„a játék keresése mindenben, az emberi kapcsolatokban is”

Búzás Anna Kijelentkezés című rövidfilmje a 2012-es Faludi Filmszemlén a KuK diákzsűri különdíját nyerte – könnyű döntés volt. A film, ahogy írtuk, kedvességével, színességével, merész játékoságával kiemelkedett a mezőnyből. Díjunkkal bíztatást kívántunk nyújtani a rendezőnek a további munkáihoz, melyeket izgalommal várunk.

(A film az alábbi linken megtekinthető:http://www.youtube.com/watch?v=ECjBP7nCJnM)

Honnan jössz, hol tanultad a filmkészítést?

Csíkszeredában születtem, és a kolozsvári Sapientia EMTE-n végeztem Filmművészet, fotóművészet, média szakon – innen jön az összes filmes tudásom. Mi voltunk az első évfolyam, akik már az egyetemen magyarul államvizsgáztunk, a szakot 2012-ben akkreditálta a román szakértői bizottság. Filmelmélet-filmtörténet szakon akartam végezni, mivel nem éreztem magamban, hogy meg tudnék rendezni egy filmet. Azt gondoltam, nem tudom eléggé átlátni, és összefogni a feladatokat. Aztán kiderült, hogy ha államvizsgázni szeretnék, akkor azt vagy rendezői, vagy operatőri szakon tehetem meg, mivel Bukarestben nem volt elmélet szakirány, és akkor még nem lehetett tudni, hogy mikor lesz meg az akkreditáció – akkor döntöttem a rendezés mellett. Az államvizsgám után pedig felvételiztem az ELTE Filmtudomány mesterszakára.

Szerinted mi lehet a jelenlegi román filmek sikerének a titka? Szereted őket?

Igen, nagyon tetszik a román újhullám. Ezzel az elnevezéssel sokan nem értenek egyet, mivel már volt egy román újhullám a ’60-as, ’70-es években, továbbá a rendezők se vallják azt, hogy egy újhullám tagjai lennének – nevezzük inkább új román filmnek. Szerintem azért működnek olyan jól ezek a filmek, mert egyrészt olyan témákhoz nyúlnak, amelyekhez ’89 előtt nem lehett. Például egy olyan abortuszos történetet nem lehetett volna megmutatni, mint a 432-ben (4hónap, 3 hét, 2 nap) vagy nem lehetett volna kifigurázni a kommunista rendszert. Az egyik vonal az elmúlt rendszer hatását mutatja, anélkül, hogy ezt a szereplők egyáltalán észrevennék, a másik pedig a kifigurázása annak, és ezek a kifigurázós filmek is nagyon jók. Igazából az emberi kapcsolatokat és családi drámákat mutatják be megdöbbentően hitelesen és életszagúan. Azért szeretem ezeket a filmeket, mert természetesen történik bennük minden, nem érzem azt, hogy meg lennének csinálva vagy ki lennének találva – miközben nagyon meg vannak csinálva és nagyon ki vannak találva.

Milyen filmek hatnak rád most a leginkább?

Nagyon-nagyon szeretem Wes Anderson minden egyes filmjét. A képi világ miatt is. Mindig ott vannak bennük a jellegzetes tárgyak, amelyek nagyon fontos szerepet töltenek be a történetben, nagyon színesek, nagyon jó nézni őket. A történetek pedig viccesek, de úgy, hogy igazából nem akarnak viccesek lenni. Nagyon kidolgozottak a szereplők, mindegyiknek van egy fixa ideája, amitől nem lehet eltéríteni.

Úgy látszik a színek, a dekoráció téged is nagyon érdekelnek. Filmedben a lány pöttyös ruhája, a színes nyilacskák, amelyeket követnek...

Igen, amikor a film felsnittelésén gondolkoztunk, akkor voltak a fejünkben ilyen ”wesandersonos” elemek, a merőlegesek, és a többi, de nem tudtuk volna megcsinálni. Vagy voltak képeink, amiket felvettünk az ő stílusában, de ki kellett hagynunk őket, mert nem lehetett összevágni a többivel.

Visszatérve a kedvenceimre, nagyon tetszenek még a francia újhullámos filmek. Szeretem Éric Rohmer filmjeit és ott szinte végig csak beszélnek. Rengeteg a párbeszéd az én filmemben is, amiről mindenki próbált lebeszélni, mondván hogy az nem jó, ha a film csak párbeszéddel próbál elmondani valamit. De közben rájöttem, hogy én nem tudom a párbeszédek nélkül megoldani.

Számos rövidfilmnél előfordul, hogy az amatőr színészek nem bírták el a szövegeket. Te hogyan találtál mégis ilyen jó szereplőket?

A fiút Bocsárdi Magor játssza, már a forgatókönyv megírásakor is tudtam, hogy erre a szerepre őt akarom. Bár nem hivatásos színész, annyira természetes, annyira gyorsan bele tud helyezkedni egy szerepbe. És kérdez. Nem az történik, hogy odaadok neki egy forgatókönyvet, és kész, hanem rákérdez, hogy valójában ki ez a szereplő, és miért fogja ezt mondani. Nagyon sokat beszélgettünk, és nagyon gyakran próbára tett, mert rájöttem, hogy én sem tudom a választ a kérdésére.

A lányt sokáig kerestem a kolozsvári Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói között. Egy évfolyamot ismertünk, mivel voltak közös gyakorlataink. Ott volt Sigmond Rita is, akivel szerettem volna dolgozni, de az utolsó percben mégsem tudta elvállalni. Végső kétségbeesésben ismét elkezdtem telefonálni a történetemmel. Végül kaptam egy telefonszámot és egy nevet (Győrfi Kata), soha nem is találkoztunk azelőtt. Tartottam egy próbát, elhívtam Magort is, hogy összeolvassunk, és éreztem, hogy ők tudnak együttműködni. Az volt a vicces, hogy ők nem érezték ezt, mivel olyan régen ismerték egymást, és néha ilyen-olyan feszültségek is voltak közöttük. Szerintem nagyon jól egymásra tudtak hangolódni. Mondjuk Kata egy kis lapáttal többet tett rá a kelleténél, pont annál a jelenetnél, ahol fekszenek egymás mellett, de egyébként jól ment a munka vele is.

Hogyan született az a kép, amikor fekszenek és körberajzolják egymást?

Az egy játék része. Azt akartam, hogy minden jelenetben csináljanak együtt valamit. És valahogy adta magát.

Voltak önéletrajzi elemek a történetben?

Ez nem önéletrajzi film. A személyes része a játék, a játék keresése mindenben, az emberi kapcsolatokban is. De nem csupán a fiú-lány kapcsolatokra gondolok. Ez volt az első gondolatom, mielőtt megírtam volna a forgatókönyvet, hogy olyat akarok, ami játékos.

Milyen tapasztalat volt számodra a rendezés?

Jó, de nagyon nehéz egyszerre mindent átlátni. Amikor ott tartasz, hogy akkor most forgatunk, egyszerre kell figyelned a színészekre, mert az a legfontosabb, hogy te velük foglalkozz, de közben lehet, hogy az operatőr is megkérdezi, hogy ez neked így jó lesz-e vagy nem, ez marad-e vagy nem, és közben még azon is gondolkozol, hogy a vágóasztalon ez a kép azzal a képpel fog-e vágódni, vagy csináljunk még néhány felvételt a biztonság kedvéért, és ne menjen le a nap, és ne kezdjen el esni az eső. És lehet, hogy valaki már éhes, szóval legyen egy ebédszünet, de be is kéne fejezni időre. Szóval ez egy nagyon nehéz dolog, ugyanakkor szuper, hogy a te elképzelésedet próbáljátok megvalósítani.

Az előkészületek során mindent az utolsó részletig megterveztél?

Az operatőrrel készítettünk egy storyboardot, de a forgatás közben egy csomó minden felülíródott. Próbáltuk előkészíteni minél jobban, mert azt tapasztalom, hogy ha úgy érkezel a forgatásra, hogy nem készítetted elő, ott már nem lehet kitalálni. De a forgatáson úgy éreztem, hogy egyáltalán nem sikerült, voltak rögtönzéseink. Ami engem még mindig zavar, hogy a széleslátószöget folyamatosan használtuk, holott az nem indokolt.

A másik dolog, amin sok rövidfilm elvérzett, a zene.

Nekem nagy segítségemre volt Iszlai József. A csoporttársam volt, hangmérnök. Ismerem a munkáit, megbízom benne. Már megvolt a kész verzió, tudtam, hova szeretnék zenét, amikor hívtam Józsit, elmondtam körülbelül, hogy mit szeretnék. Nem is tudom, hogy lehet ezt elmagyarázni, de valahogy sikerült. És ő a beszélgetés után másnap délre átküldte ezeket a zenei részleteket.

Lehet rendezni anélkül, hogy valaki értene a filmkészítés mindegyik eleméhez?

Szerintem fontos azért mindenbe egy kicsit belelátni. Ha neked kell írnod és rendezned is, akkor nagyon megnehezíti a dolgot, ha nincs például jó dramaturgiai érzéked. De persze lehet segítséget kérni. Én például nagyon sok segítséget kértem ehhez a filmhez. Még az is sokat számít, ha leülsz valakivel beszélgetni. Nem kell dramaturgnak lennie, elég egy tiszta fej, mert aki nagyon benne van, az már nem tud objektív maradni. Például amikor leültünk vágni, egyáltalán nem így képzeltem el a film végső formáját. Igazából kimaradt egy teljes jelenet és egy szereplő. Amikor elkészült a rough cut, egyáltalán nem működött az a jelenet, nem állt össze. Akkor azt javasolta a vágó, Dunai László, hogy hagyjuk ki az első jelenetet. Mondtam, hogy nem hagyjuk, mert nagyon sokat dolgoztunk vele. De erősködött, hogy próbáljuk meg, készítsünk egy verziót – és az megtetszett. Ha akkor nincs mellettem, akkor biztos nem tudok megszabadulni a jelenettől.

Mi volt ebben az első jelenetben?

Kimaradt egy olyan jelenet, amelyben a lánynak van egy barátja, akivel együtt él. A fiú elutazik, a lány otthon marad, és elkezdődik ez a chatelés. A vége pedig az lett volna, hogy a fiú hazatér, de a lány akkor is kiteszi a képeket a falra. De ez egyáltalán nem működött.

Így viszont sokkal gonoszabbnak tűnik a lány.

Igen, mi is ezt mondtuk. Amikor küldtem a vágott anyagot a színészeknek, hogy ez lett belőle, akkor egy kicsit meglepődtek.

Melyik a kedvenc munkafázisod a filmkészítés során?

Ez nagyon nehéz kérdés... A vége a legjobb. Amikor már kész van. Lehet, hogy nem olyan, mint amilyennek szeretted volna, de kész van. De a legszomorúbb az, hogy egy rossz filmben is annyi munka van, mint egy jóban. Ez mindig eszembe jut, bármit csinálok. Az egyetemen, amikor olyan forgatáson voltunk, ahol minden nagyon olajozottan ment, és végig nagyon jó volt a hangulat, a végeredmény sose lett igazán jó. Azoknál pedig, ahol úgy éreztük, hogy már nagy kínlódás az egész, valahogy mindig jobb lett. Persze nem feltétlenül érvényes ez minden esetben.

Kifejezetten a Faludi Szemle kiírására készítetted a filmed?

Ez csak egy szerencsés egybeesés, hogy beletaláltam a Faludi tematikájába. Nagyon sok változat létrejött a forgatókönyvből, rengeteg ötletünk volt, de sokat nem tudtunk megvalósítani. Muszáj volt olyasmiből kiindulni, amihez van valami közvetlen viszonyunk, vagy amiről van valamilyen tapasztalatunk. Így jött, hogy szóljon akkor egy fiúról és egy lányról, azt mindenki tudja, én is tudom. De igazság szerint abban se voltam biztos, hogy akár ezt is sikerül hitelesen megmutatni. Ugyanis az a legfontosabb számomra, hogy a történet, amit meg akarok mutatni, hiteles legyen. Mert különben nem hiszem el. És ha nem hiszem el, akkor nem is fog érdekelni.

Mitől válik hitelessé?

Attól, hogy ami történik a szereplővel, az valószerű. Attól, hogy el tudom képzelni, hogy ez megtörtént, vagy hogy el tudom képzelni, hogy az, aki ilyen helyzetbe került, ezt mondja, ezt csinálja, nem mond ellent magának.

Van valamilyen filmterved?

Most két dokumentumfilm terve fut a fejemben, amelyeknek decemberig képpé kellene alakulniuk. Illetve készítettem két animációs filmet, az egyiket idén nyáron, a másikat tavaly. Ez most azért izgat kicsit jobban, mert animációban csomó olyasmit lehet csinálni, amit filmen nem. Részt vettem az egyikkel (Final Cut) az idei KAFF-on (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál), ami után újra nagyobb késztetést érzek, hogy ezzel foglalkozzak. Szeretném kihasználni ezt a helyzetet, hogy még tanulok és újra járok forgatásokra is, nem rendezőként, de így is legalább annyira izgalmas.