Beszélgetések önmagunkkal

A görög filozófiának a hellenizmus már régóta nem elhanyagolt területe, de a sztoicizmus kései korszakára a mai napig sokan úgy tekintenek, mint ami alig nyújt újdonságot a korai vagy a középső sztoához képest. Részben ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy Epiktétosz összes művei csak ettől az évtől olvashatók magyar nyelven. Ám Steiger Kornél kiváló fordítása, jegyzetei, fogalommutatója és tanulmánya éppen arra világítanak rá, hogy Epiktétosz jelentősége kiemelkedő, ezért érdemes őt alaposan tanulmányozni.

Epiktétosz frappáns megfogalmazású, rövid Kézikönyvecskéje (Enkheiridion) – amelynek funkciója, hogy a legfontosabb gondolatok mindig kéznél legyenek – 1942-ben jelent meg először magyarul Sárosi Gyula fordításában, Kerényi Károly szintén szűkre szabott előszavával, amelyben Kerényi kijelenti, hogy Epiktétosz egy árnyalattal sem gazdagította a sztoa filozófiáját, ám azt ő is elismeri, hogy sokan gyógyító erőt fedeztek fel a szavaiban.

Az idén megjelent kötet tartalmazza a Kézikönyvecskét is, méghozzá friss fordításban. A mostani kiadásban egy hasznos kiegészítést kapott: az egyes szakaszok után zárójelbe téve olvashatók a kötet igazi újdonságának számító Beszélgetések (Diatribai) azonos vagy hasonló témákat tárgyaló szöveghelyei. A kötet legterjedelmesebb és legfontosabb része a Beszélgetések négy ránk maradt könyve, amely most jelenik meg először magyar fordításban. Végül Epiktétosz összegyűjtött töredékei olvashatók még a kötetben.

A Beszélgetések nemcsak terjedelme miatt jelentős, hanem azért is, mert Epiktétosz értékes gondolatai itt bontakoznak ki mélységükben. Szó esik ugyan egyrészt az olyan fizikához tartozó kérdésekről, mint a kozmoszban uralkodó értelmes rend, az ember teremtmény mivolta, a gondviselés és az emberi lélek; másrészt pedig a logika szükségességéről és többek között olyan logikai témákról, mint az érvelő beszélgetések, premisszák és konklúzió viszonya, hipotézisek, változó igazságértékű kijelentések és a feltételes állítások – azonban Epiktétosz gondolatainak súlypontját egyértelműen az etika jelenti, a fizika és a logika mintegy az etikát alapozza meg és támogatja.

Az epiktétoszi életmű megértését nagyban segítik a gazdag jegyzetek és a fogalommutató a frissen kiadott kötetben, azonban a gondolati újdonság kulcsát a Steiger-tanulmány adja a kötet végén. Noha Epiktétosz számos tekintetben követi a sztoikus hagyományokat, jelentős újításokat is eszközöl. Steiger Kornél tanulmányában éppen ezek közül mutat rá a legkiemelkedőbbekre, amikor elhelyezi Epiktétosz gondolkodását a sztoán belül, illetve rámutat arra, hogy a Nikopoliszban Kr. u. 89-től tevékenykedő filozófus etikai elméletét értelmezhetjük úgy is mint megoldási javaslatot a sztoikus filozófia néhány megoldatlan problémájára. Véleményem szerint Steiger helyesen teszi, hogy lélekterápiaként fogja fel Epiktétosz modelljét, ugyanis a számos témát felölelő életműnek a bölcsesség felé törekvés áll a középpontjában, valamint Epiktétosz az, aki orvosi rendelőhöz hasonlítja a filozófus iskoláját. A tanulmány bemutatja a cselekvés epiktétoszi modelljét és megismertet az epiktétoszi lélekterápia három toposzra épülő folyamatával. Lássuk a főbb állításokat!

A cselekvés epiktétoszi modelljének újítása, hogy a klasszikus sztoikus cselekvéselmélethez képest egyrészt szabadabb a jellege, másrészt pedig tér nyílik a nevelésre: egy eseményt követően a késztetés ugyanis nem egyből jelenik meg a lélekben, hanem van több közbeeső fázis.

Hagyományos sztoikus modell: esemény →késztetés/jóváhagyás/cselekvés

Epiktétoszi modell: esemény →képzet →emóció1 →törekvés/hárítás →késztetés/jóváhagyás/cselekvés →emóció2 (vö. 336.)

Az epiktétoszi modellben az esemény és a késztetés/jóváhagyás/cselekvés között helyezkedik el a képzet, amely kivált egy elsődleges érzelmet, valamint itt található a törekvés/hárítás. A képzet (phantaszia) az eseménnyel való összefüggésben az esemény reprezentációját jelenti az ember lelkében. A törekvés (orexisz) a léleknek a vélt jó felé mozgása, míg a hárítás (ekkliszisz) ennek ellenpárja, azaz a léleknek a vélt rossztól való távolodása. Mind a törekvés, mind a hárítás a lélek egyfajta hangoltsága, amely ráhangolja a lelket bizonyos fajta késztetésekre. A képzetek kapcsán a korrekció ott valósulhat meg, hogy amint megjelenik a sokszor túlburjánzó képzet a lélekben, felülvizsgáljuk azt és szükség esetén korrigáljuk. A törekvés és hárítás esetében ott nyílik lehetőség korrekcióra, hogy felismerjük azt, hogy nem jó dologra törekszünk vagy nem rossz dolgot hárítunk el.

Törekvésünk egyedül akkor helyes, ha tőlünk függő dolgokra irányul, minden más esetben pedig helytelen. Ez Epiktétosz első toposza, a képzetek és ezekkel összefüggésben a törekvés/hárítás helyes kezelése. Amennyiben ez megfelelően valósul meg, akkor a késztetéseink is másfélék lesznek. A késztetések összefüggésben vannak az epiktétoszi értelemben vett kötelességekkel, amelyek lényege, hogy helyesen kell viselkednünk különböző életszerepeinkben (proszópon) általános alapfogalmaink (prolépszisz) alapján a konkrét helyzetekben. A korrekció itt a késztetés kialakulása előtt történhet, amely mind az életszerepeink, mind az alapfogalmaink szintjén megtörténhet. E mozzanat eredménye, hogy a folyamat végére ideális esetben kialakul a megfelelő késztetés. A késztetések ilyen módon értett helyes kezelése alkotja Epiktétosz második toposzát. Ezután már csak annyi feladat maradt hátra, hogy ez a folyamat megszilárduljon az emberben és minden körülmények között képes legyen azt alkalmazni. Ez az alapvetően logikai jellegű folyamat a harmadik epiktétoszi toposzhoz tartozik, amely a jóváhagyás (szünkatatheszisz) helyes kezelése. Epiktétosz három toposza alkotja az epiktétoszi lélekterápia három, egymásra épülő szintjét, amely a fenti mozzanatok elsajátítását jelenti.

Az epiktétoszi gondolatoknak mint alkalmazható lélekterápiának ma is relevanciája van, így nemcsak a filozófusok érdeklődésére tarthatnak számot, hanem a laikusokéra is. Természetesen figyelembe kell venni az ókori filozófus korát és a mai kort elválasztó olyan alapvető különbségeket a világ felfogását és berendezkedését illetően, amiket A. A. Long tömören felsorol Epiktétoszról írt 2002-es könyvének előszavában: a mi anyagi biztonságunk, orvostudományunk, politikai jogaink és az ő buzgó deizmusa. A különbségek ellenére az epiktétoszi életmű mégis eligazíthatja a ma emberét a mindennapi életben. Ha ugyanis általánosságban igaz Pierre Hadot meglátása A lélek iskolája 1993-as kiadásának előszavában, miszerint a görög filozófia korántsem elméletek felállítására és egy adott fogalomról alkotott minél pontosabb információ közlésére jött létre, akkor ez a meglátás Epiktétosz esetében sokszorosan igaz. Ahogy egyik tanítványának mondja: „Te pedig állj neki, és alkalmazd a tanultakat! Mert nem érvekre van most szükség, már dugig vannak a könyvek a sztoikusok érveivel. Mire van most szükség? Olyan emberre, aki alkalmazni tudja az érveket, aki tanúbizonyságot tud tenni róluk a gyakorlatban.” (82.)  Bár egy mai átlagos olvasónak alaposan és sokszor fáradságosan el kell merülnie legalább Epiktétosz műveiben, hogy megismerje a sztoikusok érveit, amelyeket a filozófus az idézett szöveghelyen emleget, az igazi feladat mégis az elvek alkalmazásában áll. Hogyan tudunk elvonatkoztatni az eseményektől? Miként és miben dönthetünk szabadon? Hogy tehetünk szert lelki békére? Epiktétosznak megvannak a válaszai.

Összegezve tehát Epiktétosz gondolatait, most értheti meg először mélységeiben a magyar közönség.  Láthatóvá válik, hogy az életmű nemcsak felmondása a már megtanult sztoikus tanoknak, hanem egy eredeti gondolkodó alkotása, aki annyira komolyan vette a sztoikus bölcs eszményképét, hogy az elméleti megalapozást hajlandó volt továbbgondolni, hogy az valóban alapjául szolgáljon egy valós életnek. A korai sztoicizmusban ezen még egyáltalán nem volt hangsúly, a középső sztoában Panaitiosz nyitotta meg ez irányban az utat, azonban a kiteljesedését éppen Epiktétosz jelenti. Általa tudjuk meg, miként érheti el az ember a gyakorlatban életfeladatát, a bölcsesség felé való szüntelen törekvést.

Epiktétosz: Epiktétosz összes művei. Budapest, Gondolat, 2014, 366 oldal. Fordította: Steiger Kornél.

Ajánlott cikkünk:

Peresztegi Miklós: Görög filozófiai tanulmányok (Steiger Kornél tanulmánykötetéről)