egész zenekar. Ebben az időben következett be az egyetlen radikális váltás: fölkért egy német kiadó, hogy írjak dalokat Lovász Irénnek. Neki is láttam a munkának. Végül a Fonó Records adta ki közös lemezünket, a Skanzent, amin még autentikus magyar népdalok szólalnak meg makámos hangszerelésben. Ezután kezdtem el írni én a dalokat és a szövegeket is. Szóval, körülbelül tizenegy éve tart a zenekar mostani, vokális korszaka…

Az első periódust miféle stílus jellemezte? Milyen volt a zenekar kezdeti összetétele?

Az én instrumentális darabjaim szólaltak meg benne, amelyek nem az akkoriban kibontakozó táncházi mozgalomhoz kötődtek, hiszen mi rendesen belenyúltunk a népzenébe, s egy meglehetősen érdekes hangszer-összeállításra építettük a kompozícióinkat. (A bolgár gadulka és kaval mellett oboa, nagybőgő és egy tizenkét húros gitár adták a hangzást, ezt egészítette ki még az Észak-Indiából származó ütős instrument, a tabla…) Nagyon fontosnak tartom az autentikus muzsika hagyományozását és továbbvitelét, de mi azért mindig egy kicsit mást csináltunk, akárcsak a velünk egy időben induló Gépfolkór, Kolinda, vagy Vízöntő együttesek. Eléggé besorolhatatlanok voltunk. Ha végiggondolnám, hogy mi mindennek hívták azt harmincöt év alatt, amit én csinálok, komoly lista kerekedne belőle. Már nem is emlékszem a többségére, de mindig felcímkézték valahogy a zenénket: pán-etno, etno-avantgard, world progressiv, ilyesmiknek nevezték… Most valahogy ez a világzene stabilizálódott, amit voltaképpen el is fogadok, és már nem tiltakozok ellene kézzel-lábbal, mert bizonyosfajta kommunikációban leegyszerűsíti a dolgot. Könnyű beskatulyázni egy zenét, de körbe kell járni azt a világot, amit képvisel, hogy igazán megismerhessük…

Hogyan érintett téged az általad is említett radikális zenei váltás? Hisz a dalformában való alkotás teljesen más, mint a szabad hangszeres komponálás.

Érdekes, hogy ez a „külső geller” milyen döntő változást hozott a zeneszerzésben. Azóta a különböző színházaknak írt kompozíciókon kívül nem is írtam hangszeres darabot. De mostanában nincs is jelen az a fajta melodikus gondolkodás, ami engem jellemez. Ha vannak komolyabb instrumentális ötleteim, azokat megpróbálom becsempészni az énekes dalokba…

A legutóbbi zenei fordulat tematikusan is végigkövethető a Yanna Yova című, 2009-es lemez hallgatása közben. Az új dalokban ugyanis a korábbi archaizáló jelleg mellett megjelennek az úgynevezett városi folklór különböző elemei is. Talán ide köthető a Robinzon KruZo nevezetű formáció(d) is, ami szintén az imént említett, urbanizált népzenét közvetíti…

Mostanra mondhatjuk, hogy kialakult egyfajta Makám-stílus. Amikor dalformában kezdtem el gondolkodni, még erősen archaizáló módon tettem ezt; „kvázi-népdalokat” szereztem. Ez megfigyelhető például az ószövetségi szövegeken és magyar népi imádságokon alapuló 9 colinda című összeállításon. Amikor ezt csináltam, teljesen beleéltem magam abba a vízióba, hogy Jézus Urunk itt, a Kárpát-medencében keresi a szállását és nem találja… Hagytam tehát magamra hatni a forrásul szolgáló szövegeket. Ennek ellenére az album utolsó dala, a Hajda szélben már teljesen személyes élményből táplálkozik. Ez a fajta stílusbeli keveredés figyelhető meg a Szindbád-műsornál is, amelyben szintén felbukkannak a „kvázi-népdalok” és más megközelítésű szerzemények is. Valóban, lassan kezdek kihátrálni abból az archaizáló szövegvilágból, ami a Yanna Yováig jellemezte a dalokat. Szeretném azt a létet megfogni, amit itt a flaszteren élünk nap nap után. Hisz nem csöndes faluban, hanem dübörgő városban lakunk. A Robinzon KruZo már abszolút ehhez az urbán-etno vonalhoz kapcsolódik. 

Ennek a fajta attitűdnek, zenei és szövegbéli megközelítésmódnak lehetnek-e előképei például a Cseh-Bereményi dalok?

Igen, kétségtelen, hogy Cseh Tamáshoz is kötődik a dolog, akinek nagy rajongója voltam fiatalon. Még léptem is föl vele! A nyolcvanas évektől kezdve azonban már nemigen hallottam őt élő koncerten; másféle világok felé vonzódtam. Akkor fedeztem föl magamnak újra, amikor elkezdtek szállingózni róla a hírek, hogy beteg… Újrahallgattam a felvételeit és hihetetlen felfedezéseket tettem. Rájöttem, hogy micsoda kincs ez, amit állandóan „fogyasztani kell”. Azóta heti rendszerességgel hallgatom a Cseh-Bereményi dalokat…

Miből meríted a zenei ihletet? Spontán vagy tudatos módon nyúlsz egy-egy motívumhoz?

Sok mindent hallgatok, a rengeteg hatás pedig valahogyan összekeveredik bennem, aztán pedig le is tisztul. Szóval nem tudatos dolog ez. Vannak ugyan tudatos részei a zeneírásnak, de a kiindulópont mindig valamilyen élmény. Én könnyen tudok ihletett állapotba kerülni. Ha azt mondanád, hogy írjak egy dallamot, biztos tudnék, de az nem az a fajta ihletett dallam lesz. Szóval teljesen más az, amikor megszületik valami, és akkor azt elkezded kibontani…

Hogyan születnek a dalok? Miként válik egy-egy impresszió vagy zenei ötlet műalkotássá?

Nagyon sokszor együtt jön létre a dallam és a szöveg. Egy sor elég; az olyan, mint egy szikra, és az beindul. Mondok egy példát: a Szigetre sokszor járok és ott a hídon jutott eszembe az a sor, hogy: „hol-ló-fe-ke-te á-lom”. (Kopog alá.) De dallammal. (Énekli.) Ennyi jutott eszembe. Hú, ez nagyon jó, gondoltam; ráadásul tizenegy-nyolcadban van, amit ritkán használ az ember! Ez váratlan ritmus. Egyből leírtam, aztán már jött a többi. Írta magát a dal…

A kompozíciók, illetve kidolgozott témák milyen instrumentumon szólalnak meg először? A hangszerelés hogyan alakul aztán a zenésztársakkal?

Bármin komponálok. Van olyan, hogy például sztíldrenen szerzem a zenét. (Előhozza, lelkesen mutogatja.) Ez egy „varázsdoboz”. Acélból van; tulajdonképpen nem más, mint egy kikalapált fenekű olajoshordó alsó része. Azért érdekes, mert pentaton hangolású, ez a hangsor pedig a magyar népzene strukturális alapvetése. Ezen szoktam játszadozni… Amúgy bárhol vagyok, villamoson például, szoktam fejben is komponálni… Aztán rengeteg ilyen fecnim van, ugye, amiken kottafejek vannak meg szavak, meg sorok, vagy olykor akadnak félig-kész dalszövegek is.  Általában rengeteg nyersanyag szokott lenni… A dal-szerzés után pedig jöhet a hang-szerelés. Úgy elképzelem a teljes hang-képet, de azért szeretem, ha beleszólnak a többiek is. Szóval, van még egy ilyen finomítgatás része is az egésznek…

Egyébként tanultál még valamilyen hangszeren a Makámban használt gitár, illetőleg zongora mellett?

Itt lóg a falon ez a balkezes szitár. Egyszerűen a hangjába szerettem bele. Kozma Andristól tanultam rajta játszani, ő pedig a Ravi Shankartól. Abbahagytam a szitározást, de azért nem véletlen, hogy itt van. Van is olyan lemez, amin szerepel. Rátettem a Közelítések című, első Makám-cédére. Amikor elkezdtem tanulni Andristól, és valameddig eljutottam, rájöttem, hogy ha szitáros akarnék lenni, akkor arra az egész életemet rá kéne tennem. És én azért többféle irány felé vonzódtam. Így lett végül a két fő hangszerem a zongora, valamint a gitár.

Mikor kerültél közelebbi kapcsolatba a zenével? Mik voltak az első indíttatásaid, kik voltak a példaképeid?

Már kisgyerekkoromtól kezdve tanultam zongorázni, meg jó énektanáraim voltak már az általános iskolában is. Aztán Pannonhalmán, gimnazista kisdiákként bekerültem a gregorián kórusba, ahol négy évig énekeltem. Orgonáltam is ott a diákmiséken; a harmadik dombon van a Boldogasszony Kápolna, és oda feljártak a falusiak litániákra. Nagyon szeretem az ottani, pici kis barokk orgonát, aminek egészen különleges hangja van. És fordítva van festve a klaviatúrája: az alsó billentyűk a feketék, és a keskenyek a fehérek! Amúgy a végzettségem villamosmérnök, a főiskola után pedig az egri tanárképzőn hallgattam magyar nyelvet és irodalmat. Tehát autodidakta zeneszerző vagyok. Kurtág Györgyöt kerestem meg első darabjaimmal, ő terelgetett még a legelején. Aki még eleinte pátyolgatott a pályán, az Lantos Iván volt, aki a Kolindának volt az egyik oszlopos vezetője. Egyébként a balkáni muzsika nagy tudora, aki az afrikai népzenét is tanulmányozta. Tőle rengeteget tanultam. Nagy példaképem volt, elmondom még, Orszáczky Miklós is, aki tavaly hunyt el. (A Syrius zenekar basszusgitáros-énekese és dalszerzője.) A hetvenes években pedig a Kexért is odavoltam…

Zenészként bejártad a világot. Több zenei kultúrát is tanulmányoztál, melynek elemeit, zenei struktúráit beépítetted a Makám muzsikájába. Ez a motivikus sokszínűség mozaikszerű eklektikusságot is eredményezhetne, mégis a te szerzeményeidben egységes hangzássá olvadnak össze az egymástól távol eső hangok. Honnan lehet ez az összhang?

India, a Balkán és a Szaharán túli Afrika. Ezek voltak a meghatározó „zenei tájegységek”.
Gyűjtésekből, hangfelvételekből szűrtem ki az általam különlegesnek tartott harmóniákat. Ezeket próbáltam a saját zenei, illetve lelkivilágom hangzásaival „összehangolni”… Indiában koncertezőként is jártam, ami hatalmas élményt jelentett számomra. Az ottani benyomásaimat őrzi egy vers, valamint egy Makám-dal, az Ahmedabad is… 

A dalkölteményeid versként is olvashatóak? Hogy perdültek ki belőled ezek a szövegek?

Az az igazság, hogy én korábban írtam verseket, amik teljesen mások, mint a Makám-szövegek, de érdekes módon nem voltam termékeny. Voltaképpen csak akkor írtam, amikor érzelmi és lelki kataklizmák értek. Ilyen volt a szerelem (nyilván a csalódás részével együtt), vagy az a történet, amikor elvittek katonának. Az is elég érdekes élethelyzet. Nem negatív élményként könyvelem el, de azért horror volt. Szóval ott a halálhoz közel került az ember, mert fegyver volt a kezében, amiben lőszer volt; tulajdonképpen az ölésre tanítottak meg minket, bár én ilyen híradós alakulatnál voltam, de kellett lőni természetesen. Ki kellett írnom magamból ezt is. Aztán a harmadik ilyen nagyobb traktátus az volt, amikor édesanyám meghalt tíz éve; akkor írtam utána elég sok verset. Most van egy kötetnyi, ami összegyűlt. Ifjúkoromban Petri György volt a mentorom, akinek a hetvenes években zenésítettem meg egy szonettjét. Nagyon tetszett neki. Azóta készülök egy Petri-lemezt csinálni. Egyszer megírtam már egy albumnyi anyagot, de sajnos nem rögzítettem. Fejben megszületett, de aztán köddé vált. (Azóta én mániákusan jegyzetelek mindent, a legkisebb ötletcsírát is, mert abból már visszahívható az egész élmény, amit aztán az ember kibont vagy beépít valahova…) Szóval ő biztatott. Volt egy hosszú levele, amiben az egyik versemet elemezte. Persze ízzé-porrá zúzta, de közben javasolta, hogy ide-meg oda vigyem, az Élet és Irodalomba satöbbi… Na de akkor már a zene olyan erős volt, hogy végül nem ezen a szálon indultam el…

Kiket szeretsz a magyar költők közül? Én Nagy László, illetve Weöres Sándor hatását érzem a dalszövegeiden…

Hogyne, nagyon szeretem mind a kettőt máig is. Pilinszky nem tudom, hogy mennyire van hatással rám, de őt is nagyon szeretem még…

Próteuszi dalköltőként képzellek el, aki a személyes érintettségen túl szerepjátszóként is jelen van a művekben. Talán ide kapcsolható a Makám világának erőteljes női jellege is.

Még én sem gondolkodtam el azon, hogy ez miért alakult így. Pedig Palya Beától kezdve, Herczku Ágin keresztül Lázár Erikáig mindenkivel lemezen is rögzültek a kapcsolatok. A legintenzívebb munka Lovász Irénnel és Bognár Szilviával volt. Nyilván az emberben más motívumok indulnak el, más zenei, illetve szövegbeli inspirációk erősödnek fel akkor, ha az ember női énekhez ír dalszöveget. Más lélekállapotba kerülök ilyenkor, valóban más bőrébe bújok…

Talán a gyermekdalok kapcsán is hasonló belehelyezkedésre, beleélésre van szükséged.

Igen, ez jelenti a harmadik utat a Makámban: az úgymond gyerekdalok mentén való kalandozás. Ezekbe a szövegekbe is egy csomó olyasmit vihetek be, ami, hogy úgy mondjam, nem az árnyas oldala a lelkemnek vagy a világnak, hanem egy sokkal derűsebb leszűrődése a dolgoknak… Ezt a Csillagvárót (az együttes legutóbbi, 2010-ben megjelent gyereklemeze) januárban, Pannonhalmán hoztam össze. Ha tehetem, akkor elutazom oda, általában tél közepén, és többnyire alkotással töltöm azt az időt, amíg ott vagyok. Meg szemlélődéssel…

A dalaidban (és itt főleg az „aprajának” szánt számokra gondolok) is felfedezhető egyfajta „vidéki” jelleg, valamiféle szelíd kötődés a tájakhoz, növényekhez, állatokhoz…

Szerintem nagyon fontos a természetközeliség, pláne annak, aki itt a flaszteren él. Énnekem permanens vágyam, hogy többet legyek vidéken, de jó itt a városban is. Annyira gazdag Budapest! Minden este elmegyek, és csavargok valamerre. Persze zenés helyeken is gyakran megfordulok. Legutóbb egy kortárs esten voltam, ahol a lányom hegedült a régi Zeneakadémián, de például a Gödörben is meg szoktam nézni sok mindenkit. Mostanában az egy ilyen új terep számomra. Tegnap például Korom Attila játszott ott, akit nagyon szeretek.

 A leginspirálóbb ihletforrásom egyébként egy falu. Káptalantótinak hívják és a Balaton-felvidéken található, a Badacsony mögött. Ott van egy kis parasztházunk már három évtizede, amit egy barátommal magunknak építgettünk. Inkább azt mondom, hogy „visszaóvtuk” az eredeti állapotába, hiszen ez egy százhatvan éves épület. És hát gyakorta, ha időm teheti, ott szoktam írogatni. Ez legtöbbször este történik, és bevallom, hogy jó tüzes borokat is szoktam hozzá használni, amik ott teremnek. Nagyon szeretem nézni a csillagokat arrafelé, és sokszor már-már rituálisan várom őket. Van úgy, hogy csak akkor fekszem le, ha látok, mondjuk, öt hullócsillagot. De előfordul, hogy jön egy, aztán órákig semmi… Úgyhogy valamikor éjjel kettőig is fenn vagyok… Sőt, sokszor elalszom ott, kinn a kertben… A csillagok között…

Köszönet Tisza Dorkának a beszélgetés segítéséért!