Baselitz. Újrajátszott múlt

Mit mutat Baselitz művészete annak, aki nem tud a történelemről semmit? Egy kusza világot, ahol minden kifordult önmagából. Erős színekből és csurgatott vonalakból felépülő figurákat, akik hősnek vannak titulálva, de talán soha nem voltak azok. Fejük tetejére állított fákat és alakokat, akik egy meghatározhatatlan térben lebegni látszanak. A határok elmosódtak: nincs fent és lent, nincs biztos pont. Ebben a zavaros, magányos világban méltán kérdezheti a naiv néző tágra nyílt szemekkel, hogy mi történt.

Wagner lovast fest a hóba, 2002.

Aki valamennyire ismeri Georg Baselitz munkásságát, vagy legalább azt tudja, hogy 1938-ban született Németországban, Deutschbaselitz-ben, az már sejtheti, hogy mindennek köze van a II. világháborúhoz és az azt követő hidegháborúhoz. Annak kedvéért, aki minderről semmit sem tud, most következzék néhány olyan gondolat, ami – ha nem is ad átfogó képet a korszakról – közelebb vezet Baselitz művészetének megértéséhez. Aki pedig a történelmi események és a művész munkásságának együttes tanulmányozásában szeretne elmélyedni, az megteheti a kiállításon, hiszen az életrajzi adatok alatt fut egy kronológia, mely minden meghatározó történelmi eseményt tartalmaz.

Baselitz gyermekkorában személyesen is megtapasztalja a II. világháború borzalmait, mely a Harmadik Birodalom bukásával ért véget 1945 májusában. Az utána következő hidegháború és Németország kettéosztottsága a művészetben is hasadást eredményezett. Míg a szovjet blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaságban a szocialista realizmus volt az egyedül elfogadott irányzat, addig a kapitalista nyugathoz tartozó Német Szövetségi Köztársaságban az absztrakt irányzatok voltak mérvadóak. Baselitz azonban egyik irányzat mellett sem kötelezi el magát, az ábrázolás határait feszegetve keresi saját „független” útját, amely aztán a német expresszív gesztusfestészet egyik jellegzetes példája lesz.

Paradicsomszüret, 1949.        

Az élénk színekből és torzított formákból felépülő, örökösen a múltba néző munkásságot most először láthatja a nagyközönség Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat központi eleme Baselitz időhöz és saját múltjához fűződő viszonya. Alkotásai hat témakör (Remix; Töredezettség; Német tájak és gyökerek; Távolodás – alakok és fejek; Oroszképek; Negatív képek – elmúlt jövő) szerint vannak elrendezve. A tematikus válogatás jelen esetben különösen kedvező, mivel Baselitz művészete nem írható le egy lineáris fejlődési folyamatként: nem halad meg újabb és újabb stílusokat, végig a maga sajátos technikáival él.

Művészetének mozgatórugója a provokáció, az újraértelmezés és a művészet határainak feszegetése.

Paradicsomszüret, 1999.

A kiállítás terébe lépve a látogató megütközik a csupasz falakon, hiszen manapság az impulzusok szüntelen áradásához van hozzászokva. Egy kép a falon már kevés. Ugyan a tárlat steril környezete egyértelműen kiszakít a jelenből, mégsem léptet át a művész világába, ahogyan az El Kazovszkij–kiállításnál (El Kazovszkij A túlélő árnyéka, 2015. november 06. - 2016. február 14.) viszont megtörtént. A Baselitz-életműkiállításnak is otthont adó A épület tere, El Kazovszkij esetében, a művész borús, feszültségektől terhes világának hangulatát igyekezett bemutatni. A falak követték a festmények színét, továbbá egyes termek titokzatos félhomályba borultak. A mostani kiállításon ugyanezekben a termekben azonban a falak fehérek és fényárban úsznak. Ahhoz, hogy újra el tudjuk fogadni ezt a puritán élményt, segíthet, ha figyelembe vesszük, hogy El Kazovszkij œuvre-je a művész saját belső világának feszültségeit dolgozza fel, míg Baselitz esetében – habár saját élményei szolgáltatnak kiindulópontot, művei túlmutatnak személyes érzelmein. Olyan, mindenki számára ismert, problematikus témákhoz nyúl, amelyeket nehéz elfogultság nélkül szemlélni. Ehhez azonban egyfajta segítség lehet a tiszta, semleges környezet. A szemlélődő végig idegen marad: kívülálló, ami persze nem feltétlenül baj, hiszen így talán valamivel jobban közelít egy objektívebb álláspont felé. Ez azért is fontos, mert maga a művész is igyekszik feldolgozni, majd semlegesíteni az ideológiáktól megterhelt motívumokat. Gondolhatunk itt a Harmadik Birodalomhoz tartozó szimbólumok feldolgozására (sas, horogkereszt), vagy az újragondolt Oroszképekre.

G-fej, 1987.

A tárlaton erre példa a Zinaida Kovalevskaya által festett Paradicsomszüret (1949) 1999-ben újraértelmezett verziója (3. kép). Baselitz ebben az esetben a színekből és a szereplőkből őriz meg néhányat, majd környezetüktől megfosztva egy új, semleges közegbe helyezi őket. A kép megformálását tekintve teljesen szembefordul a szocialista realizmus képi világával, ami viszont kifejezetten provokatív gesztus, hiszen kizárja a valóság mindennemű visszaadását és megszünteti a munka idillinek tűnő atmoszféráját.

A provokatív hozzáállás tulajdonképpen a kezdetektől jelen van munkásságában. Első nagy kiállítását – főként a Kárba veszett a nagy éjszaka (1962-63) miatt – értetlenül fogadják, majd a felháborodást keltő képet lefoglalják, a tárlatot pedig bezárják. Az obszcén jelenet többször is feldolgozásra kerül pályája során. A 2004-es grafikán ugyanez a figura látható, arcán a jellegzetes bajusszal, mely egyértelműen utal magára Hitlerre és követőire (5. kép). Nem csak a Harmadik Birodalom vezérét, de a háborút túlélt katonákat is hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben, méltóságuktól megfosztva ábrázolja. A Hősképek néven ismertté vált sorozat teljes mértékben átalakítja a hősökről alkotott képünket. Egyenesen antihősöket hoz létre, akiknek testrészei aránytalan méretűek (apró fej, nagy végtagok), ruházatuk szakadozott és zilált.

Kárba veszett a nagy éjszaka, 2005.

Baselitz „brutális” esztétikai hozzáállása: „barbár” módszerrel kialakított szobrai, természettől elrugaszkodott megfogalmazásmódja jól mutatja annak az időszaknak a visszásságát és kaotikus atmoszféráját, amely a II. világháborút és az annak lezárását követő időszakot jellemezte.         

Záró gondolatként álljon itt egy idézet magától a festőtől, amely támpontként szolgálhat Baselitz kihívó munkásságának befogadásához:

„Egy lerombolt rendbe születtem, egy elpusztított tájba, egy összetört, meggyötört népbe, egy tönkretett társadalomba. Nem akartam új rendet építeni. Több, mint elegendő úgynevezett rendet láttam már. Rá voltam kényszerítve, hogy mindent megkérdőjelezzek, újra naivnak kellett lennem, újra kellett kezdenem.”

Baselitz. Újrajátszott múlt

Magyar Nemzeti Galéria

2017. április 1. - 2017. július 2. 

Kurátorok: Bódi Kinga művészettörténész (Szépművészeti Múzeum), Alexander Tolnay művészettörténész

video