Örök az ég

Talán érdekes, hogy nem zenei hangokat, vagy dallamokat, esetleg nagy ívű melódiákat,  ritmusokat hallok. Hanem mintha álmodnék… Egy teljesen átlagos délután valami nem hagy nyugodni. Olyan, mintha  az Álomból visszaköszönne valami olyan dolog, ami nem tárgy; nem hallható, látható vagy szagos, de mégis összeáll egy gömbbé, ami mindezeket tartalmazza és lesz belőle egy világ. Ami nem csak kívül van, hanem azon veszem észre magam, hogy én is a részévé váltam és már én is benne vagyok. No, ekkor kezdődik valami! Mert ez a gömböcske pontosan azt tartalmazza, amire vágyom. Mivel én éppen muzsikus lettem, ezért hangokat, dallamokat! Amikor dalt írok, akkor nem dallamokra gondolok, hanem álmodozom!!!

Ha azonban felkérnek egy színdarabhoz, vagy rádiójátékhoz, vagy akár egy előadó szeretne énekelni tőlem egy dalt, akkor más a helyzet. Akkor a darabot kell megértenem, megszeretnem a szereplőit, erősen gondolni rájuk, hogy átérezzem, mit élnek át és nekik mi lehet a szívükben, vagy a kis gömböcskéjükben. Ugyanez volt a helyzet, például, amikor Zsédényi Adriennek írtam dalokat. Őt kellett elképzelnem! Vagyis magamat a helyébe…

Amin most munkálkodtam a nyáron, az Tao Te King 12 verse volt, melyeket megzenésítettem. Ez volt eddig az egyik legnagyobb ajándék a sorstól! Rengetegszer olvastam őket. Semmit sem hallottam itt bent. Egy jó ideig. De tudtam, ha eljön az idő, megtalálom a hozzájuk való zenei világot. Amikor már kezdtem megneszelni, hogy milyen hangszerek illenek a versekhez és eleget gondoltam a tartalmukra, akkor elkezdem a szöveget mondogatni magamban és a szöveg egyszer csak zenei ritmussá alakul. Innentől kezdve már gyerekjáték! Hisz ha meg van a születendő zene alaplüktetése, akkor már csak játszani kell vele. Énekelgetni magunkban és hagyni, hogy dallá alakuljon. Maga a szöveg adja a zenét nekünk, ha eléggé figyelünk rá és sokat mondogatjuk.

A Tao Te Kingből az egyik kedvencem (mind az, tehát nincs is kedvencem a kedvencek közül) az Örök az ég...

Ez a vers úgy kezdődik, hogy „Örök az ég és örök a föld.” Ha az ember ezt nagyon sokáig mondogatja magában, akkor kiad egy ritmust. Mégpedig ti-ti-ti tá-tá, ti-ti-ti táá. Ez azt jelenti, hogy hét nyolcadban vagyunk. Már meg is van az alaplüktetés, amire az egész tétel felépül. Legalábbis, ha tovább olvassuk, akkor egészen sokáig jó. "Azért örök az" egyenlő: ti-tám ti-ti tá (három nyolcad majd négy nyolcad egy ütemben az megint csak hét). "Ég s a Föld, mert "(tá-ti tá-tá, azaz egy negyed, egy nyolcad meg két negyed az megint egyenlő hét nyolcaddal). "Nem önmagukért" (ti-tá ti-ti-tá, azaz egy nyolcad meg egy negyed meg két nyolcad meg egy negyed, az is pontosan hét darab nyolcad). És ez így megyen tovább… Tehát igaz az, hogy a szöveg adott nekünk egy lüktetést.

Ahogy ezt énekelgetjük magunkban, ráébredünk, hogy lehetetlen, hogy az első két sor csak egyszer hangozzon el!!! Így megszületik egy refrén-szerű dalrész. „Örök az ég és örök a föld.” Ezt ismételgetjük  amihez a hangszerek kísérete egyszer csak elkezd felfelé lépkedni hangonként. Hiszen minden ott van fönt! Oda törekszik magától minden. Még a hangok, a hangszeresek is. Ezért a zene is kialakítja magát, mégpedig a hangról hangra való lépkedésekkel, amelyek elvezetnek a tonikára; tehát megérkeztünk. Azaz, csak majdnem, mert ekkor kiderül, hogy van itt még gondolat bőven, amit nem lehet kihagyni.

Egy összegzés (De eszem ágában sincs ezt a REMEK MŰvet elemezni). "Épp így a bölcs. „Hátrahúzódik, ezért halad, / nem őrzi magát, ezért megmarad." Ez a gondolat biztosan nem maradhat együtt az előző, égbe kívánkozó, dallam- és harmóniasorral. Tehát mielőtt megérkeztünk volna, hirtelen megáll a muzsika és remélhetőleg mi is, és ezt a gondolatot, ami dinamikailag is és érzelmileg is rettentő halk és kevés az előzőekhez képest, meghallgatjuk. Csendben…

Majd elkezdődik egy érdekes kórus rész, ahol a hátrahúzódó haladást próbáltam valahogyan zenei hangokba foglalni (de ez így elmondva nagyon "direkt"; hiszen a valóságban csak egy pillanat alatt ott terem a fejemben). Mégpedig úgy, hogy egy lassan induló háromszólamú szöveg nélküli ének nagyon lassan beindul, felgyorsul az eddigi tempóra. Ha ez megvan, akkor már csak belekiabáljuk a levegőbe a zenésztársaink kíséretével (ami a teljes vonós négyes) a végső tanulságot; háromszólamú énekkel folytatva. 

"Így van. Így van. Saját érdeke nem űzi sose, / ezért teljesül saját érdeke." Ezt a gondolatsort még nem tudtam elengedni, mikor elhangzott egyszer. Arra gondoltam, érdekes lenne egy kánont csinálni belőle, amikor a szövegből mindig más és más szavak emelkednek ki a kánon következtében. Mint, ahogy bennem is kavarog nem egy, nem kettő gondolat; és mindig mást hallok ki belőlük. Mindig más a fontosabbnak tűnő, vagy érvényesebbnek, pedig a lényeg az EGY! (Ki tudja ezt? Én is csak keresem...)

Majd megnyugvásként visszatér az egész eleje; a kezdet, az Örök éggel együtt. De ezúttal meg is érkezünk. Legalábbis a zenében. Megkapjuk a tonikát. Az alapot. Ez a remény. Én ebben hiszek. Hisz mindannyian együtt vagyunk egyek.

Kováts Kriszta: Tao Te King; Zene: Szirtes Edina Mókus
http://mupa.hu/program/kovats-kriszta-8211-tao-te-king-2011-09-24_20-00-fesztivalszinhaz

video