Óriás – Példák hullámokra

„Indulok a párosok felé/Az egy még mindig nem elég” – énekli kissé hamiskásan, de szívmelengetően Egyedi Péter, az Óriás zenekar frontembere második lemezük vége felé. Ezzel egyet is tudunk érteni, hiszen a 2008-as szerzői kiadású Jön. című debütalbumuk a maga határozott stílusjegyeivel és fülbemászó dallamaival olyan előfogás volt, amely után alig vártuk, hogy végre felszolgálják a következő, kissé jobban átfőtt (fő)fogást. A Példák hullámokra esetében is működik a már korábban kipróbált recept – vagyis vegyítsük a finomabb, artisztikusabb, elgondolkodtató megoldásokat a lendületesebb, odalépősebb, de továbbra is dallamos és könnyen megjegyezhető elemekkel. Az előző lemez keretein belül megteremtett, sajátosan „óriásos” hangzás- és hangulatvilágról mind a szakma, mind az egyre növekvő rajongótábor elismerően beszél. Kérdés, hogy az ilyen mértékben egységes és felismerhető stílus vagy összkép mennyiben jelenthet előnyt vagy akár hátrányt a zenekar számára, ugyanis vannak, akik szerint ez könnyen átfordulhat egysíkúságba és unalomig ismételt témák egybefolyó masszájába.

A fanyalgókkal szemben az új, édeskés ízt Hortobágyi László billentyűs személyében és játékában vélhetjük felfedezni, aki korábban már vendégeskedett a zenekar koncertjein, de 2009 decembere óta állandó taggá válva kvartetté növesztette a formációt. A billentyű így érezhetően nagyobb teret kapott: hol finomítja, színesíti a dallamot, hol alázatosan alátámasztja azt – összességében egybeolvad a többi hangszerrel, s csak egy-két helyen tűnik kissé erőltetettnek vagy feleslegesnek.

Mielőtt belemerülnénk a részletekbe, érdemes megnézni a borítót: világos felületen három, vaskos kék ’hullám’. A rendkívül egyszerű, visszafogott, midennemű hivalkodástól távol álló kép Örményi Ákos (basszusgitár) alkotása. Példák hullámokra – vajon miféle hullámokról lehet szó, hisz a tenger, az agy vagy a hang is gerjeszthet ilyen görbéket. Sőt, a hangulati-hangzásbeli ingadozások, váltakozások is előidézhetnek hullámzó mozgást. Talán ennek tudatos (vagy tudattalan?) lecsapódása figyelhető meg az egész album illetve az egyes dalok szerkesztése, felépítése tekintetében. A kezdés (Véletlen volt) nagyon meggyőzőre sikerült – az intenzív, magukkal sodró ütemek és dallamok hallgatása közben még azt is megjegyezzük, hogy fontosat vinni ügyesen kell. A tavasszal megjelent, albumízelítőnek szánt két számos kislemezről már ismerhetjük Az egyikben ott című szerzeményt és a hozzá forgatott ötletes, kutya-perspektívás klipet is. A nagylemezen harmadik számként szereplő dal egyértelműen slágergyanús, amihez hozzájárul a billentyű-játék és a vokál is.

„A szemeik összeégtek/A testük kalács/A szívük is mézesre sült” – ezzel a mézeskalács-képpel (Látod, most is él) indul az album középrészét kitevő újabb hangulati egység, amelyet inkább a lassulás, a merengés, az érzelmesség és a lebegés érzetével írhatnánk le. Van időnk nyugodtan elgondolkodni olyan markáns sorokon, mint „Látod, most is él/Az a szabály,/Hogy az enyém a legszebb halál” vagy „Az éj kipárolgása/A szemedben remeg” és még idézhetném az Egyedi Péter tollából születő szép, költői sorokat – melyek megértése egyáltalán nem lehetetlen feladat – minden csak gondos odafigyelés (és odahallgatás) kérdése. A nagyon lassú (szám felét kitevő) ’indítás’ után végre felgyorsul egy kicsit a tempó a Halkítsdban – a billentyű-futamoknak és lüktető ritmusnak köszönhetően a szám megmenekül a teljes ellágyulástól. Az album központi helyét elfoglaló dal (Holnap, talán) mind közül a leglíraibb – az akusztikus hangszerelés és tücsökciripelés egyvelege felidézheti a hallgatóban a tábortűz körül eltöltött esték kellemes emlékeit is – „gleccserként csúsztál a völgyünk felé/de közben meg minden érintetlen maradt,/ahogy az árnyékok óriássá nőttek/a hangod a levegőben vidáman szaladt”.

Tovább merengünk, igaz már lendületesebben, megnyerő kiállással és dobjátékkal, s miután elvittek minket úgy „mint a huszár a mocsáron át a fogai közt a lovával”, visszatér az album elején hallható energikus sodrás és gyorsabb tempó. A sebességváltás jól időzített, esetleg jöhetett volna valamivel korábban is, de mindenképp felocsúdunk Nagy Dávid (dob) intenzív és technikás megoldásaitól. A második klipes dal (Gyere, gyere) könnyen dúdolható refrénje, egyszerű, de szerethető dallamai után egy különleges ínyencfalat következik. A Szilviát egy vendégművész, Vigh Dávid (Turbo) gazdagítja sajátos, lebegős-tekergő gitárszólójával, amely meglepő módon jól illeszkedik az ’óriásos’ stílushoz. A lezáró tétel (Újra) is az album erősségei közé tartozik – mind az instrumentális részek, mind az ál-vonós betűzdelések igényesen hatnak, s míg az előző albumon megtanultuk, hogy hogyan kell fát dönteni, addig itt újra kell kanyart önteni.

Az Óriásra oly jellemző stílusjegyek a második albumon is felvonulnak, de hangzás- és hangulatvilágában érezhetően változatosabb, összetettebb és igényesebb anyag lett. Tény, hogy míg a Jön. első hallásra magával ragadja a hallgatót, addig a Példák hullámokra többszöri meghallgatást, ízlelgetést igényel. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy nem fogja megfeküdni a gyomrunkat, hiszen rendkívül jól adagolják a könnyebb-nehezebb falatokat, csak győzzük nyelni!

Óriás: Példák Hullámokra (2010)

01 véletlen volt

02 úgyis ugyanazt

03 az egyikben ott

04 látod, most is él

05 halkítsd

06 holnap talán

07 vigyél

08 fényt az űrbe

09 gyere gyere

10 szilvia

11 újra

Kiadó: EMI Music

Services/Zene

360 Egyedi Péter (ének, gitár) Örményi Ákos (basszusgitár) Hortobágyi László (billentyű) Nagy Dávid (dob)

video