Az utazás fenomenológiája

Akár fizikai, akár szellemi értelemben beszélünk utazásról, mindenképpen az emberi nem egy szenvedélyéről van szó. Az utazás, amellett hogy mára a modern hétköznapok természetes velejárója lett, még mindig izgalmas, élményekkel kecsegtető, a szemlélődés különféle formáinak teret adó esemény. A téma olyan filozófiai alapkérdéseket egyesít magában, mint a mozgás, a megismerés, emberi és társadalmi kapcsolatok és összefüggések, evilág és másvilág dichotómiája, röviden: kiváló táptalaját adja a Homo sapiens gondolkodásának és szemlélődésének. Éppen eme tulajdonsága miatt rengeteg filozófust illetve művészt ihletett meg, és olykor analógia vagy metafora képében, olykor mint központi motívum bukkan fel a szellemtörténet színpadán.

Tillmann József könyve, a Más-világi megfigyelések egyszerre útikönyv, napló és bölcseleti mű, amely számos megközelítésben írja le történeteit és hívja elmélkedésre olvasóját. Ha a kategorizálás kényszere nehezedne ránk, akkor talán a kulturális antropológia lehetne a megfelelő jelző a mű egészére nézve, hiszen leginkább a különböző népekkel kapcsolatos tapasztalatokból bontakoznak ki a szerző gondolatai. Csak a rend kedvért: Németországban, Itáliában, Göröghonban, Nepálban és Izraelben tett látogatások szolgáltatnak apropót a „más-világi” megfigyeléseknek (egyébiránt a nepáli utazás fejezetcíme egyszersmind a könyv főcíme is).

A tartalmi elemek részletezése előtt megemlítendő a mű rendhagyó felépítése, formája. A fejezetek egymástól független, vagy csak részben függő szövegek, keletkezésüket tekintve 1995-2009 közötti utazások naplói, közéjük ékelődve, már-már ad hoc jelleggel tűnnek fel különböző kis elmélkedések, esszék, feljegyzett gondolatfüzérek, helyszíntől függetlenül. Ez a szerkesztés különös lüktetést kölcsönöz a szövegnek, hol egy dinamikus élménybeszámoló passzív befogadására készteti az olvasót, hol pedig aktív együttgondolkodásra, szellemi és fizikai útra csábít. Tillmann elbeszélései közben számos útitársat szólít maga mellé, és olyan elmék sziporkáival egészíti ki az összképet, mint Nietzsche, Kant, James Cook, Darwin, Segalen, Leibniz, Heidegger vagy Andy Warhol (a felsorolás még hosszasan folytatható lenne).

Vessünk egy röpke pillantást azonban a könyv apropóira, sugalmazásaira, röviden: az író személyes közlendőjére. Nehéz egységes képet alkotni a mű tartalmáról, hiszen stílusából és szerkesztéséből adódóan nem is támasztható vele szemben a szisztematikus elmélkedés követelménye. Egyik pillanatban még a poszt-kommunista szkepticizmus mibenlétéről esik szó, nem sokkal később azonban már a horgászat mint „gondosan álcázott szemlélődés” kerül terítékre. Victor Segalen-egzotizmus teóriájáról, amelyben a megismerhető világ határainak modernkori megsemmisülését elemzi, könnyedén kitekint az utazás mítoszalkotó tényezőire, hogy aztán pár oldallal később Kathmandu utcáira kalauzolja az olvasót. De tekinthetünk akár a mű két jellegzetes, tartalmilag különböző fejezetére is a fentiek alátámasztására. Az „Úti szerelékém” című rövid, praktikus szemelvény az utazás tárgyi feltételeit veszi górcső alá szellemes egyszerűséggel, mégis kissé ideologizálva a témát .  A „Promenadológia” (magyarul: sétálástan) című rész, ellentétben az imént említettel, már elrugaszkodik a gyakorlatias szemlélettől, és egészen romantikus és elvont betekintést nyújt Lucius Burckhardt egyedi elméletébe, a szerző saját, velős megjegyzéseivel fűszerezve:

„Az utazókat ma nem pusztán járművek ablakai és egyéb hasonló felületei választják le a környezettől, hanem a sebesség fala is elzárja a tér és a tájék mélységének megtapasztalásától. E tekintetben sajátos, az arkhimédeszi arányosságra emlékeztető jelenség figyelhető meg: amilyen mértékben növekszik az utazási sebesség, ugyanolyan mértékben csökken az észlelés mélysége." (180.)

 Az összképet tekintve az utazás és az utazó témájának mélységes, de nem egységes, filozofikus, de nem „túlanalizált” fenomenológiáját kapjuk, amely kifejezetten alkalmas a továbbgondolásra.

Világunk pár évtized alatt zsugorodott össze, a befogadható információk és tapasztalatok mennyisége soha nem látott méreteket ölt. A mennyiség növekedésével a megélt élmények menthetetlenül veszítenek jelentőségükből, tapasztalásunk gyakorta csupán a sivár felszínt kapirgálja. A szakrális zarándokokból észlelhetetlenül gyorsan születtek meg a „turistanyájak ezrei”. Tillmann hatékonyan érzékelteti, hogy az utazás popularizálódása miként eredményez kulturális képzavarokat, szimbólumok eltűnését vagy átalakulását, tulajdonképpen hanyatlást. Könyve kicsit talán erre a jobbára reflektálatlan eseménysorra fókuszál stílusosan. Teszi ezt azonban mindvégig az ítélkezéstől való elegáns tartózkodással, kedélyes és pozitív beszédmóddal. Persze nem minden állásfoglalástól mentes a könyv, olykor közvetlenül, máskor implicit módon emlékezteti az olvasót, milyen minőségi különbséget eredményezhet, ha alábbhagy bennünk a célközpontú mehetnék, a kapkodó kielégüléskeresés, és visszaszerezzük az éber személődés időn kívül ható képességét. Mindezt egy homlokegyenest ellentétes szemléletet sugárzó globalizációs trend közepette. Tillmann elmélkedései ráébresztenek, hogy mennyire nem vagyunk még képesek felvenni a tempót saját technológiánk fejlődésével, mindez az utazás jelenségén keresztül kristálytisztán megmutatkozik. Tárgyi függőségünket a kényelmes közlekedés drasztikusan, és ami még kellemetlenebb: szinte észrevétlenül növeli. Igazat kell adnunk a szerzőnek abban is, hogy egyre nehézkesebb megállni, szemlélődni, érdekmentesen kontemplálni, és szomorú tény, hogy társadalmunk saját magát hozta ilyen helyzetbe. A folytonos cél felé tartás közepette egyre inkább elmosódnak az utazás körvonalai, akár a gyorsuló vonat ablakán keresztül a tájkép.

A Más-világi megfigyelések könnyed sodrával erősíti meg az olvasóban a szemlélődés és éberség filozófiai praxisát és nem mellékesen utazásra buzdít. Sorai egyre csak kimozdítanának a hétköznapiság statikusságából. A szöveg maga a megszokottság védőbástyái elleni cselvetés, hogy feltárulhasson ismét az a túlvilági kapocs, ami korábban inkább evidenciaként állt előttünk – a lét egyszerű, tiszta befogadása, elfogadása és megélése.

Tillmann J. A.: Más-világi megfigyelések. Utak és utazók. Typotex, Budapest. 2011.

Ajánlott cikkeink:
Zsurzsán Anita: Lakni és lakozni (Hannes Böhringer: Daidalosz vagy Diogenész)