Címet a képekhez vagy képeket a címhez?

Megtévesztő és hatásvadász címmel szabad-e tömegeket vonzani? Mi a célja egy kiállításnak? Ha az, hogy minél több látogatót megnyerjen magának, akkor úgy tűnik, jó úton tart a Kogart Ház. Ám, ha tanító szándékkal rendeztek kiállítást, a cím és a képek közti távoli kapcsolat miatt célt tévesztett. Az a látogató, aki nem tájékozódik kellőképpen a kiállítás kísérőanyagából vagy a katalógusból, és a képi élményre hagyatkozik, félő, hogy azzal a meggyőződéssel tér haza, hogy Barabás Miklós, id. Markó Károly és Munkácsy Mihály, valamint a többi ismert és kevésbé ismert festő az impresszionizmus magyar képviselői.

Kettős címmel hirdeti az eseményt az öt éve Kogart Házként ismert Andrássy úti palota homlokzata: Az impresszionizmus sodrában, majd alatta az alcím: Magyar festészet 1830-1920. Hacsak az alcím szerepelne a kiállítást hirdető lobogón, nyilvánvalóan gyérebb lenne az érdeklődés, akár a túlságosan konkrét megnevezés miatt, de a dátumok által jelzett 90 év bemutatásának lehetetlensége miatt is elbizonytalanodna a látogató-jelölt. A kiállított képek mégis inkább az alcímet igazolják. Bár azt is csak részben. De ez nem is célja a kiállításnak, így inkább az kérhető rajta számon, hogy miért kényszerít tudatosan egy fogalom alá 136 képet.

Nem tekinthetünk el attól, hogy a főkapu vezet az étteremhez, míg a kiállítótér egy útmutató táblának köszönhetően a mellékbejáraton közelíthető meg. Csak remélhetjük, hogy nem mellérendelésről van szó, inkább a „múzsák szentélyének” védelmezéséről, és emiatt érdemes félretenni minden előítéletet, hogy képesek legyünk a képeket önmagukban, a rájuk kényszerített gyűjtőfogalomtól, a kiállítás címétől függetlenül nézni.

Háromemeletes térben láthatjuk a magyar festészet külföldről kölcsönzött néhány értékes képviselőjét, a jól ismert, de mindig szívesen látott képeket, illetve néhány, első ránézésre egyforma tájképet – amelyeknek legfeljebb csak témaválasztásuk miatt lehet némi köze az impresszionizmushoz, de stílusukban semmiképp.

A kiállítást kísérő szöveg igazolni próbálja a kiállítás címének és képeinek összetartozását. Burkoltan még azt is beismeri, hogy merész, ám nem titkoltan közönséghívogató a címadás. Kiemeli, hogy az impresszionizmus fogalmának kétféle, egy szűkebb, illetve egy tág értelmezése ismert, melyek közül ők az utóbbit, a megengedőbbet választották: mivel az lehetővé teszi, hogy ne csupán a francia művészetre korlátozódjon, hanem magyar vagy akár jugoszláv impresszionizmusról is beszéljünk. Különösen bátor a címadás, ugyanis a kiállításon többnyire Münchenben tanult festők szerepelnek, akiknél az impresszionizmus hatása csak az akadémia utáni utazások következménye – vagyis nincs szó az életművet végigkísérő stílusjegyről. „Az impresszionizmus nyomai a magyar festészetben” indokoltabb cím lenne.

Előzmény és kitekintés fogja közre a kérdéses stílusirányzathoz leginkább kapcsolódó képeket: Munkácsy Mihály: Poros út I., Szinyei Merse Pál: Majális I. vázlat, Nyilasy Sándor: Csónakázás a tavon, Csók István: Tél a tavaszban című alkotásait.

A párhuzam, hatás és kölcsönhatás fogalmakkal jellemezhető az elrendezés. Benczúr Gyula Koszorút a mamának című képének tematikus előképe a kiállítás egyik szenzációjaként is jelen levő Szinyei Merse Pál-festmény. Az Anya a gyermekeivel című képet az amerikai Salgó-gyűjtemény kölcsönözte, a Szénarakás című Munkácsy-képpel együtt. Kölcsönhatásról beszél a Zemplényi Tivadar képe melletti szöveg: a művészt a szabadban festés gondolata Szinyei Merse Pál hatására foglalkoztatja, akit pedig a vidéki birtokára látogató „tanítvány” lelkesedése serkenti további alkotómunkára.

A második emeleten a magyar festészet jelentős festőiskoláinak, a szolnoki és a nagybányai művésztelep kitűnő példái kapnak helyet. A Szolnoki Művésztelepet a következő alkotások képviselik a kiállításon: Szlányi Lajos: Szolnoki nagyvásár, Deák-Ébner Lajos: Vadmályvák útja, Fényes Adolf: Néma utca. A másik festőiskolát pedig Hollósy Simon, Iványi Grünwald Béla, Ferenczy Károly, Glatz Oszkár és Csók István képei. Közülük az iskola legnagyobbjaként emlegetett Ferenczy Károly hangsúlyosan jelen van. Két nagyméretű képe áll egymás mellett a második emelet előkelő helyén: A tékozló fiú és a Dombtetőn című képek. Hűen illusztrálja az egyik legszebb bibliai történetet az előbbi festmény. Valamennyi hasonló tárgyú kompozíciójával együtt ezt is plein airben festette, a jelenet pontos beállításával. A baloldalon megfestett apa mindkét fiú felé nyújtja karjait. Az idősebb fiú az arckifejezésével felidézi a jól ismert sorokat: „soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.” (Lk 15,29-31). A kép jobboldalán szemlesütve áll apja előtt a mindenét eltékozolt fiú. Az apa öleléséhez hasonlóan öleli a természet is tékozló fiát a Dombtetőn. Ferenczy a XX. század elején párhuzamosan dolgozik két ellentétes stílusban: 1903-tól Rembrandt festészetének hatása, a tónusos festészet, valamint az általa megfogalmazott „kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon” is megjelenik képein. Az említett két Ferenczy-kép a természet és az ember festői egybekomponálásának kitűnő eredményét mutatja. Gyakran szolgálnak alapul a nagybányai tájban reggeliző családtagok alakjai a plein air képeihez. Ezek a képek ugyan kapcsolatba hozhatóak az impresszionizmussal, de ugyanígy a naturalizmussal és a posztimpresszionizmussal is, melyek mindig külföldi tanulmányút vagy kiállítás hatásaiként jelennek meg.

Rendkívül gazdag a második emelet, többek között Mednyánszky László művei miatt. Láthatjuk például a Tavaszi domboldal, a Tél az erdőn, a Horgász, a Hóolvadás a hegyvidéken című képeket, melyeket Mednyánszky a második párizsi útja alkalmával festette, így ezeken érzékelhető az impresszionizmus hatása. Barbizonban megismerkedett a buddhizmus és a teozófia tanaival – ezzel függ össze, hogy az ember és a természet egyformán fontosak lesznek képein.

Az impresszionizmus a francia művészetből ismert jegyeivel nincs jelen a magyar festészetben, így a kiállításon sem, van azonban az impresszionizmust továbbgondoló festészeti irányzatnak, a pointillizmusnak két jeles darabja a kiállítás harmadik emeletén: Lakatos Artúr és Plányi Ervin művei. Itt kaptak helyet a „kitekintés” fogalma alá csoportosuló képek, vagyis az impresszionizmust követő stílusirányzatok képei, például: Vaszary János: Reggeli a szabadban, Perlmutter Izsák: Szalon, Koszta József: Csónak, Rippl-Rónai József: Ödön öcsém című festményei.

A művészettörténeti globalizáció szomorú példája a kiállítás. Természetesen igazodnia kell a magyar művészetnek is az egyetemes áramlatokhoz, irányzatokhoz, de nem utólagos belemagyarázással. A kiállított műveket önmagukban kell értékesnek tekinteni, nem szükséges alárendelni őket egy népszerű fogalomnak. Ha elkerülhetetlen ez a kényszer a kiállítás népszerűsége végett, indokolt a kísérőszövegekben tájékoztatni a látogatókat az ott szereplő művészek többoldalúságáról.

Nyilvánvalóan nem tudatos félrevezetésről van szó, de hasonló ez ahhoz, mint amikor egy nagy művésznévvel hirdetett kiállításon csupán néhány kép kapcsolódik szorosan a névhez, címhez. Elkedvetlenítő, amikor a cím alapján a kiállításhoz fűződő reményeink éppen a képek által foszlanak szerte, holott azok kellene, hogy kibővítsék.

Az impresszionizmus sodrásában
– a magyar festészet plein-air törekvései  1830-1920

KOGART Ház
Megtekinthető: 2009. április 3. - augusztus 2.