Egy házasság rövid története

A Thália Színház Esküvőtől válóperig című előadásáról

Mi a boldog házasság titka? Fontoskodó anyós, pszichiáter após, feleselő gyerek, öntörvényű feleség, nyámnyila férj… Ez mind szükségtelen hozzá. Ezek ugyanis a rossz, mitöbb borzalmas együttélés tartozékai. Mihez kezdjünk akkor velük? Írjunk bohózatot! Ezt tette Hamvai Kornél is, amikor Georges Feydeau életének utolsó hat egyfelvonásosát egyetlen darabbá gyúrta össze.

A tökéletesen elfuserált házasság, mint a párkapcsolatokban minden más, (legkevesebb) két emberen múlik. A legjobb, ha már az eljegyzésnél problémák adódnak. Az inas (Szegezdi Róbert) hipnotizálja Gerard Toudoux-t, a ház urát (Csányi Sándor), mire a férjjelölt lejáratja magát jövendőbelije, Clarisse (Schell Judit) és leendő apósa, Monsieur de Champrinet (Szombathy Gyula) előtt. Felfoghatnánk intő jelként, ám a dolgok megoldódnak, a konfliktus elsimul, nyélbe üthető a frigy (nem hiába a kifejezés: a jómódú apa anyagi megfontolásból adja lányát egy feltörekvő értelmiségihez). A fiatal pár látszólag békésen éldegél, mit számít, ha a férfi hajnalban ér haza a jelmezbálról, és virrasztó felesége aggódva-dühöngve várja. Egy hívatlan vendég annál nagyobb bonyodalmat tud okozni azzal, ha a feleség édesanyjának (Egri Kati) halálhírét kelti. Elfojtott indulatok, rejtett érzelmek törnek a felszínre az idegesítő anyóssal kapcsolatban. Közben a férj megunván egyszerű fogorvosi munkáját, politikai karrierre vágyik. Nem is áll ennek útjában a miniszterek közül senki, csupán a gyönyörű, ám erkölcsi tisztességét kissé ügyetlenül kimutató, ledér feleség. A hölgy fehérneműs felvonulást tart a lakásban megjelenő és a szomszéd ablakból kukucskáló urak számára. Teljes a botrány, az egész Toudoux család joggal elítélhető. Persze mindenért a férfi a hibás. Hogy engedhet meg efféle viselkedést a feleségének? Miért állítja pellengérre magánéletét? Az asszony hamarosan állapotos lesz, a nyolcadik hónapban érkezik a gyerek. Illetve érkezne, ha lenne. A „kismama” beképzelte magának a várandósságot, álterhes volt. Ismét a férj okolható, ahogy azt az após meg is indokolja: „az én családomban még senki sem nemzett fantomot”. Különben miben segítene a házasságon egy gyermek? Nem kell sokat várnunk a válaszra, időközben megszületik a kis Toto és megmutatja, hogyan lehet felforgatni pillanatok alatt a szülői ház nyugalmát. Tulajdonképpen nem ő a bűnös, egyszerűen ürügyként használják. Eszköz arra, hogy Clarisse minél több képtelenséget követhessen el férje ellen. Politikai előbbrejutását már ellehetetlenítette, idegen emberek előtt megalázta, lelkileg és szellemileg szinte tönkretette. Felmerülhet azonban a kérdés: miért hagyja magát szerencsétlen férj? A vésőkig kitart szelíd természete mellett, nem szegül szembe feleségével. Mígnem az utolsó jelenetben kiborul az a bizonyos bili. Már nemcsak a nő iránt érez szívből jövő utálatot, hanem annak felmenői iránt is. Saját módszereivel, fúrójával és fogójával igyekszik megnyomorítani a fogorvosi székbe kerülő anyukát és apukát. Igazán szemléletesen hajtja végre a bosszút, vér folyik a színpadon.

A hat különálló történet kissé döcögősen, de összeáll egy egésszé. Kauzalitás és kronologikus sorrend jellemzi a darab felépítését. Az egyes jelenetek között legördül a függöny, és miközben a vászonként funkcionáló matérián fotóalbumok megsárgult lapjait látjuk, a hangszóróból hangulatos, század eleji francia sanzonzene szól. Így arról sem maradunk le, ami a két rész között eltelt fiktív idő alatt történik a házaspárral. Az Eiffel-torony képe szinte közhelyként hat, kétségtelenül Párizsban járunk. Egységessé teszi az előadást a mindvégig változatlan, 1910-es évekbeli ─ ekkoriban játszódik ugyanis a mű ─ polgári lakásbelsőt idéző díszlet. A mintás falikárpit zsúfolt hatást kelt, szinte fojtogató, mintha jelezné: egyrészt ez a környezet, ez a szűk tér okozza a tehetetlen férj vesztét. Másrészt a férfi tesze-tosza, könnyen irányítható, alázatos, nemcsak a cselekvéshez gyáva, hanem önálló véleményének kifejezéséhez is. Némán tűr, aláveti magát felesége akaratának, nem áll ki saját érdekében. Ha olykor jó modorra próbálja tanítani társát, annak is kudarc a vége. Ha az elején határozottan lépett volna fel asszonya szeszélyei ellen, talán még lenne esély megzabolázni a féktelen teremtést. A nő Gerard tökéletes ellentéte: nagyszájú, akaratos, neki nem lehet parancsolni, nincs szégyenérzete, emellett illendőség tekintetében kissé tudatlan. A Toudoux családban nyoma sincs a boldogságnak. Ha ezt a nyomorúságot mutatja be a történet, akkor hogy lehet ebből bohózatot faragni? Béres Attilának, a rendezőnek sikerült. A házaspár tagjai között feszülő állandó ellentétek, a folyamatos civakodások, veszekedések a komikum forrásai, a szóviccek, amiket eközben használnak, a jellemek. Humoros, ahogy a szerepösszevonások révén teljesen különböző alakokat jelenítenek meg ugyanazok a színészek. A nagypapa alakítja bajszos unokáját, az inasból előbb hírlapíró, majd hadügyi államtitkár lesz, utóbbinak feleségét, a bábát és a cselédet ugyanaz a színésznő (Kovács Vanda) játssza. A közönség hallhatólag élvezi az előadást, tetszését hangos nevetéssel fejezi ki. Az igényesség mégis megmarad, az abszurd nem fajul az ízléstelenig.

A legtöbb XIX-XX. századi francia bohózatban félreértések, álruhás alakok, megcsalások, hazugságok, titkok szolgáltatják a komikumot. Itt azonban egyedül a személyiségek lepleződnek le. Kiderül, hogy Gerard nem bírja elviselni a terrort, valójában tenni szeretne ellene. Clarisse az elején szerény, jólnevelt úrilányként jelenik meg, ám az idő haladtával kifordul egykori önmagából, vagy épp ekkor mutatja valódi énjét. A végkifejletben elmarad a csattanó, és mi, nézők, nem azzal a megnyugtató érzéssel hagyjuk el a színházat, hogy minden csak félreértés volt: ez a házasság végérvényesen felbomlott.

Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig
Thália Színház

Fordító: Hamvai Kornél
Rendező: Béres Attila

Szereplők:
Csányi Sándor, Schell Judit, Szegezdi Róbert, Szombathy Gyula, Egri Kati, Kovács Vanda

Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Velich Rita
Asszisztens: Kabódi Szilvia
Súgó: Ozoróczki Erika


Bemutató: 2012. június 21.

A képek forrása a Thália Színház honlapja.

Facebook-hozzászólások