„Aljas, véres, bitorló vadkan”

Shakespeare egyik legnehezebben megválaszolható kérdése az emberi bűn természetére vonatkozik. Hogyan és miért válik az ember gonosszá?

Igencsak fiatal volt az angol drámaíró, amikor a Rózsák háborúját feldolgozó négyrészes történelmi szappanoperájának utolsó részét megírta. A III. Richárdot mégis mindmáig Shakespeare egyik legnagyobb sikereként emlegetik. Hogy miért? Talán azért, mert újszerű módon tudta megmutatni a hatalom gonoszságát. Mi volt újszerű ebben a változatban? A Shakespeare-kutató Géher István valami olyasmit sugall, hogy a trükk lényege, hogy a főgonosz a nézőt is megbabonázza, s nem tudunk nem elismeréssel adózni nagysága előtt.

Vagyis: a drámaíró beköltözik főhősébe, mintha maga válna gonosz szellemévé, a pusztító torzszülött démonjává. S Richárd sem a színpadi ellenfeleivel foglalkozik igazából – jó piárosként tudja, hogy nem a versenytársakat kell legyőznie, hanem az igazi cél a vevőket közvetlenül meggyőzni.

Az Erzsébet-kori dráma ezért nem avul el egykönnyen – olyan fölényes retorikai teljesítmény, amellyel szemben a néző tehetetlen. Egy gonosz púpos alak, akiből jól irányzott gyilkosságok révén király lesz, de nem kerülheti el csúfos bukását – első hallásra kicsit morbid, már-már parodisztikusan eltúlzott történelmi görbe tükör. De hát a huszadik században épp elég borzalmat tapasztalt meg a néző közvetlenül ahhoz, hogy tudja, Shakespeare nem hazudik, csak sűrít.

A jelek szerint a III. Richárdnak van mondandója a 21. század színházi látogatói számára is. A Kecskeméten most bemutatott változat, mely Cseke Péter rendezésében került színpadra, osztja Jan Kott, a Kortársunk Shakespeare című kötet lengyel szerzőjének vélekedését: „A mai néző… a saját korát találja meg a shakespeare-i tragédiákban”. A mai magyar színházlátogatók számára a piros és a fehér rózsa polgárháborújának nyilvánvalóan aktuálpolitikai üzenete is van. Hogy a politikai hatalom megszerzése csaknem minden technikát legitimálni tud, erre elég sok friss tapasztalatunk van ugyanis nekünk is, függetlenül attól, melyik politikai családhoz állunk közelebb.

Shakespeare ugyanis nem pártpolitikát művel a színpadon, hanem a politika nagy működési mechanizmusát (Kott) állítja színpadra. S a kecskeméti rendezés szerencsére szintén nem próbál túlságosan erőteljesen az áthallásokra koncentrálni. Bár nem hibátlan az előadás, s a közönség sem fogadja kitörő lelkesedéssel, a rendezés célja méltánylandó: hogy a Shakespeare által elvégzett gonoszság-analízist a maga metafizikai súlyának megfelelően vigye színpadra.

A gondot az jelenti, hogy a tíz gyilkosságból álló cselekvéssort, amelynek eredményeként Richárd trónra száll, majd alábukik, eleve nehéz úgy előadni, hogy lekösse a néző figyelmét. A fiatal drámaíró nem kíméli a színházlátogatót, a darab még shakespeare-i mértékkel nézve is hosszú és részletekbe fulladó. Ráadásul a rendező sem könnyíti meg a maga dolgát, amikor szó szerint veszi Jan Kott következő passzusát: „A feudális történelem nagy lépcső, melyen szüntelenül vonul fölfelé a királyok menete. Minden egyes lépcsőfokot, minden fölfelé tett lépést gyilkosság, hitszegés és árulás jelez. Minden lépcsőfok közelebb visz a trónhoz”.

A kecskeméti színpadot Mira János egy az egyben hatalmas/hatalmi lépcsőházzá alakítja. Ez a lépcsősor egy hatalmas tükörfalba fut, mely többféleképp is Shakespeare-re utal. Ám egy ilyen piramisszerű térben játszani nem lehet. Mindig attól félünk, ki fog megbotlani e lehetetlen körülmények között. Ezért, s persze a sok-sok rövidítés miatt (hogy beleférjen az előadás két és fél órába) a darabnak inkább csak a kivonatát adja elő a kecskeméti társulat, ami élvezeti értékéből bizony sokat levon.

Másfelől viszont így még hangsúlyosabbá válik a többi történelmi statisztával szemben a címszereplő. Ezt az előadást is az menti meg, hogy Richárdja rendkívül erőteljes alakítást nyújt. Kőszegi Ákos ármányos gyűlölködője, torz gondolkodású, rémisztően okos hatalom mániákusa lenyűgöz és felemel. A pályája során már Hamletet is megformáló színészt a fővárosi közönség inkább szinkronszerepekből ismeri, de a kecskeméti alakítása azt bizonyítja, hogy érett, kimagasló képességű színművész, akire egy egész előadás is ráépíthető.

Kőszegi leginkább azt a vonalat tudja kihozni Richárd jelleméből, amelyet így jellemez Géher: „Marlowe nagyhangú titánhőseinek jövőbe törő, komor fönsége és a moralitásokból visszamaradt nagyszájú Bűn (Vice) alpári humora”. Ahol még fejlődhet, az a bűntudat felébredésének folyamata, s az álomjelenet, melyben lelkiismeretét áldozatai szellemei ostromolják, végső soron visszaverhetetlenül:

Kétségbeesem. Senki sem szeret.

S ha meghalok, majd egy lélek se sajnál.

De mért is tennék, mikor énmagam

Se tudom megsajnálni magamat.

(III. Richárd, V. 3., Vas István fordítása)

Ha a gonosz és a gonoszságára ráébredő alak is egyformán hitelesen fog megjelenni, akkor válik majd a figura olyan reneszánsz módon individualizálttá, kerek egésszé, amilyen Cs. Szabó László olvasatában a shakespeare-i III. Richárd lehet.

Most még a darab zárlatával, a hős kiábrándító bukását követő igazságos új király rex (sic!) ex machinájával nem nagyon tud mit kezdeni a néző. Kívánjuk persze a Rózsák háborújának végső lezárását, de a jelenlegi politikai konstelláció nem segít e zárlat egyenes olvasatának: naiv idealizmus lenne azt hinnünk, hogy a hatalmi lépcsősor innét kezdve barátságos kaptatóvá válik, s a befogadó egyszerűen csak politikai preferenciája szerint fogja a végső igazságot osztani.

Shakespeare: III. Richárd

Kecskeméti Katona József Színház

Fordította: Vas István

Rendező: Cseke Péter

Szereplők: Kőszegi Ákos, Hegedűs Zoltán, Sára Bernadette, Réti Erika, Bognár Gyöngyvér, Kiss Zoltán, Pál Attila, Ferencz Bálint, Fazakas Géza, Kiss Jenő, Kovács Gyula, Szokolai Péter, Farkas Ádám, Báhner Péter, Varga Levente, Mátravölgyi Bátor

Díszlettervező: Mira János

Jelmeztervező: Bánki Róza

Zeneszerző: Aldobolyi Nagy György

Fordító: Vas István

Világítás tervező: Farkas József

Súgó: Ba Éva

Ügyelő: Báhner Péter

Rendezőasszisztens: Frigyesi Tünde

Bemutató: 2011. február 25.

A képek forrása a kecskeméti Katona József Színház honlapja.