Nyári háborúk

Ma már közhelynek számít arról beszélni, hogy a modern technika és az internet mennyire áthatja mindennapi életünket. Pedig igenis jelen van ez a probléma, és nagyon is foglalkozni kell vele, hogy ne váltsuk valóra az egymástól elidegenedett emberekről regélő utópiákat. S ugyan mi lehetne hatásosabb médium e témában, mint a hideg technikai precizitással kidolgozott animációs műfaj? Pláne, ha némileg meglepő módon valahogy sokkal emberközelibb tud lenni, mint élőszereplős társai.

Hosoda Mamoru filmje tökéletesen hozza azt a kettősséget, ami az animációs film zsánerében rejlik. A Nyári háborúk című alkotás egyfelől egy teljesen irreális világot ábrázol, digitális, 3D-hatású technikát alkalmazva. Másfelől pedig egy olyat, amely akár a miénk is lehetne. Ez utóbbi világ karaktereinek mozgása, mimikája, személyisége és problémája szinte tökéletesen imitálja a valóságot. Persze megvan ennek is a maga hátulütője, hiszen így joggal merülhet fel a nézőben a kérdés, hogy miért nem animációs betéttel tarkított élőszereplős filmet nézünk. A történet és a film egyszerű és kissé talán naiv, szívet melengető üzenete azonban mindenképpen indokolttá teszi a kizárólag animációs eszközök alkalmazását.

A Nyári háborúk gimnazista és egyben matematika zseni főszereplője Koiso Kenji. Bár lenne nyári munkája az OZ nevű virtuális világot generáló program moderátoraként, mégis elfogadja a csinos iskolatárs, Shinohara Natsuki ajánlatát. E szerint részt kellene vennie a lány kísérőjeként a nagymama kilencvenedik születésnapjára rendezett nagycsaládi összejövetelen – csakhogy Natsuki ál-vőlegényeként. Kenjit meglepi és zavarba hozza ez a helyzet, és eleinte nem is tud élni a lehetőséggel, hogy ezúton közelebb kerüljön az általa régóta csodált lányhoz. Sajnos még az sem segít, hogy az igazi családfő szerepét betöltő nagymama hamar bizalmat szavaz neki. Mikor azonban egy ártatlan sms-sel Kenji országos méretű problémát okoz az OZ rendszerében, szép lassan az egész család mellé áll, hogy egységes erővel kiirtsák a vírust és helyrehozzák a problémát. Hiába ugyanis a matematikai tudás és zsenialitás, a valódi győzelemre segítő érték az összetartás erejében rejlik. És talán mondanunk sem kell, hogy ráadásként ez még az eredetileg másért dobogó női szívet is közelebb viszi az érte epekedőhöz…

Kenji és a Jinnouchi család bájos meséje a család legfontosabb értékét, a feltétel nélküli összetartást és bizalmat propagálja elsősorban, ugyanakkor nem feledkezik meg a hagyománytisztelet hangsúlyozásáról sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy tanulságként azt kell megtudnunk belőle, mennyivel jobb volt a régi időkben, mennyivel tisztábbak és élőbbek voltak ezek az emberi értékek. Inkább arra emlékeztet minket, hogy ezek a mai elgépiesedő világban is léteznek még, hiszen az ember természete alapvetően nem változik. A fontos az, hogy ne felejtsük el ápolni ezeket az értékeket. És ha ezekre koncentrálunk, még az olyan tarkabarka, az érzékek számára vonzó csomagolásba bújtatott virtuális életnek is ellent tudunk állni, mint amilyet az OZ program kínál.

A film grafikai megvalósítása is ezt hivatott érzékeltetni. A nagyon is reális karaktereket és animációt felvonultató, természetes képsorokat önkéntelenül is sokkal jobban élvezi a néző, míg az OZ virtuális világában játszódó jelenetek harsány, rikító színeikkel fájóan giccsesnek, túlontúl meseszerűnek hatnak a profi technikai kivitelezés ellenére is. A Matsumoto Akihiko komponálta aláfestő zene is ezt erősíti: OZ csipogása mesterséges, kicsit talán idegesítő is, míg a Jinnouchi-rezidencia történéseit kellemes dallamok festik alá. Ez az éles kontraszt még hangsúlyosabbá teszi a családi jeleneteket, melyek sikeresen férkőznek közel hozzánk még úgy is, hogy tisztában vagyunk vele: ez is csak rajzfilm, ez is csak mese, ez is csak varázslat.

Ez az élmény óhatatlanul a prominens, igényes, de még a közönségfilm szférájába eső japán animációs film talán legmeghatározóbb képviselőjéhez, Miyazaki Hayao rendezőhöz kapcsolható. Az ő művei végig megmaradnak mesének, mégis, egytől egyig valami jóval többről, valami jóval mélyebbről szólnak. Mesének és valóságnak ez a kontrasztos szintézise talán még jobban kitűnik Hosoda direktor úr korábbi nagyjátékfilmjéből, Az idő felett járó lányból, azonban érezhető a Nyári háborúkban is. Ez persze talán azért sem véletlen, mert a forgatókönyvet mindkét esetben Okudera Satoko jegyzi. Kettejük együttműködése tehát mindenképpen gyümölcsözőnek tekinthető.

Olyannyira, hogy szívem szerint létrehoznék neki egy témát valamelyik fórumon, hozzá pedig felpakolnám egy fájlmegosztó oldalra, hogy utána várjam a kommenteket némi virtuális diskurzus céljából. Azonban inkább azt remélem, hogy a számítógép és az internet előtt töltött magányos órák helyett e kis irománnyal sikerül ötletet adnom az esti családi, netán baráti filmnézés tárgyához. Már ha létezik még ez a szokás.

Nyári háborúk/Summer Wars
feliratos japán animációs film, 114 perc, 2009
rendező: Hosoda Mamoru
forgatókönyvíró: Okudera Satoko
zeneszerző: Matsumoto Akihiko
producer: Takahashi Nozomu, Ito Takuya, Watanabe Takashi, Saito Yuichiro

video