Szépség és szakma, szabadság és kényszer

Szécsényi Endrének, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet docensének Szépség és szabadság című kötete ellentmondásos jelenség. Talán a kötetnek ezt az ellentmondásos mivoltát érdemes esztétikai kategóriákban megragadnunk, hiszen Szécsényi Endre könyve olyan eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz, melyek legszorosabban az esztétika tudományához kötethetőek.

A kötetben szám szerint öt eszmetörténeti tanulmányt találhatunk, amelyek – a szerző saját bevallása szerint is – első ránézésre meglehetősen távol esnek egymástól. Az első tanulmány a könyvben a XVII-XVIII. századi angolszász esztétikai gondolkodást elemzi, azon belül is Lord Shaftesbury-t, akinél a szellemesség és a szabadság összefüggése mutatkozik meg. Shaftesbury szerint a szellemesség – ami itt a társasági életben való jártasságot, és a humorérzéket egyszerre magába foglalja – az egyetlen, ami megóvhat minket a vak hit fanatizmusától illetve az érzéki gyönyörök magasabb célt nélkülöző hajhászásától. Mindkettő túlzás, és bilincsbe veri az embert. A második tanulmány témája a XVIII. századi francia libertariánus irodalom, ahol az esztétikai dimenzió erotikus vetülettel is rendelkezik. Vivant Denon Csak még meg nem virrad című műve kerül a középpontba, amelyet Szécsényi úgy mutat be „mint amiben erotika és esztétika kölcsönösen erősítik egymást; azok a lelki fodrok és mélységek, amelyek feltárulnak hőseink előtt éppen e kölcsönviszony eredményei” (83.o.). A szerző érezhetően jobban szimpatizál ezzel az alkotással, mint későbbi rokonaival – például Sade márki regényeivel –, ahol a túlfűtött érzékiség már majdhogynem elnyomja az esztétikait.

 

 

A következő  írás éles váltással már Berkeley és Burke nyelvről való  gondolatait hasonlítja össze. Szécsényi itt egy érdekes és meglepő hasonlóságot bizonyít: mindkét szerzőnél a tisztán és elkülönítetten belátható másodlagossá válik a láthatatlanhoz, a homályoshoz képest, mivel ezeknek van nagyobb esztétikai és/vagy vallási értékük. A negyedik tanulmány John Macmurray szabadságot és szépséget összekötő filozófiáját veszi górcső alá. Macmurray úgy vélte, hogy a társadalmi kultúrát a személyes viszonyok határozzák meg, a személyes viszonyok viszont akkor nem tudnak megfelelően alakulni, ha a szépség válik a mindennapok részévé. Ha a társadalom tagjai számára a művészetek, a vallás és a kultúra nem közvetítik a szépet és nem teszik finomabbá az emberi lelket, akkor hiába vannak demokratikus intézményeink, azok önmagában nem szavatolhatják a szabadságot.  Az utolsó tanulmányban pedig Hannah Arendt – a politikai értelemben vett szabadságot és az esztétikait szétválasztó – gondolkodása lesz kritika tárgyává, éppen azért, mert Arendt az angolszász felvilágosodással és Macmurray-jel ellentétben nem ismerte fel az esztétikainak és a politikainak szoros kapcsolatát.

Jól látható, hogy a tematika szempontjából csak a negyedik és az ötödik vizsgálódás kapcsolódik közelebbről egymáshoz. Persze van néhány más nézőpont, ahonnan találhatunk az összes tanulmányt átfogó egységet: mindegyik legalább közvetetten kapcsolódik a felvilágosodás problematikájához és mindenütt felmerül valamiképpen az a gondolat, hogy közös világunkra úgy is tekinthetünk, hogy valamiféle esztétikai interpretációt adunk neki – legyen ez a közös világ tágabb vagy szűkebb társadalmi környezetünk, vagy éppen az a természeti valóság, ami körülvesz minket. De ez, azt hiszem, nem elegendő ahhoz, hogy az olvasó – bármilyen jóindulatú is legyen – ne érezze úgy: a tanulmánygyűjtemény szétesik különálló, – inkább többé, mint kevésbé – független témákra. A tanulmányok még formai szempontból a legegységesebbek: az elemzés mindenütt részletes és korrekt, a tanulmányon belül a gondolatok mindenütt egymásba kapaszkodnak, és jól érthetően vannak kifejezve, tehát összességében szakmailag kifogástalan írásokkal találkozunk. Azonban félő, hogy a laikus számára nem mutatkozik meg eléggé, hogy miért is lehet érdekes egy-egy téma – akár ilyen részletgazdag – megtárgyalása.

A fent említett két problémán nagyban segített volna, ha a szerző akár egy külön bevezető fejezetben maga ad részletesen támpontot ahhoz, hogy mi fogja össze eszmeileg ezeket a problémákat. Többször találkozni azzal, hogy a tanulmánykötetek szerzői megspórolják maguknak ezt a fáradságot – pedig kis energiabefektetéssel mind a kötet, mind az olvasó, és így maga a könyv írója is sokat nyerhetne. Azért is volna ez szerencsés, mert a szakmai profizmus miatt eléggé személytelen a tanulmányok hangvétele.

 

 

Viszont, ha mi sem laikusok vagyunk, hanem a tanulmányban bármelyik érintett téma iránt érdeklődő szakemberek, akkor a kötet gyenge kohéziója rögtön nem lesz ennyire problematikus, továbbá előtérbe kerül az, hogy a tanulmányok szakmailag kiváló színvonalúak, és olyan témában íródtak, amely témákban magyarul egyáltalán nem bővelkedünk hasonlóan hasznos szakirodalomban. Említésre méltó, hogy mindvégig mennyire precízen van dokumentálva, hogy a szerző mire alapozza állításait. Még az olyan helyeken is, ahol a tanulmány fő mondanivalója szempontjából az adott állítás mellékes. Érdemes azért is figyelni a lábjegyzetekre, mert sokszor főszövegbe illő érdekességekkel találkozhatunk az apró betűvel szedett részeknél.

Persze valahol a könyv erényei és hibái összefüggenek: elsősorban a szakmai követelmények eredményezik mindkettőt, hiszen, mint a szerző is megjegyzi, ezeknek a tanulmányoknak roppant hasonló változatai korábban már megjelentek különböző folyóiratokban. Ettől azonban még kifejezetten hasznos, hogy most egy helyre lettek összegyűjtve ezek az értékes írások. Mindenesetre azoknak a kérdéseknek a boncolgatása, melyek ezzel a gyakorlattal összefüggésben fölvetődnek, túlmutat e recenzió keretein.

Összességében a tanulmányok kidolgozottsága miatt örömteli, hogy a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Szécsényi Endre tanulmánykötete, amely részletes betekintést nyújt a felvilágosodás kori gondolkodással összefüggő, eszmetörténetileg kimondottan jelentős esztétikai-filozófia kérdésekbe. 

Szécsényi Endre: Szépség és szabadság - Eszmetörténeti tanulmányok,  L’Harmattan Kiadó, 2010. 216 o.

 

Facebook-hozzászólások