Édes emlékek? – Becsy András első kötete

Zsena emlékképét  őrzi a lágy, keményfedeles sütemény. A borító találó. Az összefonódó sínek között húzódó sárga épület az élet bonyolult útjai közé zárt édes élmények megtestesítője. Becsy András első kötetében a szerelmi szálon túl következetesen építi fel az összetett útvonalak hálóját, eltérő célokkal, irányokkal, néha azok ütköztetésével, így fokozatosan jut el Zsena hasonlóan szövevényes történetéhez.

Az első  ciklus R-küldemények címmel megalapozás a költészethez szorosan kötődő lírai én számára. A világirodalom és a magyar irodalom klasszikus alakjait megfelelő stílusban, motívumok és művek parafrázisával idézi meg a költő. A legegyszerűbb Bóbita-átköltéstől kezdve, címek (Shakespeare műveivel vagy Jajdoni emlék című versében Szilágyi István Jajdonban játszódó Kő hull apadó kútba című regénye), életrajzi elemek (Radnóti Miklós ikertragédiájával, illetve Fanni szerelmével), egyszerű tárgyak, motívumok (Egy nappal a halál után című költeményében a Zabhegyező nemrég elhunyt írójának állít emléket a regényben gyakran visszatérő cigaretta-jelenettel) használatán át, versformák imitálásáig (Tóth Árpád Őszi sanzon című Verlaine-fordításával) az irodalmi műveltség széles skáláján kalauzol bennünket a szerző. Mindez szellemi megalapozás, ugyanis a felidézett elemek folyamatosan előbukkannak a később Zsenát megjelenítő helyzetképekben – a Krúdy-féle kávéházi hangulat, a cigarettafüst, a zongora, a kották, a kabát és a begomboltság jelképe mintegy öröksége a szerelmes férfinak, aki „íróként s egyben, mint szakos tanár” nem tagadja meg forrását, méltó emléket állít annak a Zsena-történetek és a Hátrahagyott versek című állomásokon.

A nyitó ciklus kötet-címadó alkotásában találkozunk legelőször Zsenával, az isteni magasságokban tündöklő nővel, attribútumaival, amelyek most szempillantás alatt, az idő különös töredezettségében peregnek le előttünk a Franciakrémes című vers ízlelgetésekor. Ebben a központi, legintenzívebb, legterjedelmesebb alkotásban a Zsenához fűződő kávéházi hangulat, a költészetről való társalgás, a víz tetején táncoló rovar, az óra, az ezüst-füst fátyol mind a szeretett nő jelenlétével egyesül. Isteni magasságokba repíti az áhított alakot a név titokzatossága, amelyet kerülni kell, és amelyet nem szabad leírni. Az ismétlésekkel, időmértékkel, terjedelmes kitérőkkel felkavart szerelmi anekdotát, annak felvillanó képeit a második és harmadik ciklus bontja ki részletekig.

A Zsena-történetek című epikus ihletettségű második ciklus állandó útkeresése is az első rész útmotívumaiból táplálkozik. Együtt sétálni, különválni, találkozni. Érintkezni egymás kávéillatában, a közös vonatra nem felszállni. Ez a zaklatottság jellemzi a Zsena iránt táplált érzelmeket. A Krúdy Gyulának címzett nyitóvers érzékeltette korábban leginkább a szerelmi szálon hamarosan visszatérő feszültséget. A hazavágyódó Odüsszeusz és az otthonától menekülő Szindbád ellentéte a szókincsek kombinációjában és a hexameterek feszültéségben áttételesen vált eggyé a mű végén. „Sokfele bolygott néma hajósod küldd, ki öröklétébe rekedt tor-/zód temetőkön, s bálokon át viszi postakocsidban!” Hasonló útvonalak kacskaringóztak az elhunyt írók emlékei körül, és Radnóti Miklós szájába adott Fannihoz fűződő vallomásában: „van levelem, bizonyítványom, hordom füzetemmel, mely vízum lesz vissza tehozzád, Fanni.”

A Zsena-történetek íve felfelé emelkedik közös sétával, társalgásokkal, egészen a Gyűrű című alkotásig, a csúcspontig, amely után negatív érzések uralkodnak el. Az otthonfelejtett vonatjegy a házasság be nem következését erősíti. A ciklus tulajdonképpen két részre tagolódik, egyes darabjai ugyanis éles kontrasztot mutatnak egymással. Az együtt megtett utak (Zsena és az igény, Zsenával Pest felé) önálló életre kelnek, szétválnak, néha találkoznak egymással (Zsena és a tévedés, Április bolondja). Ezt a gondolatmenetet erősíti Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versének parafrázisa  a Zsena és a parkoló című alkotásban: „csak vidd magaddal át, a tulsó partra,/ mert itt nálam már megállni tilos van.” A Zsena-történetek című ciklus két részének oppozíciója sejthető a Túros csusza tepertővel ésZsena és a töltöttkáposzta című versek mindennapi élményből fakadó, de ellentétesen kibontakozó érzelemvilágában. A Képkeret című cikluszáró vers az antik ékszerbe zárt megfeszített, boldog pillanatot űzi az emlékképek közé, ráhangolódva az utolsó rész egyre távolodó világára. A Hátrahagyott versek című harmadik ciklus már az emléket őrzi, címek soraiban sem írja le az áhított hölgyalak nevét, de az isteni attribútumok elegendőek arra, hogy felismerjük, kiről van szó: „menetjegyed vizsgálgatod: a vétel/ már nem retúr, szipogtad keresve, hol a kabát; vakvágány anyaméhébe zárva; több volt, mint pincér hűséges barát, ezüst-füst fonálból, selymet sző, varázsol.”

Becsy András kiegyensúlyozottan ötvözi tárgyi tudását az élmény megragadásával. Bemutatkozó kötete ajánlott azon olvasóknak is, akik kevésbé ismerik a felhasznált irodalmi példákat, mert a kötet különleges íze, az egyes művek képi, nyelvi világa újabb és újabb irodalmi kalandokra csábít. 

Becsy András, Franciakrémes, Bp., Kortárs, 2010.