Kardélrehányt álom – Homburg herceg

Kleist drámája olyan erővel árad szét a nézőtéren, mint ahogy egy kúszónövény teljesíti ki fojtogató hatalmát, megállíthatatlanul és észrevétlenül. Lassan szivárog át érzékeinken keresztül, belénk ivódva a hang, a szó, a látvány – a fordulatokkal teli perceknek köszönhetően.

Egyetlen zenész, minimális díszletezés, egyszerű kellékek és jelmezek. Abszolút összhang teremti meg így azt a vágható feszültséget, ami a közönség soraiban eluralkodik. Az érzelmek aztán ki is robbannak – először a színpadon, majd a nézők lelkében is.

A brandenburgi választófejedelem, Frigyes háborúban áll. A két csata közti pihenőben fiatal és öntörvényű lovassági parancsnoka, Homburg hercege elalszik a kastély kertjében. Ébren is dicsőségről ábrándozik, pláne ha alvajár. Frigyes meg szeretné tréfálni a herceget, ezért nevelt lánya kezébe babérkoszorút ad, hogy tegye az alvajáró fejére. Ám eközben hercegnő kesztyűje észrevétlenül a herceghez kerül. Felébredve nem emlékszik, mivel érdemelte ki a koszorút és a kesztyűt, és ez nem hagyja nyugodni izgatott lelkét. Másnap a csatában – a fejedelem tiltó parancsa ellenére – rohamot indít és győz. Felmerül a kérdés, mi a fontosabb: az engedelmesség vagy a győzelem? Mire hallgassunk, eszünkre vagy szívünkre?

A Homburg hercegét életre keltő Ötvös András 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán Horvai István és Máté Gábor osztályában. Fiatal kora ellenére dolgozott már a Krétakör Színházzal a Művészetek Völgyében, a Katona József Színházban, a KoMa Társulatban és ettől az évtől az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja. Lenyűgöző színpadi megjelenése, orgánuma egy pillanat alatt magára vonja a tekintetet. Maximálisan uralja a teret és olyan könnyeden játszik, ahogy régen nem láthattunk már ifjú színészt. Természetességéből adódóan olyan egységet kovácsol szerepe köré, amitől amolyan mozdulatlan mozgatóként volt jelen a titokzatos darabban mindvégig. 

Már a darab során alig változó díszlet is valamifajta feszült nyugalmat mutat/kelt. Ezt az érzést csak fokozza az az ellentét, ami Homburg hercegének jelleme és a többi katona magatartásából érződik. Milyen jelző illik rá: könnyelműség, megbízhatatlanság, vakmerőség vagy dicsvágy, büszkeség, kaland? Mindennek a hátterében ott található egy lappangó, álomképből megjelenő, majd életre kelő szerelmi szál is, ami ebbe a precíz rendbe végképp nem illik bele, még ha látszólag problémamentes is lenne. Hiszen a választófejedelem unokahúgának szívét és babérkoszorút nem érdemelhet ki bárki, bármiért – pláne nem, ha törvényt is sért. Élet vagy halál lesz a sorsa? Kiben, miben bízhat az ember, ha álom és ébrenlét között ilyen rejtélyes viszony húzódik.

A kiszámíthatatlan emberi reakciók szélsőséges megjelenése, a fordulatokkal teli dráma mind-mind olyan apró tükröket adtak a nézőknek a világunkról, ami alapján még napok múlva is beszélgetni lehet a látottakról. Az igazi katarzissal ugyan az utolsó utáni percig adós maradt az előadás. Mégis, a lehető legjobbkor oldották fel a feszültséget, még mielőtt a gyilkos kúszónövény végképp összeroppantotta volna indáival a lelkünket.

Heinrich von Kleist: Homburg herceg
Fordította: Tandori Dezső

Rendező: Dömötör András 
Szereplők: Széles László, Kerekes Viktória, Nagy Ilona m.v., Debreczeny Csaba, Ötvös András m.v., Csuja Imre, Barabás Richárd e.h., Polgár Csaba, Baksa Imre m.v., Máthé Zsolt, Ficza István e.h., Kovács Gergely e.h., Radnai Márk e.h., Rétfalvi Tamás e.h., Simon Zoltán e.h., Tasnádi Bence e.h.
Díszlet: Izsák Lili, Dömötör András
Jelmez: Izsák Lili
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Mozgás: Fejes Kitty
Zene: Futó Balázs
Zenész: Ölveti Mátyás
Fény: Pető József
Szcenikus: Kövesy Károly
Jelmezasszisztens: Weigand Lívia
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Berta Tamás
A rendező munkatársa: Tóth Péter

Bemutató: 2009. május 3.