A katona imája

Kovács Emese

A jó harcot megharcolta

Amikor dal születik, lehet bármennyire szerény a szövegíró, biztosan elképzeli, hogyan énekli majd vele együtt több ezer ember az éppen alakuló refrént. A katona imája címadó dalát hallgatva egy nyílt, bűnbánó és tiszta századost hallunk. Az első sorban szövegszerűen megidéződik Máté Evangéliumának pogány katonája („Nem vagyok rá méltó, hogy a házamba lépj / De csak egy szóval mondd…”), aki Jézust próbálja megvédeni attól, hogy átlépje az ő tisztátalan házának küszöbét. Az említett refrén: az „Istenem, irgalmazz nekem bűnösnek!” felkiáltása nem épp egy rock koncertbe illő szólam, ám kétség sem férhet hozzá, hogy a május 14-ei lemezbemutatón tízezrek fogják skandálni. Ennyire nyílt, és jó értelemben szókimondó Ákos-album talán még nem született.

Nehéz egészében szólni az albumról − a számok végighallgatása után az lehet az érzésünk, mintha Ákos egy korongon szeretné bizonyítani, mire képes: új albuma rendkívül sokszínű mind zeneileg, mind tematikáját tekintve. A már több mint húsz éve a pályán lévő zenésztől elvárt profizmussal felépített lemez ez: egymást váltogatják a líraibb, szerelmes, illetve a társadalmi, generációs problémákra rámutató dalok. Ezek közül kiemelkedik a Nézz szembe vele, melyben Ákos a külföldre elvágyódó magyar fiatalokhoz szól, érzékenyen nyúlva ehhez a rendkívül aktuális problémához. A dal vége felé elhangzó rap-betét is a helyén van, és a régebbi rajongók nem lepődnek meg, hiszen már a Hűség című albumon is volt erre példa (Ideális popsztár). Ennek társdala a Senki nem tehet mást, amit azonban ugyanebben a témában írt töltelékszámnak érzek, melyben talán feleslegesen boncolgatja Ákos újra ugyanazt a témát. Ugyanígy nehéz lenne megmondani, miképp illeszkedik a Játékharc az album egészébe − kár az utolsó soráért (És ha veszít, nevetni tessék / Mert ha sír, lefolyhat az arcáról a festék.), melynek üzenete elvész − azon kívül, hogy a következő turné egyik zúzosabb darabja lehet. A Főleg régen hallgatása közben megelevenednek a jó öreg bonanzás idők. Az őt különféle internetes fórumokon kritizálóknak szóló ironikus fricskában jól játszik egymásra zene és szöveg – ám a dal vége felé érezzük, hogy tovább lehetne már lépni, ugyanúgy, ahogy az előítéletes kritikusoknak is.

Az album egyik csúcsteljesítménye az Óda mellett az Érintő, melyet azonban kár volna egyszerű szerelmes dalként aposztrofálni. Talán Ady Kocsi-út az éjszakában című verse és Kosztolányi Hajnali részegsége ihlette ezt a hittel és reménnyel teli posztapokaliptikus képsort, melynek legszebb sora (A virághabos fák alatt, / Ölelkezik két pillanat, / Elillanunk, elomlunk porrá.) költőiségében kiemelkedik az egész életműből. A Még közelebb bensőségessége és őszintesége az új lemezen jól keveredik az erőteljes és kemény hangvétellel. Ákos négy év küzdelem után győztesként tért vissza; megharcolta a „jó harcot”. A katona imája ezért az alkotói vívódásért lehet mind emberileg, mind pedig művészileg hiteles vallomás, illetve teljesítmény. A fentebb említett dalszerzői ’szókimondás’ „nagy szavai” így maradhatnak – a látszat ellenére – közhelymentesek és erőteljesek. Az albumot – gyenge pontjai ellenére – az életmű fontos állomásaként könyvelhetjük el. A dalok érintője pedig nemcsak az Ákos-rajongók közösségét érheti el, hiszen nyíltan a közös ég felé mutat…

Bradák Soma

A jó, a rossz és…

Először végiglapozva a szövegfüzetet a Hűség “harctéri” fotói jutottak eszembe a katonaszerepbe bújt Ákosról. Persze ez már más ügy, zenei szempontból is rég elhagytuk az Ikon-Hűség-Új törvény háromság hangzásvilágát, bár a rockdalok újra többségben vannak. Az Andante-turné hatásait mutató Még közelebb – az előző stúdióalbum – dús hangszereléseit és stílusbeli sokszínűségét viszi tovább A katona imája, az előbbi hozzám mégis közelebb áll. Pedig nem mondható, hogy az új anyag sokkal kevesebbet nyújtana elődjénél. Újra gyönyörű hangzás és finom keverés, újra élő vonóskar (egy helyütt fúvósok is megjelennek, noha visszafogottan), egyre több élő dobbal rögzített dal és több “külsős” beavatkozás a munkafolyamatba. Ez utóbbi kettő mennyiségével kapcsolatban voltak és vannak problémáim, de ezek kifejtése egyrészt hosszadalmas, másrészt kicsinyes lenne. Röviden: nekem ez a több is kevés.

A katona imája lendületes és változatos, ami a Még közelebb mélázásba hajló tendenciája után üdítő is lehet. Ákos magasan kezd A katona imája című dallal, és a maradék tizenkettő között bőven van olyan, ami fenntartja az ember figyelmét. A címadó és nyitó szám szépen illeszkedik részben a Hűség, de főleg az Új törvény óta jelen levő, torzításokban gazdag, fajsúlyos irányvonalba. A többi rockos szerzeményen is érezhető Sellyei Tamás hangmérnök munkája – elég a dobhangzásra, és a Szindbád dala gitárjainak megszólalására figyelni. Bár a Szeress így nem hoz semmi különöset zeneileg, biztos helye van a jövőbeli koncertprogramokban, mondjuk az Ölelj meg újra helyén. A Tabula rasa jelenti az album egyik csúcspontját: kezdve a Nirvanás basszustémától az előző lemez férfikaros dalait felidéző vokálokon keresztül a refrén szövegének érdekes játékáig. Ezzel szemben a Játékharc a szavakkal való kínos erőlködése révén a leggyengébb láncszem a lemezen, sőt, az egész életmű legrosszabb dalai között van. Szerencsére közvetlenül utána jön az Óda, ami kétségtelenül A katona imája másik magaslata, amiben a hangszerelés, a dalszöveg és az ének érzékenységét Pejtsik Péter csellójátéka tökéletesen egészíti ki. A líraibb és középtempós dalok (Minden álom véget ér, Fénybe nézz, Érintő) jól eltaláltak, ám talán nem mennek olyan mélyre – zeneileg sem –, mint a Még közelebb hasonló jellegű szerzeményei. Az egyedüli kivétel a záró Kéz a tarkón a vonósokkal és fúvósokkal szépen emelkedő refrénnel, valamint az Őszi tájképre való finom szövegbeli utalással („Nagy hirtelen / A nyakszirtemen / Egy kéz végigsimít”). A klasszikusan ákosos jellegű dalok között frissítően hat a Senki nem tehet mást nagyívű vonósszólammal gazdagított triolás blues-a, valamint az Ikon dalait idéző Nézz szembe vele lazán lüktető R’n’B-je. Az utóbbi egy újabb csúcspontja az albumnak: a kellően minimális dobokat jól egészíti ki az elektronika, a gitár- és billentyűhangszínek a helyükön vannak – de amint elkényelmesednénk, jön a kiállás: Ákos rappel, a vokálok ezzel párhuzamosan stílszerű nyögésekké alakulnak, ám mindezt súlyos torzgitárok zúzzák szét, a hallgató legnagyobb örömére. És meglepődni se kell, elég a jó tíz éves Ideális popsztárra, sőt, annak angol változatára (Rockstar) gondolni, ahol egyaránt találkozunk a rappel és az öniróniával is.

Lehet úgy tekinteni Ákosra, mint “nemzedéki himnuszok” és patetikus balladák alkotójára, de ez ugyanúgy elmegy a lényeg mellett, mint a kizárólag politikai szempontú közelítés. Úgy vélem, az egyetlen megnyugtató megoldás, ha a dalokat értékeljük, hogy jók-e vagy rosszak, és ez nem feltétlenül pusztán esztétikai vizsgálódást jelent, hanem politikait, etikait és irodalmit is, ha szükséges. A katona imáján van jó és rossz szerzemény egyaránt; külön örömteli, hogy a korábbi lemezek előre mutató lépései többé-kevésbé folytatódnak és hogy remekbe szabott opuszokkal is találkozunk (Tabula rasa, Óda, Nézz szembe vele). A hallgatók közül nyilván van, aki a “régi” Ákost sírja vissza, vagy a tisztán rockos, illetve elektronikus albumokat, netalán az Andante, a Még közelebb és a 40+ akusztikus közelségét. Megint mások közömbösen fogadják vagy zsigerből elutasítják mindezt. Ők elmennek A katona imája, és így a jelenlegi Ákos mellett is. A többiek viszont gazdagodhatnak néhány jó dallal, a rosszakat meg nyugodtan elfelejthetik.

Ákos: A katona imája, CD + DVD, 2010, FalconMedia

1. A katona imája

2. Minden álom véget ér

3. Szindbád dala

4. Senki nem tehet mást

5. Fénybe nézz

6. Játékharc

7. Óda

8. Főleg régen

9. Nézz szembe vele

10. Tabula rasa

11. Érintő

12. Szeress így

13. Kéz a tarkón

DVD-tartalom:

• Az egész album térhatású hanggal.

• A Szindbád dala videoklipje.

• Video-napló az album munkálatairól és a Szindbád Turné 2010 előadásairól.

• A Szindbád Turné 2010 koncertfilmjének előzetese: a Szindbád dala és a Csak a szerelmen át felvétele.

video