Út Istenhez

„Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.”
(Lia-Csin)

Eckhart mestert sokféleképpen ismerhetjük – mint ahogy az a mű bevezetőjéből is kiderül –, tiszteljük benne akár a nagy misztikust, a teológust, a német nyelv megújítóját vagy  a filozófust, hatása mindenképpen óriási. Műveinek olvasása után rá kell, hogy jöjjünk: Eckharthoz fel kell nőni.

Eckhart mester középkori latin és német nyelven egyaránt alkotott. Német születésű, bár domonkos rendi szerzetesként tanulmányait Párizsban folytatta, majd később kétszer tanított is a város hírneves egyetemén – csakúgy, mint talán leghíresebb rendtársa, Aquinói Szent Tamás. Eckhart életéről valójában vajmi keveset tudunk. Ami bizonyos, hogy nagyjából 1260-ban született, Hocheimben, és feltehetőleg itt is nevelkedett egy ideig. Élete során több magas egyházi tisztséget viselt, pl. perjel és vikárius is volt, illetve a rendi generális általános helyettese. Kétesnek ítélt tanai miatt perbe fogták, de Eckhart még az eljárás befejezése előtt, 1328-ban –feltehetőleg Kölnben – meghalt.

Eckhart fő műve az Opus triparitum, aminek modern kori feldolgozása még várat magára. Alakját leginkább a középkori misztika nagyjaként tartják számon, ám valójában nagyon sok irányzat hatott gondolkodására. Bölcselete példának okáért a neoplatonikus filozófia nyomait viseli magán, ám sokan kapcsolatot véltek találni Eckhart munkássága és különféle keleti filozófiai irányzatok, pl. a zen vagy a Sankara bizonyos tanaival. A legjobban talán Plótinosz vagy Pszeudo-Dionüsziosz műveivel lehetne rokonítani. Eckhart már tanulmányai során megismerkedhetett olyan híres szerzők műveivel mint pl. Aquinói Szent Tamás vagy Ágoston, tanulmányozta és fordította is egyes szentviktori teológusok műveit, az ő hatásuk – és persze még sok más egyéb neves filozófusé és teológusé – meghatározóvá vált későbbi munkássága során. Temészetesen Eckhart életműve, gondolkodása is túlélte őt magát, követői, tanítványai közé sorolható például Johannes Tauler, Heinrich Seuse, egyes teóriái hatottak Cusanusra, sőt, még Arthur Schopenhauerre is mély benyomást gyakoroltak bizonyos nézetei.

A Kairosz Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent kötetben művei időrendi sorrendben következnek egymás után. Az első keltezése 1293-ra, az utolsóé 1326-ra tehető. A kötet tehát csaknem egész életművéből merít.

Ami itt összefűzi a válogatás egyes darabjait (természetesen a szerzőjük kilétén kívül), az tematikájuk. Mindegyik olyan prédikáció vagy pedig tanítás, amely a helyes, erkölcsös élet ideájával, az erények kérdésével, illetve az ember Istenhez fűződő viszonyával foglalkozik. Ami úgymond a művek alaphangját megadja, és ezáltal a kötet tematikáját szolgáltatja, az egyfajta nevelő, tanító célzat. A kötetben szereplő művek „célja” lényegében azonos, ez az, ami igazán összeköti őket. Mindegyik arra próbálja nevelni az embert, hogy közelebb kerülhessen Istenhez, helyesen, tisztelettel közelítsen felé, oly módon, hogy egyszer elérhesse őt. Némelyik, mint a kötetben első helyen közölt Értekezés az Úrhoz szóló imáról című szöveg azáltal segíti a hívőket, hogy magyarázatot nyújt bizonyos hitbéli kérdésekben (jelen esetben megmutatja, milyen nagy jelentősége van a Miatyánk minden egyes szavának). Az Útmutató beszédek című 1294 és 1298 között keletkezett collatio egy személyes hangvételű írás, mely a jó keresztényhez való életvezetés szabályait, és szinte egyedülálló módon a keresztény lelki élet gyakorlati kérdéseit fejti ki az érdeklődőknek. A kötetben utolsóként szereplő 1325-ös, A nemes ember című írásban Eckhart arra tanítja az olvasót, mit kell tennie ahhoz, hogy „az Írás emberévé” válhasson, azaz elszakadjon anyagi vonatkozásaitól és rátalálhasson Istenre. Ilyen és ehhez hasonló művekre számíthatunk, ha kezünkbe vesszük ezt a válogatást.

Első ráközelítésre a mai ember számára ez talán életidegennek tetszhet, ám fel kell ismernünk a benne rejlő spiritualitást. A válogatás művei alapján az a benyomásunk támadhat, hogy Eckhart a kereszténységet nem csak hitnek, hanem egyfajta feladatnak tekinti, aminek nagyon sok „szabálya” van. Emellett azonban kiemelendő, hogy azt sugallja, az embernek ezen „feladatok” avagy „próbatételek” elvégzése után, ha valóban kereztényi életet élt, helye van Isten mellett. Ez kissé az önmegváltó (pl. a gnosztikus) vallásokra emlékeztetheti az olvasót, nem szabad elfeledkeznünk azonban arról, hogy Eckhartnál végsősoron mégis minden út Istenhez – mint egyfajta végső célhoz – vezet, és midnamellett, hogy az ember szerephez jut saját maga és lelke megmentésében, Isten nélkül ez továbbra is elképzelhetetlen.

Eckhart kifejezésmódja metaforákban, hasonlatokban gazdag, erősen szónoki és néhol egészen művészi. De csakúgy, mint ez a különleges nyelvezet, a sok filozófiai, illetve irodalmi vonatkozás is nehézségeket okozhat. Nem árt alaposan ismernünk a Bibliát, illetve például Aquinói Szent Tamás munkásságát Eckhart olvasása előtt. Éppenséggel megkönnyítheti a dolgunkat, hogy ez a kötet tartalmaz egy életrajzot, továbbá a szerző munkásságának és hatásainak leírását is. Persze a lapok alján található jegyzetek még ezenfelül is jó szolgálatot tehetnek. A hangsúly természetesen a hivatkozott szövegeken van, és néhol valóban szinte szükséges az alapos megértéshez, hogy az ember utánanézzen ezeknek a szekunder forrásoknak. A könnyebb megértést segítik továbbá a szerkesztő/fordító a művek elé helyezett „kommentárjai”, érdemes olvasás közben egyszer-egyszer venni a fáradságot és visszalapozni, bár ezáltal egyáltalán nem válik evidenssé a helyes értelmezés, hiszen csak egy afféle segítő „adathalmazhoz” jutunk hozzá, Eckhart írásainak azonban pont egyfajta elmélyülés a célja, ami többszöri és alapos átgondolást, megfontolást igényel, aminek a tárgyi tudás csak igen elenyésző komponense, így pedig semmilyen summázat – legyen mégoly jó is – nem adhat kulcsot  a szövegek biztos megértéséhez.

Talán éppen ez adja az eckharti szövegek szépségét. Ez a csaknem 800 évvel előttünk élt gondolkodó egy más dimenzióba kalauzol minket. Kissé ki kell szakadnunk a mából ahhoz, hogy értékelni, élvezni és használni tudjuk ezeket a forrásokat. A zavaros, gyors és mozgalmas mindennapokkal szemben itt egyfajta állandóságra, valamiféle örökérvényű bölcsességre lelhetünk.

Eckhart mester: Az értelem fénye. Fiatalkori művek, német prédikációk, tanköltemény és értekezés. Budapest, Kairosz. 2010. Fordító: Bányai Ferenc.