„Mindig a következő lépés a fontos”

Az idei Faludi Filmszemle KuK-diákzsűrije nagy gondban volt a díjkiosztó előtti kupaktanácson: szívük szerint legalább három filmet jutalmaztak volna a tagok, de csak két filmnek adhattak különdíjat. Végül a Csomagtartó  – ahogy blogunkon írtuk, a szemle „legfilmszerűbb alkotása” – volt az, amit a zsűrink díja emelhetett ki a versenyprogramból. A film alkotóival, Baranyi Gábor Benő rendezővel és Gönye László forgatókönyvíróval készítettünk interjút.

Mióta foglalkoztok filmmel és milyen formában?

Gönye László: Én még a kilencvenes években kezdtem el filmezni. Más volt persze akkor, sokkal nehezebb volt például a vágás, de két-három kisfilmet már ekkor is készítettünk néhány barátommal. Aztán jött egy nagy szünet, ami alatt a rendezésről le is mondtam, és az utóbbi négy-öt évben forgatókönyvek írásával foglalkoztam. Ezek közül mostanában a Vékes Csaba rendezte Kávéfőző című kisfilm látható, ez a Csomagtartóval párhuzamosan szerepel különböző fesztiválokon. Illetve van még egy református karácsonyi kampányfilm, amelyben szintén forgatókönyvíróként működtem közre.

Baranyi Gábor Benő: Én először általános iskolás koromban jutottam olyan lehetőséghez, hogy kisfilmeket tudtam készíteni a barátaimmal, illetve egyedül. Ettől kezdve folyamatosan, középiskolában, és azóta is rendeztem kisfilmeket. Általában rendezőként voltam jelen minden kisfilmemben, mert ez érdekel a legjobban. Egészen kicsi gyerekkoromban még arról álmodoztam, hogy rajzfilmeket fogok készíteni, de igazából az élőszereplős filmeket szeretem, és ilyen ötleteim vannak főként. Az Eszterházy Károly Főiskola mozgókép szakán volt egy animációs órám, arra kellett készítenem egy animált filmet – ez lett a Median sagittališ, de ezen kívül nincs több hasonló próbálkozásom.

Van B-terved vagy elhatároztad, hogy „filmrendező leszek és kész”?

BGB: Filmrendező leszek és kész! Nincs B-terv. Persze másból sokkal könnyebb megélni, és sokkal több áldozattal jár ez, viszont világ életemben ezzel akartam foglalkozni. Ez azért nem feltétlen egyszerű, bár sokan könnyebbségnek gondolják, hogy céltudatos vagyok.

GL: Én egy internetes újságnál vagyok szerkesztő, ez a kenyérkereső munkám. Egyébként az ELTE-n végeztem magyar szakon, és egy kiadói-szerkesztői diplomám van. A pályámat könyvszerkesztőként kezdtem, tankönyvkiadóknál dolgoztam, de most is végzek könyvszerkesztői munkákat.

És hogyan találkoztatok össze?

BGB: Egy forgatókönyvírói levelezőlistán voltunk mind a ketten, ahol a forgatókönyvírók megosztották egymással a műveiket – lehetett véleményezni, ismerkedni. Akkor, kilenc éve, megkaptam Laci egyik forgatókönyvét, aminek a címe Deci szilva volt, és ez nagyon megtetszett, de időközben megszűnt az e-mail címe: sehogy nem tudtam felvenni vele a kapcsolatot. Aztán ahogy teltek az évek, az iWiW világában bukkantam rá ismét, így elkezdtünk újra beszélgetni, és a mai napig is jól megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk, hasonló az ízlésünk is.

A Csomagtartó esetében egy alaposan átgondolt és kidolgozott kisjátékfilmről beszélhetünk – mind stílusjátékait, mind rejtett utalásait illetően. Mennyi ideig tartott megálmodni és elkészíteni a filmet? Milyen változásokon ment át az ötlettől a vászonig?

BGB: Kezdjük ott, hogy hogyan is született az ötlet!

GL: Volt egyfilmötletem egy negyven-ötvenperces tévéfilmhez, ami egy olyan srácról szól, aki a nőkkel furcsa, ellentmondásos viszonyban áll. Pénz reményében nőket szed fel, aztán megzsarolja őket. Az egész női nemhez, illetve a szexualitáshoz fűződő viszonyának kibontásához szükségem volt egy háttértörténetre arról, hogy gyerekként milyen hatások érhették. Ekkor jött maga az alapötlet, de elég sok idő telt el ezután, mire megírtam a forgatókönyvet. Ez viszont gyorsan ment: negyedóra alatt kész voltam, és utána nem is nagyon változtattam rajta.

BGB: A forgatás közben is csak minimálisan változtattunk a dialóguson. Az egész film megmaradt olyannak, amilyennek Laci megírta negyedóra alatt. (nevet)

A XVI. Faludi Filmszemle témája a hűség volt. Sok bemutatott alkotással szemben ti elég alaposan belemásztatok a hűség-hűtlenség problematikájába: elsősorban a férj-feleség és az apa-fiú viszonyban. Miért pont ezeket az aspektusait választottátok a hűségnek?

GL: Szerencsés egybeesés, hogy ez volt a mottó, és pont volt egy filmünk, amit erre be lehetett adni. Ami engem illet, önéletrajzi háttere nincs a dolognak, nem láttam soha, hogy anyám megcsalná apámat, még csak kutyát sem öltem soha. Részemről ez csak egy történet. Sok megfilmesítetlen forgatókönyvem van, amiket megmutattam Benőnek, de ezt szúrta ki valamiért…

Akkor van is plusz egy kérdés: miért pont ez tetszett meg a sok közül? A hűség témája is közrejátszott ebben?

BGB: Lacinak több forgatókönyve is van, ami nekem nagyon tetszik – de ezt volt a legkönnyebb leforgatni. (nevet) Egyébként azért is tetszett meg a Csomagtartó, mert egy nagyon jól kitalált, letisztult történet, amiben nincs semmi felesleges – és a végén nagyot üt. A következő közös filmünk már nagyobb falat lesz, de a Csomagtartónak köszönhetően remélem sikerül ezt is megvalósítani hamarosan.

GL: Érdekes módon ennek is köze lesz a hűséghez: egy megromlott párkapcsolatról szól. A párkapcsolati témákhoz elég gyakran vissza szoktunk térni. A férfi-nő viszony mindig nagyon érdekes, legjobban talán ez foglalkoztat mindenkit – pláne, ha valami defekt vagy érdekes deviancia is van a dologban…

Gönye László

Előbb említettétek, hogy közös az ízlésetek. Milyen is ez az ízlés?

GL: Mindketten szeretjük, ha van valamilyen groteszk csavar vagy motívum egy történetben, ugyanakkor abban is megegyezünk, hogy a kegyes hazugságokat a filmekben sem szeretjük. Szóljon arról a film, amilyen egy házasság ténylegesen – tehát nem kozmetikázunk.

BGB: Kegyetlenül őszinték vagyunk. (nevet) Legalábbis ez a szándékunk. Egyébként érdekes módon bár hasonló az ízlésünk, de egészen máshonnan származik. Egyszer beszéltünk róla, hogy mindketten bizonyos stílusú filmek ellen vagyunk. Laci ízlése úgy fejlődött, hogy a hatvanas évek magyar filmjei ellen kezdett „lázadni”, az én ízlésem pedig úgy jutott el ugyanoda, hogy a hollywoodi szuperprodukciók ellen „lázadtam” – mert nem szerettem a kiszámíthatóságukat.

És milyen stílusok állnak közel hozzád?

BGB: Többféle stílus is közel áll hozzám, de legfőképpen három jellemző. Az egyik, amikor egy film kiszámíthatatlan: nagyon határozottan elkezdi vezetni a nézőt valamilyen irányba, de aztán jön egy nagy fordulat – és még egy, meg még egy… Ilyen például a Csomagtartó is, ahol a műfaji elemeket pont ezért használtam fel: a nézőt kézen fogó, és határozottan vezető kliséket azért alkalmaztam, hogy átverjem egy pillanatra, és csavarjak egyet a történeten. A másik „stílus” a szürreális világ, az abszurd történetek: a következő filmünk, a Norma is ilyen lesz. A harmadik pedig, ami nagyon közel áll hozzám, az a Budapesti Iskola vonala: amikor amatőr szereplőkkel, eredeti helyszínen, előre megírt szöveg nélkül veszik fel a jeleneteket – improvizálva, de azért egy jól meghatározott vonal mentén haladva. Ilyen filmtervünk is van, nem is egy, például a Bújócska vagy a Tizenegy éves férfiak.

Egy interjúdban nyilatkoztad is, hogy kedveled az olyan filmeket, ahol az információk három-négy „adagban” érkeznek, és ezzel folyamatosan új irányt vesz a történet. Érdekes, hogy Lászlónál, a Csomagtartó történetében, szintén megvan ez. Számodra is fontos, hogy újra és újra megdöbbentsd a nézőt?

GL: Engem nem vezérel a megdöbbentés szándéka, és az a formai kísérlet sem, hogy a nézői elvárások ellen menjek. Ami ebből a közös nevező, az a vonzódás az abszurd vagy a groteszk felé… sose tudom mi a különbség a kettő között… (nevet) Ami számomra izgalmas egy fil történetében, és ami igazán lázba hoz – ezt talán nevezhetjük ars poeticának is –, az az, amit nem látunk, nem hallunk. A Csomagtartóban is azokat a részeket tartom érdekesnek, ahol nem arról van szó igazán, amiről ténylegesen beszélnek, illetve amikor nem azt látjuk a vásznon, ami aztán fejben összeáll. Egy néző számára sokkal érdekesebb lehet, ha hiányoznak bizonyos láncszemek – és ezek már a nézői képzeletben állnak össze, de persze nem is kell ennek feltétlenül tudatosan történnie. Például ebben a filmben magát a megcsalást sosem látni, csak két képből derül ki, amit előtte, és amit utána látunk.

Azért ahhoz, hogy ezekkel a klisékkel játszani tudjatok, úgy látszik, mindketten elég jól ismeritek a zsánerfilmeket. Szeretitek őket? Inkább a műfaji filmek vagy a művész-, ill. szerzői filmek világában érzitek magatokat otthon? Kik a legfontosabb rendezőegyéniségek számotokra?

GL: Én elsősorban a drámákat, a thrillereket, illetve a horrorfilmeket szeretem, de nem mondanám, hogy csak ezeket: például a Sztárom a páromat is elég sokszor láttam. Nehéz besorolni, de leggyakrabban thrillereket és inkább drámát nézek. Sőt, még rajzfilmeket is. A rendezők közül, ha lehet így mondani, kicsit nagyképűen: sokat tanultam Brian De Palmatól; nagyon csípem még Lukas Moodyssont is, aki egy svéd rendező… a Scorsese-filmeket, Pascal Laugier zseniális horrorjait, és persze Tarantinót, de hát őt ki nem szereti… Magyarok közül nagyon szeretem a Fábry Zoltán-filmeket, Bereményi forgatókönyveit és filmjeit... De nem mondanám, hogy vannak kedvenc rendezőim: elég csapongó vagyok ilyen szempontból.

BGB: Én főleg a szerzői filmeket szeretem, az olyan filmeket, amik kiszámíthatatlanok, és amiknek a végén katarzisélményem van. Az amerikai szuperprodukciók között is vannak ilyenek; nem zárkózom el a műfaji filmektől sem, ha eredetiek, ha ötletesek. A rendezők közül nagyon kedvelem Marek Koterskit. Ő egy lengyel rendező, akit nagyon kevesen ismernek: a kedvencem tőle A bolond egy napja. De van még két elérhető filmje magyarul, a Mindannyian Krisztusok vagyunk és a Nem vagy te intéző, aminek az eredeti címe az, hogy Semmi vicces. (nevet)

Baranyi Gábor Benő

A fesztiválon sok kisfilm bukott el azon, hogy a színészek nem bírták el a szerepeiket, nálatok ez nagyon klasszul sikerült. A szereplőválogatásról tudnátok mesélni?

BGB: Minden színész első szóra elfogadta a felkérést, mindenkinek nagyon tetszett a forgatókönyv. Ráadásul önzetlenül jöttek el: ingyen dolgozott mindegyikük, nem fogadtak el semmilyen honoráriumot. Az a helyzet, hogy a színészvezetés legnagyobb része, hogy megtaláld a megfelelő színészt, a megfelelő karaktert. Nekem nagyon nagy szerencsém volt még a gyerekszereplővel is, Csukás Marcival, mert gyorsan lehetett vele dolgozni, mindent tökéletesen megcsinált elsőre. Sokan mondták nekem, hogy nagy hülyeség kutyát meg gyereket szerepeltetni egy filmben… Ennek ellenére a kutya is nagyon ügyes volt; egyébként egy olimpiai bajnok kutyáról van szó. Minden egyes szereplővel nagyon meg vagyok elégedve. Nagyon jól teljesítettek, és még hozzá is adtak kis pluszokat a filmhez, nem csak Tóth Ildikó és Huszár Zsolt, hanem Marci is. Volt olyan jelenet, ahol ő szólt, hogy valamit nem így csinálna a valóságban: és később a vágóasztalon ki is derült, hogy sokkal jobban sikerült az a verzió, amikor az ő ötlete alapján vettük fel azt a bizonyos kis mozzanatot. A négynapos forgatás alatt neki volt a legtöbb szerepe, így vele napi tizenkét órákat forgattunk. Volt egy éjszakai jelenet a filmben, amit már nem tudtunk felvenni, nem mondhattuk neki azt, hogy „Marci, maradj itt még hajnalig, felvesszük még ezt is!” Így egy másik napot kellett találni, de különféle bonyodalmak miatt csak hónapokkal később, október végén sikerült ezt az éjszakai jelenetet felvennünk, az egyébként tavasszal játszódó filmhez… Nagyon izgultam, hogy a kétfokos hidegben látszódni fog a lehelete… De szerencsés csillagzat alatt született a film: még a balszerencsék is a javunkra fordultak.

Csukás Marci

Huszár Zsolt színész nem sokkal a forgatás befejezése után hunyt el. Hogy tudtad megnyerni őt filmedhez? Milyen emlékeket őrzöl róla?

BGB: Találkoztam vele, elolvasta a forgatókönyvet, és azt mondta, tetszik neki és benne van – ennyi volt az egész! Egyébként nagyon jó volt vele dolgozni. Azt elmesélhetem, hogy amikor reggel elmentünk érte, megmondta nekünk, hogy nagyon fáradt, és egész nap aludni fog. Csak akkor szóljunk neki, ha már minden kész, minden fény be van állítva, és pont csak ő hiányzik a jelenethez: akkor ő felkel, eljátssza, aztán visszafekszik. És így is volt. Felébresztettük, jött, tökéletesen eljátszotta, amit kellett – és utána visszafeküdt aludni. Egyszer az történt, hogy egy jelenet felvételénél hívtuk Zsoltot – de még nem állt készen a kamera teljesen, még állítgatni kellett a fényeket, és eltelt öt-tíz perc is anélkül, hogy őrá sor került volna. Egyszer csak azt látom, hogy ül a lépcsőn, és kiabál, valakivel veszekszik – de nincs körülötte senki. Biztos headset van a fülében, mondom magamban, és biztosan telefonál. Odamentem hozzá, megnéztem: nem volt headset a fülében… Az éjszakai szerepet gyakorolta. Tehát amint volt öt-tíz perce, szerepet gyakorolt, leült egyedül a lépcsőre – minden egyes pillanatot kihasználva az életéből. Aztán visszafeküdt aludni, és tőlünk egyből ment a színházba játszani. Sűrűn élt…

Huszár Zsolt

2007-es Pech című filmedet Csíkszépvízen forgattad (ahol történetesen a KuK szerkesztősége idén nyáron vendégeskedett) és szerepelt benne a kukker.manna.ro két „sztárja” is (akik többek közt a „Székely nyelvlecke magyaroknak” sorozat alkotói). Hogy került a „képbe” ez a falu, illetve Jakab-Benke Nándor és Oláh-Badi Levente?

BGB: A film egy csíkszépvízi filmes táborban készült, amit a Filmtett – Duna Műhely szervezett. Itt különféle csoportok voltak, ahová jelentkezni lehetett: rendezőnek, operatőrnek, vágónak, színésznek. Én is jelentkeztem az egyik forgatókönyvemmel a rendezői csoportba. Levente (aki mint rendező volt jelen ebben a táborban) és Nándor pedig nagyon jó fejek, intelligensek és tehetségesek. Valamint exhibicionisták, szóval pont ilyen emberekre volt szükségünk a filmhez!

Ha most megpróbáljátok a múltat és a jövőt együtt elképzelni, hogy látjátok, honnan hova tartotok?

BGB: A semmiből valahová – legalábbis remélem…

GL: Ez úgy van, hogy mindig a következő lépés a fontos. Ahogy a hegymászó is azt nézi, hogy hova tudja beverni a következő kis kampót, nem pedig a csúcsot lesi. Most azért küzdünk, hogy a következő film összejöhessen – aztán pedig jöhet a következő kis kampó.

Ajánlott cikkeink:
Szabó Tamás: Interjú Szövényi-Lux Balázzsal
Toldi Gábor: Interjú Gigor Attilával
Horányi Anna: Interjú Tóth Barnabással

video