Üvegek

[Vesztesz és veszítek / grafitpor, üveg, 2007]

Két üveglap közé grafitpor szorítva, a grafit nincs rögzítve, csak a két üveg közti ellenállás tartja meg a képet. Nem rajzolt, hanem szórt ábrák. A mű a falnak döntve. A por finoman folyik lefelé, akár a homokórában a homokszemcsék. Nincs fix állapota, folyamatosan változik, mulandó. Megőrizni csak dokumentált formában lehet. Pár másodpercnyi „kész” állapot. De persze kérdés az is mi tekinthető kész stádiumnak és van-e ilyen ebben az esetben. Az üvegek mellett rövid tapogatózó szövegek, lebegő, pille, kósza gondolatok megfogalmazásai.

Gyerekkoromban egyik barátnőmnek volt egy játéka amit nagyon irigyeltem tőle. Egy férfi arcára, fejére lehetett mágnesforgácsból szakállat, bajszot, hajat varázsolni. Kis mágneses ecsettel tudtam ide-oda mozgatni a forgácsot. Néha abban a pillanatban rontottam el az igazítást, amikor éppen azt hittem megkaptam az elképzelt, tökéletes formát. Sokáig foglalkoztatott ez a játék. Miért is gondolunk egy állapotot abszolútnak, késznek. Mikor van egyensúlyban és mikor billen át a készből,  mikor tekintjük elrontottnak. Nem a  folyamat érdekesebb-e, mint a befejezés.

Az üveg művek ott készülnek helyben ahol bemutatásra kerülnek. A körülmények befolyással bírnak. A formát papírból kivágom, a papírt az átlátszó üveglapra helyezem, majd a kivágott részekre rászórom a grafitport, néha finoman, áttetszően hagyom, néha durván, beterítem a felületet, a por teljesen elfedi az üveget. Az adott pillanatban dől el mennyi anyag kerül rá. Leemelem a stencilt, néha ilyenkor is szóródik még az üvegre por vagy elmozdul az ábra. Finoman hullik rá és köré. A kiszámíthatatlanságra van bízva. Ráteszem a másik azonos méretű üveglapot. Sérülékeny állapot. A két üveglapot együtt mozgatva a padlóra állítva, a falnak döntöm. Semmilyen formában nem rögzítem egymáshoz a két üveget. A mozgatás közben – a vízszintesből a dőlt állapotba – már változik a fixálatlan kép, kezd folyni a grafit. A keletkezésétől fogva folyamatosan pereg – egy lépéstől, a föld mozgásától és csak úgy magától. A grafitot általában nyomhagyásra használjuk, ebben az esetben nem hagy nyomot, pereg, eltüntethető, lemosható. Érdekel a könnyűsége, mulandósága. Valamint, hogy mi válik az elképzelt képből. Ezeknek a műveknek két oldala van. A rajzaimmal ellentétben itt durva, elnagyolt formák jelennek meg. Nincsenek éles határok, körvonalak. Az ábrák nem különülnek el, emelkednek ki úgy, mint a rajzok esetében ahol a fehér papíron apró, egyszerű geometrikus formák, kompozíciók lebegnek.

Kimondott szavak, melyek súllyal bírnak, mégis eltűnnek emlékezetünkben vagy  azt hisszük nincs jelentősségük, de mégis olykor feltűnnek, ott lebegnek tovább.

A teljes üvegfelületet beszórtam a grafitporral, nem egyenletesen és vízcseppeket szórtam rá véletlenszerűen.

[Szavak, melyek rég elvesztek térben, időben / grafitpor, üveg, 2007]

Néha nincsenek szavak. Nem minden kifejezhető vagy csak közelítőlegesen és ezek a kimondatlanul maradt gondolatok ránk nehezednek. Négyzet  nehezedik a semmiben. A forma annyira konkrét, olyan súlyos, de mégis van oldottsága. Bárhonnan nézzük, csíkokban folyik erre-arra, ott marad a nyoma.

[Marad valami közölhetetlen / grafitpor, üveg, 2007]

Két forma, mintha tükröződései lennének egymásnak, kis eltérésekkel. Kiragadott állapot. Talán amikor két ember között beköszönt a  csend. (Homokvár.)

A formákhoz egy papír kivágást használtam, csak átfordítva, megtükrözve. Ebben az esetben a cím idézet, Pilinszky János Kapcsolat című verséből egy kiragadott sor. [Vesztesz és veszítek]

Egyre letisztultabb és konkrétabb formák követik egymást. A megértésben támpontot maximum a cím nyújt, a minimalizmust a szöveg meditatív és lírai jellege oldja.

[A végtelen felé egyre megértőbben / grafitpor, üveg, 2007]

http://www.c3.hu/~rub/vecseijulia/uvegek.html

Facebook-hozzászólások