Egyszer volt, hol nem volt...
Ahogyan a mesében is hallottuk már, az okos lány feladata az volt, hogy jöjjön is, meg ne is, legyen is rajta ruha, meg ne is, hozzon is ajándékot, meg ne is – és ő így is tett. Valahogy így gondolok Voigt Vilmos Aquinói Szent Tamás és a mágia című tanulmánykötetére. Mert Tamás mond is valamit a mágiáról meg nem is, van is róla elmélete meg nem is, kutatják is, meg nem is. Kijelenthetjük, hogy inkább mágiára utaló kijelentései vannak, mint átfogó mágiaelmélete. A szerzőn, Voigt Vilmoson kívül más nem kutatja ennyire konkrétan a tomista mágia-elképzeléseket, a varázslás témájában íródó könyvek nem szentelnek Tamásnak külön fejezetet, valamint kijelentéseinek ilyen természetű vizsgálata – ahogy Voigt felhívja rá a figyelmet – akár meg is kérdőjelezhető, mivel a latin kifejezések megfeleltetése még vita tárgyát képezi. Így azt sem tudhatjuk pontosan, Tamás mit is érthetett például a magus szó alatt.
A kötet olyan, különböző konferenciákon elhangzott szövegeket gyűjt és fűz össze, melyeket Voigt Vilmos néprajzkutató, szemiotikus és vallástudós írt Aquinói Szent Tamás mágiával kapcsolatos kijelentéseiről. Ahogyan a bevezetőből előre megtudjuk, Voigt kronologikus sorrendben tárgyalja Tamás műveit, egyesével vizsgálva a mágia témájával kapcsolatba hozható részeket. A kötet precízen felépített: távolról közelít a témához, majd a konkrét művek elemzése után ismét a kontextust, a művek hátterét veszi szemügyre.
Mielőtt elkezdené az egyes művek vizsgálatát, a szerző az első fejezetben Tamás antropológiai tapasztalatait és világnézetét ismerteti, valamint röviden összefoglalja életét és felfogását az emberi lélekről. Tamás több országban is élt, több kultúrát megismert, lélekfelfogása mégis homogenizáló, nem foglalkozik az egyénivel, csak az univerzális fogalommal. Így „Szent Tamás »egyetemes« (univerzális) antropológiája megfelelő keretet adott arra, hogy mindazt, amit a mágia fogalmához és jelenségeihez kapcsolhatunk – széles körben és általános módon, és nem csupán a »tapasztalati« (gyakorlati) antropológia módján tárgyalja.” (18.)
Voigt a 2-6. fejezetekben végigveszi Tamás azon műveit, melyekben a mágia fogalmához kapcsolható kijelentéseket tesz. Elsőként a Sententia-kommentárokkal ismerkedhetünk meg, melyben kérdéscsoportok köré gyűjti az egyes tételeket, az azokra adandó feleleteket, ellenvetéseket. Abból a néhány részletből, amelyek érintik a mágiát, megismerhetjük a kor és benne Tamás tudását, hitét, világképét. A démonok világának léte – a későbbiekben még gyakran lesz róla szó – evidencia Tamás számára. A démonok magasabb tudással rendelkeznek az embereknél, de nem érnek fel Istenhez. Van tapasztalati tudásuk, de közvetlenül is képesek a jelenségek lényegét megismerni. Ismerik az égi mozgások törvényeit, így megjósolhatják a csillagok útját és a bolygók együttállásának idejét is. E tudást azonban csak korlátozott mértékben képesek átadni az embereknek, mivel az emberi tudat alsóbbrendű. Ám hiába állnak az ember felett, mégsem képesek teljesen hatalmukba keríteni, mivel ebben megakadályozza őket az ember szabad akarata.
Tamást – és valószínűleg korát is – erősen foglalkoztatta a kérdés, hogy képes-e (és ha igen, miként) testet ölteni egy démon vagy angyal, beköltözhet-e az ember testébe, illetve képes-e befolyásolni az emberi intellektust. Ezekből a kérdésekből arra következtethetünk, hogy a korban igencsak retteghettek ezeknek a lehetőségétől. Tamás külön tárgyalja az álmot is mint olyan állapotot, melyben démonok vagy angyalok szólhatnak hozzánk, esetleg maga Isten. A csillagok hatásáról is említést tesz, azaz az asztrológiáról, ami jelentős szerepet töltött be az emberek életében, azonban Tamás leszögezi, egyedül Isten az, aki irányítja a világmindenséget és az embereket, a csillagok is csupán neki vannak alávetve. Voigt úgy látja, Tamás a későbbiekben sem képvisel más véleményt a mágiával kapcsolatban, további műveiben inkább csak tovább részletezi, kibővíti álláspontját.
A következő mű, melyet szerzőnk tárgyal a Summa contra Gentiles, melyben Tamás ismét vizsgálja a csillagok emberekre gyakorolt hatását. A korban ez a befolyás evidens volt, az egyes elméletek csak abban tértek el egymástól, hogy miként írták le e folyamat logikáját. Tamás számára alapvető problémát jelentett a magasabb hatalmak befolyásának ténye és az emberi szabad akarat léte között húzódó ellentmondás feloldása. A csodás jelenségek tárgyalásakor Tamás kijelenti, hogy a varázslók a csillagok hatását használják ki. A varázslatokban nagy szerep jut az emberi nyelvnek, az erővel bíró szavaknak, melyből a varázsló ereje is származik, így nem a csillagok természetes hatása érvényesül, hanem a varázslók mesterséges tevékenysége. A mágia általában rossz célra irányul, az ehhez folyamodókat pedig Tamás elítéli, ahogyan a jóslást űzőket is, mivel ők a gonosz lelkektől kapják tudásukat, és az igaz keresztény nem hihet a démonoknak. Ezt a jóslást nevezi Tamás démonikus divinációnak.
Voigt a következő fejezetben Tamás három kisebb opusculum („kis mű, művecske”) jellegű írását elemzi. A De sortibus című műben Tamás a sorsvetéssel foglalkozik, amelyről úgy gondolja, nem avatkozik bele a természet rendjébe. Azonban ennek is lehet negatív oldala. A sors consultoria tájékoztatást keres, az isteni döntést akarja megismerni, ezt Tamás jóváhagyja, míg a sors divinatoria a jövőt akarja előhívni, befolyásolni, ami viszont mindig kétes kimenetelű, ezért ezt elítéli. A De operationibus occultis naturae olyan jelenségeket tárgyal, melyek részben megmagyarázhatóak. Ilyen az árapály, a mágnesesség jelensége vagy a betegségek adott napon történő jobbra vagy rosszabbra fordulása. Egyes testek másokra hathatnak, így a Nap a Holdra vagy a csillagok a betegségekre. Ez a folyamat nem hat felfelé, tehát az ember nem képes befolyásolni a csillagok vagy más felsőbb hatalmak működését, csupán a természetes hatásokat felhasználni a mágia során. A De iudicciis astrorum című művében Tamás kijelenti, hogy a csillagok hatása a földi testekre nem mágia, hanem természetes folyamat. A mágia az ember természetellenes tevékenysége, melynek során arra törekszik, hogy befolyásolja a természeti jelenségeket. A démonok léteznek, látják a jövőt, de mivel nem ismerik fel Isten akaratát, így tévedhetnek. Az ember képes velük szövetkezni, hogy együtt csodát tehessenek, de ez beavatkozást jelent a természet rendjébe, így Tamás elutasítja ezt a gyakorlatot.
Tamás legjelentősebb műve a Summa Theologiae, melyben a legrendszerezettebben fejti ki gondolatait azokról a kérdésekről, melyeket eddig említett műveiben is érintett. Egyértelműen megkülönböztet superstitio-t (babonaság) és religio-t (vallás), és a babonaságnak is két változatát ismerjük meg: az egyik változat az Istennek kijáró tiszteletet az arra nem érdemesnek szolgáltatja, míg a babonaság másik formája az arra méltónak nyújtja, ám nem megfelelő formában. A superstitio több formában is megjelenhet. Lehet bálványimádás: ekkor nem a teremtőre, hanem a teremtettre irányul a tisztelet; lehet divinatio: ha az ember a démonnal lép szövetségre; valamint observatio: ilyenkor nem isteni, hanem más elveket követ az ember (pl.: amulettek használata, mágikus orvoslás gyakorlása, a jövő divinatórikus fürkészése). Tamás kifejti, hogy a divinatio és az observatio bűnös tevékenység, ha az ember a természettel szembehelyezkedik, ha nem fogadja el Isten rendelését és bűnös módon be akar avatkozni ezekbe a folyamatokba, vagy ha olyan tudásra áhítozik, ami a valódi ismereteket meghaladja. Ám ha a természettel és az isteni akarattal összhangban történik, akkor mindez megengedett.
Voigt a 6. fejezetben rátér Szent Tamás elveinek társadalmi és ideológiai hátterére. E nyugodtabb korban már állandósultak az ideológiai határok, nem voltak jelentős eretnekmozgalmak, a purgatóriumtan, a bűnbocsánat gyakorlata, a boszorkányüldözések még nem jelentkeztek. Voigt szerint ezzel magyarázható, hogy Tamás munkája során miért nem tesz gyakorlati megállapításokat, és miért csak az elmélet érdekli.
Voigt tanulmánykötete végére egy függeléket illeszt, melyben összegzi, magyarázza kutatásait, valamint az esetleges továbbkövethető szálakat veszi fel. Többek között Augustinus mágiaelméletét mutatja be röviden, mely Tamás elképzeléseinek háttereként és forrásaként szolgált. Bár Augustinus más társadalmi közegben mozgott, mégis sok a közös pont, Tamás egész érveléseket vesz át tőle. A Tamás utáni világból Albertus Magnust és a 13. századi filozófiát ismerhetjük meg, amely viszont már sokkal erősebb kapcsolatban áll a mágiával és a természettudományokkal. A szerző fontosnak látja Tamás és a boszorkányüldözések kapcsolatát is vizsgálni, ám szerinte elképzeléseinek nincs kimutatható hatása a boszorkányperek ideológiájára. A mágikus gyakorlat nem érdekli Tamást, számára Isten és az emberi akarat áll a középpontban.
A belbecs értékei ellenére a külcsín hagy némi kívánnivalót maga után. Sajnos a kötet bevezetőjén egy kis kapkodás érezhető, a mondatok nem illeszkednek egymáshoz tökéletesen, a nyelvtani szerkezetek nem mindig passzolnak. Emellett – véleményem szerint – a bevezető túl tömör és száraz lett. Természetesen szükséges megmagyaráznunk, mit miért teszünk a kutatás során, de én hiányoltam a téma létjogosultságának egy kicsit tartalmasabb kifejtését, illetve azt, hogy miért és hogyan talált rá erre a szerző. Ezektől eltekintve érdemes elolvasni a könyvet: elsősorban olyanoknak ajánlható, akik tájékozottak Tamás életművében, ismerik az egyes művek szerkezetét, téziseit, mivel Voigt Vilmos ezeket nem részletezi. De azok is élvezetes olvasmányra találhatnak benne, akik a kor világnézete, kultúrája iránt érdekelődnek.
VOIGT Vilmos, Aquinói Szent Tamás és a mágia, Budapest, L’Harmattan, 2014.
AJÁNLOTT CIKKÜNK:
Rácz-Nagy Zsófia: Az „égi” és „földi” küldöttek (Az Angyalok az ókortól Szent Tamásig című kötetről)
Facebook-hozzászólások