Ártatlan szempillantás

Annyi félbemaradt, hiányos film kerül ma a mozikba, hogy szokás a formát és a tartalmat öntudatlanul, erőszakosan összeboronálni csak azért, hogy elhitessük magunkkal: igen, koherens egészről beszélünk. Legtöbbször szinte küzdenie kell a nézőnek, hogy kicsikarjon a vetítővászon villódzásából némi történetet, netalántán katarzist. Mikor pedig találkozunk egy valóban összerakott, „majdnem-abszolút” művel, akkor elbizonytalanodhatunk, mivel is egészítettük ki egykori filmélményeinket, hogy azok valóban jelentsenek számunkra valamit.

Mert Tarsem Singh Zuhanása jelent valamit. Ez a valami pedig az igazság és a szépség arányos tolmácsolása. Mert a mesék nem hazudnak, és mégis: pont a mese „hazugságára” épül ez a film. Ez a fájdalmas ellentmondás az, ami miatt hitelessé, mi több, megtisztítóvá válhat ez a mozi. Feltételes módot használok, mert itt nem elég ráhagyatkozni a mozgókép öntudatlan bájára: a nézőnek is tennie kell azért, hogy megvívja a maga csatáját az emlékeivel, hogy képes legyen egy-egy pillanatra újra gyermekként, tisztán, ártatlanul látni a világot. Bár Gombrich óta a szem már nem lehet „ártatlan”, Tarsem mégis képes volt arra, hogy – ha csak egy-egy pillanatra is, de – a szemünkre hagyatkozhatunk, kikapcsolva értelmünket.

Ugyanis fokozatosan magunk mögött hagyjuk a valóságot: mikor megismerjük a lebénult, önmagát szerelmi bánatba fojtó kaszkadőr történetét, először hatásvadászatra gondolunk, vagy legalábbis közhelyes végkifejletre. Ráadásul, mikor kiderül, hogy a bukott hősszerelmes csak azért mond mesét egy kislánynak a kórházban, hogy morfiumot lopasson vele, hajlamosak vagyunk ítélkezni. A rendező azonban az előfeltevéseinket és morális ambícióinkat olyan játszi könnyedséggel szublimálja a látványvilággal és a csodákból szőtt, valóságillatú mesével, hogy észre sem vesszük a jótékony csapdát: máris zuhanunk. A következetes történetmondást rabul ejtő atmoszféra körvonalazza: mindennek oka és következménye van.

És tanulsága. Hiszen a mese itt valóban az élet kulisszája, mintegy apropóul szolgálva ahhoz, hogy a szépséghez ne a szemfényvesztés tapadjon, hogy úgy kerüljön felszínre az igazság, hogy közben mégis rejtve marad. Nietzsche fátyolként emlegette a művészetet, mely elleplezi előlünk az igazságot, amibe különben beleőrülnénk. A Zuhanás filmszövete is beburkolja tudatunkat, képzeletünket pedig kellőképp megbolygatja ahhoz, hogy a moziból kilépve egy ideig a valóságot mesének, a mesét pedig valóságnak lássuk.

Tarsem Singh: Zuhanás
színes feliratos indiai-angol-amerikai filmdráma, 117 perc, 2006.

Rendező: Tarsem Singh
Forgatókönyvíró: Tarsem Singh, Dan Gilroy, Nico Soultanakis
Zeneszerző: Krishna Levy
Operatőr: Colin Watkinson
Producer: Tarsem Singh
Vágó: Robert Duffy
Szereplők: Lee Pace, Catinca Untaru, Justine Waddell, Sean Gilder, Ronald France, Kim Uylenbroek, Andrew Roussouw 

Képek forrása: http://outnow.ch