Végtelenített dinamizmus

Poroszlai Eszter kiállítása magában hordozza a játék lehetőségét. Játék az anyagokkal, a formákkal, a színekkel, a térrel – a lehetőségekkel. A tárlat a művész elmúlt években keletkezett munkáit állítja egymás mellé, melyek mind a tér és a struktúra kérdésére irányuló reflexiókként értelmezhetők. Poroszlai 2014-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen, azóta számos csoportos és több egyéni kiállításon voltak láthatók munkái. A jelenlegi kiállítás bemutatja az alkotói gondolkodás folyamatát, ahogy Poroszlai kérdésfelvetése fokozatosan irányt váltott, és eljutott a vászonra festett különféle struktúráktól azok térbelivé alakításához: a galéria terét uraló, annak szemközti falát szinte teljesen elfedő kifeszített pink színű objektszerű képtárgyhoz.[1]

A kiállított alkotások együttes megjelenése dinamikus képet alkot a Medence Szalon termében. A letisztult, op-art jellegű festmények mintha életre kelnének: a statikus képek elkezdenek formálódni, ahogy a felhasznált textilek egyre nagyobb szerepet kapnak a vászonra applikált anyag vagy a pókhálószerű kifeszítés következtében.

Az alkotások azonban akkor nyerik el értelmüket, amikor a néző közöttük járkálva innen és onnan is, eltérő perspektívákból veszi szemügyre azokat. A kifeszített statikus formák a befogadói tekintet változásának eredményeként kapnak harmadik dimenziót. A monumentális vászonból kialakított tölcsérek, ha velük egy vonalba kerülünk, elvesztik valódi mélységüket, megtévesztve ezzel a látogató érzékelését. A néző így maga is a művészi játék részesévé válik. Helyzetét változtatva figyeli, hogy az egymástól néhány centi távolságra elhelyezett tüllrétegek miként fedik egymást, hogyan változtatják a takarásba került, illetve abból kilépő színek árnyalatukat, hogyan lépnek be ebbe a dinamizmusba a textileken található, szakadás eredményeként képződött lyukak: amennyiben azokon próbálunk keresztülnézni, az áttetszőség még inkább előtérbe kerül. A transzparenciát azonban nem számolja fel a felhasznált anyag sem, hiszen a tüll maga is „átjárható”.

Az alkotások esetében a fény lényegi szerepet játszik. A galéria kifelé tekintő üvegfala előtt függő alkotás a fény hatására különös, lebegő jelleget kap. Az ablakon beáramló fény tovább erősíti az áttetsző jelleget, az alkotás rendkívüli finomságát, tünékenységét hangsúlyozva. Némiképp hasonló érzetet kelt a pink színű monumentális tüll hátsó falra vetülő árnyéka is. A kifeszített textil mérete ellenére mégis légiessé válik, árnyéka illékonyságával azonosul.

A bemutatott munkák nem akarnak súlyos kérdéseket, problémákat felvetni, abban az értelemben, hogy aktuális társadalmi problémákra reagálnának. Megmaradnak a saját maguk által teremtett művészeti tér izoláltságában, az ezen belül megfogalmazható problémákat tekintve relevánsnak. Az alkotások visszafogott egyszerűségükben mind megpróbálnak a kiállítás címében jelzett „egy ponton” túlra kerülni. Miközben az egyes munkák esetében más és más dilemmák elé kerülünk, némiképp mind a saját magukon való túllépést, határaik átlépését célozzák meg, mely egyszerre irányul a felhasznált anyagokban rejlő lehetőségekre és a megmunkálás módjára is. A kiállított művek egy, a kimerevítés ellen ható végtelenített dinamizálódó folyamatot indítanak el. Az elsőre radikálisan statikusnak mutatkozó alkotások talán pont az alakítási folyamat természetellenes intenzitásának következtében bújnak ki a megformálás, beállítás hatása alól. Az eldeformálódott, hajdan kör alakú sáv apró foltjai a kifeszítés következtében sűrűsödési pontokat hoznak létre, a néhol élénkebb, máshol halványabb foltokat hunyorítva nézve elkezdenek vándorolni, ezáltal mintha örvénylő gyűrűvé változnának át. A néző tekintetében a tárgyak metamorfózison mennek keresztül, amely az anyagra gyakorolt erőteljes szabályozó hatás ellen kezd el működni. Így ez az illúzióra épülő formálódás a művész beavatkozását kérdőjelezi meg: ahogy az anyagok elasztikus tulajdonságait kihasználva azokat igyekezett radikálisan kimerevíteni.

Poroszlai Eszter alkotásai saját univerzumot létrehozva a világ rendjéből való kilépést kezdeményezik. Miközben felfüggesztik világunk szabályait, a befogadó érzékelésmódjára is hatást gyakorolnak, a néző így egyfajta meditatív állapotba kerülhet,[2] belépve az alkotások által létrehozott térbe, metamorfózisuk játékába.

Poroszlai Eszter: Egy ponton túl – Transzparens határátlépések, Medence Szalon, 2016. 05. 06-27.