Reneszánsz Budapesten

Nagyszabású kiállítás nyílt 2009. október 28-án a Szépművészeti Múzeumban Botticellitől Tizianóig címmel. A tárlat kurátora, Tátrai Vilmos művészettörténész az itáliai reneszánsz legátfogóbb hazai kiállítását állította össze a közel három évig tartó szervezés eredményeként. Célja az volt, hogy a korszak valamennyi fontos, iskolateremtő festője jelen legyen, bemutassa a legjelentősebb kulturális központok szellemi, művészeti folyamatainak születését, fejlődését. Ezzel a különleges tárlattal elsőként sikerült megteremteni Magyarországon egy rendkívül látványos, antologikus olasz reneszánsz bemutatót, melyre több mint ötven múzeumból érkeztek festmények.

A Szépművészeti Múzeum ezen időszaki kiállítása a Ión és a Pergamon Csarnokban kapott helyet. A kiállítás szerkezetét egyszerű koncepció, időrendi és tematikus szempontból egyaránt logikus tagolás jellemzi, a festmények elrendezése szellős. A képek megvilágítása felülről történik, éppen elegendő fényerősséggel, a falak színei pedig – mély terrakotta és kék – olykor-olykor feltűnnek a festményeken, így jól harmonizálnak egymással. A tárlat térkoncepciójának érdekessége, hogy míg nagyrészt felülről nyitott, egy helyen mégis lezárták: Tiziano II. Fülöp képmását ábrázoló festményénél azt az érzetet szerették volna kelteni – a kép eredeti helyére utalva –, mintha mi is II. Fülöp kápolnájában lennénk. A kísérőszövegek segítségével betekintést kapunk az egyes művek keletkezéstörténetébe, a megfestett téma magyarázatába, bár néha azt érezhetjük, hogy a képek kapcsán szívesen olvasnánk többet is – valamint nem csupán az ismertebb festmények igényelnek leírást.

A tárlat tematikája szerint hét szekcióra tagolódik, ezek a következők: A festészet tudománya; Emberarcok, angyalarcok; Reneszánsz, határok nélkül; Az eszmény testet ölt: az érett reneszánsz; Tiziano: A festészet diadala; Velence és hátországa; valamint A reneszánsz válsága és a manierizmus. A tárlat minden egyes festménye a korszak emblematikus darabja – hogy csak a legnagyobbakat említsem, megtekinthetjük Tiziano Kesztyűs férfiját, Botticelli Virginia története című alkotását, a Perugino által festett Francesco delle Opere arcképét, Bellinitől az Angyali üdvözletet, Costa Vénuszát, valamint Raffaello áldást osztó Krisztus című festményét is.

A kiállítás legnagyobb szenzációjaként emlegetik Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című alkotását, mellyel a nagy polihisztor új korszakot nyitott a portréfestészetben. Az 1400-as évek végén újszerű technikának számító olajképén nem csupán a modell külső tulajdonságait örökítette meg, hanem a lélek mozgásai, az ábrázolt hölgy természete is megjelenik a testtartás, a gesztusok, a mimika által. Leonardo ezzel a festményével is példázza azt, hogy a képi ábrázolásban is lehetséges a metaforák, különböző nyelvjátékok alkalmazása: a Cecilia Gallerani kezében tartott hermelin azonosítható szeretőjével, Lodovico il Moróval, akinek emblémája volt a hermelin, illetve a hermelin görög neve – galé – a hölgy vezetéknevével való játék. Cecilia fejét a testtartásával ellentétes irányba fordítja, így szemből kapja a fényt: alig észrevehetően elmosolyodó arca és finoman megrajzolt keze hangsúlyosabb szerephez jut, ruházata pedig árnyékba kerül. A nézőtől való elfordulása miatt keltette feszültséget erősíti a kezében tartott állat hasonló, kitekeredett, ugrásra kész testtartása. Szintén az érett reneszánsz képeit felvonultató szekcióban kapott helyet Sodoma Ecce homo című alkotása, mely már messziről magára vonja a látogató figyelmét. Ez a kép Krisztus egyik legszuggesztívebb ábrázolása a reneszánszban a bizáncias frontalitásával, a fej erős megnyújtásával, valamint a tekintet intenzitásával. Mintha az ember két lényét jelenítené meg a színek használatával – a Megváltó belülről sugárzó fénye és a mögötte álló két pribék homályban maradó fejének kontrasztjával.

úgy tűnik, a szervezőknek sikerül a művészetkedvelő látogatók ízlését kielégíteni – a korábbi tárlatok kapcsán felmerült kritika, miszerint nagyobb a füstje, mint a lángja, itt nem helyénvaló. Igaz, láthattunk már olyan kiállítást is a Szépművészetiben, ahol szinte keresni kellett a műveket – A Szentföld öröksége –, itt azonban egy-egy fordulóban megállva akár tizenöt-húsz festményt is megszámolhatunk. A kiállítás megítélést befolyásolja a reklámhadjárat is, ami övezi, de ezzel kapcsolatban elmondhatjuk: azt kapjuk, amit a plakátok alapján várunk – leszámítva az esetleges tömeget a képek előtt, ha valaki csúcsidőben látogat el a múzeumba. Csúcsidőn kívül is érdemes minimum két órát rászánni a tárlatlátogatásra, hogy kényelmesen végig tudjuk járni és jusson mindenre elegendő idő – de ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk újra és újra visszamenni a múzeumba, hogy ismét lássuk az egész kiállítást. és végül egy jó tanács: fázósak öltözzenek fel jobban, mert bár a képek belül melegséggel töltenek el, a légkondicionáló miatt kívül igencsak hűvös van.

Botticellitől Tizianóig – Az itáliai festészet két évszázadának remekművei
Szépművészeti Múzeum

Kurátor: Tátrai Vilmos

Megtekinthető: 2009. október 28 – 2010. február 14.