Ünnepi dalnokverseny
A budapesti Wagner-napok egyre nagyobb hírnévnek örvend világszerte. Az idei fesztivál kapcsán a New York Times újságírója jegyezte meg: aki lemaradt Bayreuth-ról, az váltson jegyet a MÜPA Wagner-fesztiváljára! A mester születésének 200. évfordulója alkalmából az idei rendezvénysorozat premier előadása a zeneszerző egyetlen vígoperája, A nürnbergi mesterdalnokok volt.
A mesterdalnokok méltán az egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott Wagner-opera. Összetettsége ellenére sokkal könnyebben befogadható, mint a mester többi, Lohengrin után keletkezett zenedrámája. A történet egyszerű és jól követhető, az opera dallamvilága pedig (a kisebb dalokban, a nagyobb monológokban, az együttesekben pedig különösen) derűt és humort sugároz. Viszont hosszúsága miatt próbára is teszi a közönséget: fontos tehát az ötletes, életteli rendezés és a magas színvonalú zenei kivitelezés, hogy a közönség ne szálingózzon el a felvonások közti szünetekben. Szerencsére a Wagner-napok Mesterdalnokok produkciója esetében se a rendezésre, se a zenei megvalósításra nem lehetett különösebb panasz.
Michael Schulz rendezése világosan felvázolta és érthetővé tette a szereplők egymáshoz való viszonyait, megjelenítette érzelmeiket és Wagner eredeti szándékaihoz hűen ábrázolta jellemüket. Éva (talán kissé egyoldalúan) egy ábrándos, szeszélyes fiatal lányként jelent meg, Beckmesser egy fontoskodó, szerencsétlen és vicces figuraként, Hans Sachs kellőképpen komoly és méltóságteljes volt, Walter egy ifjú, őszinte szerelmest alakított. A félig szcenírozás következtében az előadás kissé statikusra sikeredett: a hatásos tömegmozgatást a helyszín adottságai nem tették lehetővé, ahogy az illúziókeltő díszletek felállítását sem. A díszlet tulajdonképpen csak jelzésértékű volt: egy hatalmas paraván, amin a német késő középkor képzőművészeti remekei jelentek meg (többek között Dürer Melankólia metszete, Mathias Grünewald egyik oltárképe, Hieronymus Bosch Éden című alkotása). Ezek egyrészt jól jellemezték a szereplők hangulatát (a Melankólia például Hans Sachs töprengései alatt volt látható a harmadik felvonásban, a Bosch festmény a zárójelenetben, az ünnepi mulatság alatt), másrészt utaltak a történet idejére, helyszínére, ugyanakkor megidézték a német középkor kulturális hagyatékát is. Így, ha a jelmezek nem is voltak korhűek (az énekesek nagyrészt fehér ingben, öltönyben, estélyiben jelentek meg), de a közönségnek nem lehetett kétsége afelől, hogy mikor is játszódik a történet, Schulz ugyanis nem helyezte át azt egy másik korba (legfeljebb kortalanná tette), nem értelmezte át, nem tett hozzá semmit. De nagyon jól kihozta a darabban rejlő humort, miközben az énekesek életszerű figurákat jelenítettek meg a színpadon: ha a díszletek és a jelmezek nem is, az énekesek alakítása illúziókeltő volt.
A nemzetközi szereplő gárda is kiváló teljesítményt nyújtott, még ha James Rutherford kicsit fiatalos Hans Sachs is volt, melynek következtében nem volt mindig kellőképpen átütő erejű a vokális teljesítménye: az első és a második felvonásban is több esetben úgy éreztem, hogy kissé erőtlenül szólt. Kevésbé öblös és kissé könnyedebb bariton hangot birtokol, mely az idő előre haladtával még súlyosabbá válhat. Mindezért azonban kárpótolt, hogy az előadás elejétől a végéig nagyon intelligensen bánt hangjával és érzelemgazdagon énekelt. A női főszerepet megformáló Annette Dasch elsősorban Éva kislányos alakját mutatta meg. Szopránja végig magas színvonalon és kiegyenlítetten interpretálta szólamát, énektechnikája kifogástalan volt. A Sachsszal közösen énekelt részekben volt képes a leginkább azonosulni szerepével, hangja is ilyenkor szólt a legkönnyedebben. A Walter lovagot megszemélyesítő Klaus Florian Vogt az első felvonásban kissé halványabb teljesítményt nyújtott. Érces, tiszta tenorja azonban kitünő Wagner énekessé teszi és mintha minden erejét a versenydal előadására tartogatta volna, amit lenyűgözően szép, lírai hangszínnel, nagy átéléssel adott elő. Walter alakját pont olyannak ábrázolta, amilyennek elképzeljük: elhittük róla, hogy első látásra beleszeretett Évába, hogy egy naiv hős szerelmes, majd a harmadik felvonásban egy ihletett költő. A Beckmessert éneklő Bo Skovhus pompásan egyesítette a jó komédiázást a színvonalas énekléssel. Meglepően könnyen énekelte ki a legmagasabb hangfekvéseket is és mindvégig impozáns hangszínben énekelt. Uwe Stickert szép, lírai tenor hanggal idézte meg Dávidot, akit egy szerethető, bohó figurának mutatott. Eric F. Halfvarson Pognere súlyos és komoly volt, Gudrun Pelker Magdalénája pedig élettel teli.
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok - háromfelvonásos opera
Rendező: Michael Schulz
Díszlet: Dirk Becker
Jelmez: Renée Listerdal
Rendezőasszisztens és játékmester: Sylvie Gabor
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám
Hans Sachs: James Rutherford
Veit Pogner: Eric F. Halfvarson
Kunz Vogelgesang: William Saetre
Konrad Nachtigall: Blazsó Domonkos
Sixtus Beckmesser: Bo Skovhus
Fritz Kothner: Sebestyén Miklós
Balthasar Zorn: Horváth István
Ulrich Esslinger: Csapó József
Augustin Moser: Lars-Oliver Rühl
Hermann Ortel: Piotr Prochera
Hans Schwarz: Cserhalmi Ferenc
Hans Foltz: Nagy Zoltán
Walther von Stolzing: Klaus Florian Vogt
David: Uwe Stickert
Éva: Annette Dasch
Magdaléna: Gudrun Pelker
Éjjeliőr: Pintér Dömötör
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások