A képzelet tudománya – science fiction utópiák a Ludwig Múzeumban

Több ország művészeinek munkáit foglalja össze a Ludwig Múzeum egyik, júniusban még megtekinthető tematikus kiállítása. Az intézmény egyre több társadalommal, politikával kapcsolatos, a kritikát nem nélkülöző alkotást sorakoztatott fel az elmúlt időszakban. Sőt, az újonnan átrendezett állandó kiállítás is ennek jegyében született. Így egy kicsit kíváncsian fordulhatunk egy, a science fiction határait súroló időszaki tárlat felé.

A tárlat kurátora, Somogyi Hajnalka, két korszak jövőképét állítja szembe egymással: az egyik a 20. század közepének hidegháborúban megmártózott, utópiákban gazdag képzeletvilága, a másik pedig az ezredforduló semmit-sem-várása. Ami ezeket a művészeket összeköti, az az új, technikailag fejlett, modern világ hol pozitív, hol pedig negatív utópiája.

Az idősebb generációt a belga Panamarenko és a francia Chris Marker képviseli. A mérnök-művész Panamarenko asszamblázsai (a térbe kibátorkodó táblaképek) mellett egy érdekes kísérleti gépét lehet megszemlélni, amely az emberi test felemelésének vízióján keresztül eleveníti fel Leonardo után 500 évvel a tudós-művész mítoszát. Chris Marker 1962-ben született átütő sikerű filmje már sokkal kevésbé pozitív. A La Jetée (Kilátóterasz) c. kísérleti sci-fi film egymást követő fekete-fehér képkockái negatív utópiát tárnak elénk. Marker egy a harmadik világháború utáni atomrobbanást követő időszakba helyezi történetét. Az időutazás gondolatát feszegető, rendkívül hatásos történethez a Tizenkét Majom, a Terminátor és a Mátrix készítői is visszanyúltak.

Sokkal pozitívabb jövőképpel rendelkeznek azonban Gerard Byren kisfilmjei. Az 1984 and Beyond (1984 és ami utána következik) szintén a hatvanas évekbe repíti vissza a nézőt, ahol a kor legnagyobb sci-fi  írói (köztük Isaac Assimov, Robert Heinlein és Ray Radburry) vizionálnak a század végéről. Beszélgetéseiben olyan témákat vetnek fel, mint a jövő háztartási gépei, a túlnépesedés, a holdraszállás, vagy a stimuláló drogok elterjedése. Humoros és elmés ötleteléseik innen, a mi jelenünkből nézve hol túlzóak, hol pedig rendkívül találóak. Ezek a filmek igazi csemegének számítanak a tárlaton.

Szintén kuriózum Csákány István Borostyánszobája (Bernsteinzimmer), a kiállítás legötletesebb darabja. Helyspecifikus installációja egy barkácsműhely 1:1 arányú fából készült mása. Rendkívül izgalmas belépni ebbe az egyik oldalán ablakkal borított térbe, amelynek minden apró részlete fenyőfából készült. Az élethűen kifaragott satupad, síbakancs, flex vagy az apró szögek érintésre ingerelnek. A funkcionálisan meddővé tett tárgyak azonban egy rég letűnt, már szinte visszahozhatatlan korszak megfásult emlékét idézik. A fa, s vele együtt az emlékezés meleg érzetét tovább fokozza a szinte szürreálisan kékre festett környezet. Kívülről nézve valóban a borostyánban rekedt zárványok képzetét kelti a helyiség, mintha a múlt századból itt ragadt időkapszula volna.

Szinté funkciót vesztettek, vagy inkább funkciót idézőek Kokesch Ádám megnevezhetetlen műtárgyai olykor alig észrevehetően olvadva bele a környezetbe. Kokesch a hatvanas évek science-fiction látványvilágának designját elevenítik fel arra késztetve a nézőt, hogy értelmet találjon bennük.

Furcsa fikciót tár elénk Daniel Roth világa, amelyen egy rejtélyes földalatti intézmény nyomai jelennek meg hamis dokumentumok formájában, egy párhuzamos valóság gondolatát feszegetve.

A kiállítás enigmatikus darabja Pawel Althamer Self-portrait – Sorcerer (Önarckép – Mágus) című szobra. Az indián harcos mozdulatát idéző alak a művész személyes tárgyait viseli. A nyakában mobiltelefon-nyakláncot és a fején madártollat viselő figura akár korunk művészének is archetípusa lehetne: azé a művészé, aki mágusként közvetít ég és föld között.

A kiállítás legfiatalabb résztvevője Anna Molska, kisfilmjének figurája nemcsak a centrális perspektíva képi hordozója, hanem az élet szimbolikus megjelenítője is. A végtelen hómezőnek nekivágó, kötelékeit szakító, majd térdre eső alak az útját kereső, vágyait feladni nem akaró ember archetípusa is lehetne, de megjelenítheti a határait folyton átlépni kívánó, az ismeretlent meghódítani vágyó tudományt is.

A kiállítás megtekinthető június 27-ig.
Helyszín: Ludwig Múzeum – Kortárs Képzőművészeti Múzeum (Bp., Komor Marcell u. 1.)
Nyitva tartás: Keddtől vasárnapig 10 és 20 óra között