A felpörgött idő nyomában - Mr Pöpec -

Végy két serdülő fiút, akik jóbarátok (Chris és Luke). Helyezd el őket a felnőtté válás frusztrációtól terhelt periódusában, nem sokkal az érettségi előtt. Majd add hozzá a lányt (Julie). Az eredmény a leghevesebb érzelmek kavalkádja: vágyakozás, szerelem, csalódás, félelem, menekülés, szakítás. Ez az alapképlete a Pinceszínházban – itthon először – bemutatott Mr Pöpecnek. A végzős színművészetis diákok előadásában látható Chloe Moss-darab a fiatalság olyan égető problémáival foglalkozik, mint a pályaválasztás, az útkeresés, a biztos pontokhoz (család, barátság, szerelem) való ragaszkodás, illetve azok széthullása, a lázadás és a tehetetlenség.

A darab eredeti címének – Christmas is miles away – fordítása elhibázott. A „Mr” valószínűleg az angolszász eredetre utal, míg a „pöpec” kifejezés a darabban megszólaló fiatalos, szlenges nyelvezetet vetíti előre. ám nem szerencsés a szóhasználat, és nemcsak a darabon belül hangzik erőltetettnek ez a – legtöbbször jelenet-záró – minőségjelző, de az előadáshoz fűződő előzetes képzeteinket is negatívan befolyásolhatja.

Azonban megnyugtatásul közlöm: a darab tartalmának nem sok köze van magyar nyelvű elnevezéséhez. A fiatalok világának kezdeti könnyed tétnélkülisége a cselekmény előrehaladtával egyre komolyabb, „felnőttesebb” kérdésekkel itatódik át, és súlyos teherként rakódik a szereplőkre. A tizenegy képből összeálló előadás egyaránt szól a hasonló gondokkal küzdő fiatalabb, és a már meghozott döntéseinek következményeit viselő idősebb korosztályhoz.

Chris (Barabás Richárd) és Luke (Mohai Tamás) egymás barátságában találja meg a biztonságot és a védettséget. Kapcsolatuk az összetartás erején, a férfias játékokon és a közös titkokon alapul. Ketten vannak a világ ellen, ám „harcuk” valójában céltalan tengődés, ami nem jut tovább egy életre szóló nagy utazás puszta tervezgetésénél. A lázadó természet Luke-ot jellemzi jobban, aki bár az erős, dacos, független fiatal képét mutatja a külvilágnak, valójában elfogadásra és szeretetre vágyik, amit otthonról nem kap meg. Vele ellentétben Chrisnek több reménye lehetne egy „normális” jövőre, ám még nem rendelkezik kellő kitartással és saját magába vetett hittel, amivel egyedül is megállhatná a helyét. Szüksége van Luke-ra, és nem csak mint biztos pontra, hanem egyben mint „vérfrissítésre”, hiszen mellette maga is képes ellazulni.

Julie (Juhász Lujza) alaposan felforgatja a fiúk addig jól működő barátságát. A megszokott „rend” felbomlik, mikor Chris és Julie külön úton kezd járni, ahol Luke-nak nincs helye. A két barát eltávolodása ekkor még beláthatatlan következmények sorát vonja maga után életútjuk alakulására nézve. ám a lány, amilyen váratlanul jött, olyan váratlanul veszíti el lelkesültségét Chris iránt. Idővel aztán a kimondatlan szavak, a kettejük között le nem zajlott veszekedések súlya agyonnyomja kapcsolatukat (ráadásul a lány – vesztére – Luke-ban olyasmit talál meg, amit nem is tudott, hogy hiányol Chrisben).

A három fiatal színész figyelemreméltóan teljesít a színpadon, márpedig mindenképpen kihívást jelenthetett a – többé-kevésbé – saját korosztály hiteles, életszerű megjelenítése. Juhász Lujza magas színvonalon képes bánni hangjával, így biztosítva az általa megformált lánynak egy olyan különös tekintélyt, amely révén a színpadon túlsúlyban lévő férfiakkal egyenlő erőt tud képviselni. Mohai Tamás számára a szerepében rejlő örök kettősség érzékletes visszaadása jelentheti a nehézséget, ám ezt remekül megoldja: a tüskés, harsány felszín alatt képes sejtetni karaktere szelíd, törődést igénylő oldalát is. Szintén izgalmas lelki folyamatokat megélő alak bőrébe bújt Barabás Richárd. Gondosan adagolva az energiát szerepén belül, sikeresen tartja fenn a figyelmet, és még ha el is marad a várt katarzis, játéka kiegyensúlyozott és élvezhető.

A darabra jellemző fiatalos felfogás a díszlet fajsúlyos részét képező háttérnél is jelentkezik: a stílusában a legegyszerűbb számítógépes képrajzoló programok világát idéző alkotások (díszlet: Sántha Borcsa) az éppen aktuális helyszínnek megfelelően változnak, és hol Chris szobáját, hol a két fiú kedvenc törzshelyét, a Boggart-szurdokot jelenítik meg. A térben csak néhány tárggyal dolgoznak a színészek (sátor, ágy, asztal) és ezek is állandó mozgásban vannak, ki-be szállítják őket a jelenetek közti váltások során.

Bagó Bertalan rendező pörgősre vette a figurát, a cselekményt nem engedi ellaposodni, leköti a néző figyelmét, ettől azonban túlságosan is zaklatottá válik a tempó. Az időben történő sorozatos ugrások miatt csak nehezen tudunk belehelyezkedni a szereplők helyzetébe, a döntéseiket megelőző lelki folyamatok nincsenek kellően ábrázolva, ami problémássá teszi elfogadhatóságukat. Feltehetően a fiatalságra – és egyben napjaink internetes társadalmára – jellemző rohanó tempó mutatkozik meg a darab jelenet-vezetésében, azonban a kispórolt „üresjáratok” hiányában a nézők számára elvész az azonosulás lehetősége. így van ez a katonának beálló Luke esetében is, akinek háborús élményeiről csak kivonatolva, utalásszerűen kapunk információkat. A harcok embertelen világának súlyos tapasztalatát nem könnyű hitelesen visszaadni néhány rövid jeleneten keresztül. Még ha meg is előzte elvárható színészi alkotófolyamat a karakter-formálást – a játékot szemlélve ez megtörtént –, a néző csak konstatálni tudja a változást, belehelyezkedni azonban nem.

ám az események többnyire gyors lefolyása mellett az előadás koncentrált, intimebb helyzeteket is meg-megteremt, ahol hitelesen jelennek meg azok a mindennapi harcok és pofonok, amikhez érdemes már fiatalon hozzászokni.

Chloe Moss: Mr Pöpec
vaker tizenegy képben

Fordította: Vereb Tamás
Rendező: Bagó Bertalan

Szereplők: Barabás Richárd, Mohai Tamás, Juhász Lujza
Gitáron játszik: Dobri Dániel e.h.
Díszlet-jelmez: Sántha Borcsa
Zene: Szemenyei János
Rendezőasszisztens: Csicsely Zoltán

Bemutató: 2010. február 19.

A képek forrása a Pinceszínház honlapja.