Tánc-zene

Vukán-Chopin: Vizuális hangjegyek a Nemzeti Táncszínházban

Az először 2003-ban bemutatott Vizuális hangjegyek egyik budapesti színház állandó repertoárján sem szerepel, csak nagy ritkán találkozhatunk itt-ott az előadással; legutóbb a Nemzeti Táncszínház színpadán. Vukán György Chopin-interpretációja Földi Béla, a Budapest Táncszínház alapítójának és művészeti vezetőjének koreográfiájával kiegészülve a zene és tánc eggyé olvadását ígéri: „Az élőzene és a tánc harmóniája egy különleges színházi élményt ad, amely Európa-szerte bemutathatja az élőzene és a táncművészet e speciális fúzióját.” – állítja a koreográfus. Lássuk, hogyan jelent meg mindez a színpadon.

A tér első harmadán egy zongora nagy, fekete-fehér billentyűi vannak felfestve, hátrébb a magasba kifeszített húrok mintha egy óriási hárfa részei volnának. A színpad vörösben úszik, a táncosok eleinte romantikusan gazdag anyagú, később modernebb ruhái szintén vörösben játszanak, a lányok hosszú haja kibontva száll mozgás közben. A színpad oldalán egy zongora a táncosokkal egy szintben, a hangszer nincs a mélybe süllyesztve vagy láthatatlan helyre száműzve – ezen váltakoznak Vukán György improvizációi Chopin műveivel. A két zeneszerző kapcsolata nem csak erre az előadásra korlátozódik, Vukán Chopin átiratok című művével már az előző évtizedekben is koncertezett itthon és külföldön egyaránt. Most a Nemzeti Táncszínházban interpretálja Chopin műveit, de szó sincs arról, hogy saját improvizációnak előtérbe helyezésére törekedne. Chopint nem pusztán ürügyként használja arra, hogy megmutathassa magát, a darabokat valóban tolmácsolja, így saját improvizációival létrehozza a zenében azt a fúziót, amelyet a közönség nem csak a két zeneszerző egységében, de a tánc és zene harmóniájában is élvezhet.

A színpadon a Budapest Táncszínház fiatal művészei nem csupán táncolnak, de el is játsszák a zenét: a díszlet hangszereit használva valóban megjelenítik a hangjegyeket, hol romantikus, hol féltékeny, intim, extatikus pillanatokkal mutatva be a zene materializálódását. A darabnak nincs cselekménye, inkább érzések és hangulatok megjelenítésére törekszik, a színpadon azt figyelhetjük meg, hogyan kap testet a zene a táncosok által. Az előadás külön érdeme a fénytechnika, remekül használják a fény és sötétség kontrasztját, a táncosok egy-egy testrésze elkülönül, a fénysugarakban időnként csak lábakat látunk a húrokkal játszani, kezeket szolmizálni – a test többi része leválik és a sötétben marad, ahogy a hangjegyek is elválnak a zene egészéről, amikor vizualizálódnak.

Ez a mindössze ötven perces előadás a zene és a tánc harmóniáját mutatja be úgy, hogy nincs alá- vagy fölérendeltség a kettő között. A hangok tökéletesek, ahogy a mozdulatok is, legyenek bár előre kiszámítottak vagy improvizatívak. A színpadon a tánc és zene összefonódása, egymásra találása jelenik meg valami ősiségben, egyszerűségben, amikor ezek még mélyen egymáshoz tartozók voltak. A műsor végeztével csak annyit remélek, hogy a közönség a jövőben az eddigieknél gyakrabban találkozhat ezzel a remek előadással, nem csak Vukán Chopin-előadása, de a zenével egyenrangú táncelőadás miatt is.


Vukán-Chopin: Vizuális hangjegyek
Budapest Táncszínház

Élőzene:Vukán György – zongora
Koreográfus:Földi Béla

Fényterv:Nasser HammadiDíszlet és jelmezterv: Molnár Zsuzsa
Táncosok:
Bányai Mirjam, Domán Dalma, Kiss Tamás, Sághy Alexandra, Vattai Dzsennifer

Előadás: 2013. április 6.

Facebook-hozzászólások