„Még a világban… de nem a világból”

Alois M. Haas: Felemelkedés, alászállás, áttörés

Felemelkedés, alászállás, áttörés – A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve címmel jelent meg 2011-ben a Vigilia Kiadó gondozásában a misztikakutatás egyik legkiválóbb képviselőjének, Alois M. Haasnak a  kötete. A borítón Klee Hermitage-a látható 1918-ból, mely lilás ködösségével szép képi analógiája a misztikához közhelyesen kapcsolt képzeteknek. A hátoldalon közölt rövid ismertetőből kiderül, Haas középkori esettanulmányokon át, ezek kontextualizálásával közelít a misztika kérdéseihez. Itt határozza meg a címben szereplő terminusokat is: a felemelkedés a keresztény misztika világból kitörni próbáló törekvése, az alászállás az emberi élet valóságába radikálisan belebocsátkozó tendenciája, illetve az áttörés az állandó isteni jelenléthez megérkező tudat tapasztalata.

A kötet végén található a fordító, Görföl Tibor utószava, mely hasznos útmutató lehet a tanulmányok olvasásához: egyrészt rámutat a kötet erényeire, másrészt a hangsúlyokra hívja fel a figyelmet. Haas módszertana (a misztikus hagyományhoz csakis koruk szellem-, és teológiatörténeti összefüggéseinek aspektusából közelít) lehetővé teszi a történeti összefüggések megrajzolását, a szellemi tendenciák összehasonlító elemzését, amelynek fontos része az „ökumenikus misztikakutatás mindeddig alig valóra váltott lehetőségeinek” felvillantása (306.); ugyanakkor ebből az is következik, hogy lemond a misztikus irodalom építő szándékú elemzéséről. Meg kell jegyezni, hogy Haas „mindig konkrét vallás talaján” végzi a misztika kontextualizálását, így az „általában vett vallásosság” kérdésével szemben szkeptikus.

„A misztika eredendő kontextusa azonban maga a textus” – írja Görföl (307.), s felhívja a figyelmet arra, hogy Haas a misztikus nyelv sajátos vonásaiból, annak paradox voltából (az hangzik el, ami nem mondható) kiindulva a misztikus tapasztalat tárgya és értelmezése közötti összefüggésre kitüntetett figyelmet fordít, s így jut arra az álláspontra, miszerint a tapasztalat csakis értelmezettségében ismerhető meg. Ezen a ponton kapcsolja össze Haas a misztikus tapasztalatot és a személyes egyházi küldetést. Görföl rámutat, hogy itt a szerző legfőbb teológiai mentorai, Hans Urs von Balthasar és Louis Bouyer hatása érhető tetten (Haas egyébként a Hans Urs von Balthasar Alapítvány elnöke).

A szerző fő kutatási területe elsősorban a keresztény misztika, melyet az újkori spirituális tendenciák, keleti vallások tükrében, és a posztmodern kérdései felől is vizsgál. Nem meglepő tehát az előszóban (címe: Isten neveitől a misztikus tapasztalatig) megfogalmazott problémafelvetés: „…Isten szinte már meg sem nevezhető vagy – és ez az alternatíva – a pluralista teológia szellemében tetszés szerint illethető az összes elképzelhető névvel.” (7.) Isten szent neveinek eltűnéséből Haas arra következtet, hogy Isten már „nem partnere az imádságnak, a párbeszédnek és az életnek”, ugyanakkor azt állítja, hogy az Istenről és lehetséges megnevezéseiről való gondolkodás ma is szükséges.

A szerző Faust és Margit egyik párbeszédét idézve vizsgálja a vallás többféle formáját, s vezeti le, hogy miként veszthették el Isten nevei vallási, társadalmi konzisztenciájukat. Ennek rögzítéseként olvassa Hölderlin Visszatérés1 című versét, s persze Heidegger szavaival összegzi a 19., 20. század szekularizált világának valóságát: „A  »szent nevek« hiányzásának alapja Isten hiánya.” (10.) Ebből adódik a kérdés: „Lehetséges-e (és szükséges-e), hogy nevet adjunk Istennek....?” (11.) A szerző Usener istennevekről írt etimológiai munkája (Götternamen. Versuch einer Lehre von der religiösen Begriffsbildung) nyomán indul el, mely szerint ezek úgy jönnek létre, mint a dolgok elnevezései: azaz a vallási fogalomalkotás „egybeesik a nyelv keletkezésével” (13.), ugyanakkor az elnevezés tulajdonnévvé válásával létrejönnek a személyes istenek. A mitikus politeizmusnak azonban teret kell engednie a monoteizmus számára, amely már az Isten neveit kifejező új nyelvet, az allegóriát használja. Ez a Biblia nyelve is, mely lehetővé teszi az Istenről való beszédet – pontos megnevezése nélkül.

A könyv kiindulópontja szerint a misztikus tapasztalat olyan lelki esemény, melyben az ember teljes lényével észleli az Abszolútumot; testi, lelki megrendüléssel jár; és nyelvi megformálást igényel, így a misztikával irodalmi szövegekben találkozhatunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a misztikának performatív (azaz életformabeli), retorikai, műfajtipológiai (főleg lírai formákra kell gondolni) és (a népnyelv egyik jelenségeként) irodalomtörténeti  dimenziója is van.

A tárgyalás a megnevezhetőség problematikáján keresztül jut el a Mi a misztika? című fejezethez. A feltett kérdéshez alázattal közelít, először is megvallja, neki nem volt része misztikus tapasztalatban, ám ahogy írja: „ennek ellenére »szeretem és komolyan veszem«”. (27.) Így reméli, ez is elég a megértéshez. A téma vizsgálatát is körültekintően végzi, először is rámutat az egységes fogalomkészlet megalkotásának nehézségeire, melyek nem könnyítik meg a misztikáról való elmélkedést. Másodszor pedig a misztika területét határozza meg, mely magából a tapasztalatból és annak közléséből áll. A továbbiakban érinti a misztikával foglalkozó különböző tudományterületek (teológia, valláspszichológia, sőt, a természettudomány) módszertanát is, és felvázolja a kutatás két irányát: a misztikát önmagában, tudati struktúraként vizsgáló ágat, és az ezzel szembenálló irányzatot, amely a misztika vallási hagyományba ágyazottságát hangsúlyozza, és ennélfogva történeti értelmezést érvényesít.

A Misztika tipológiájában Haas megintcsak a modern ember Isten-tapasztalata, illetve annak hiánya felől közelít. Rahner és Balthasar ellentétes álláspontjából kiindulva a filozófiai és vallási megismerés viszonyának kérdésein keresztül szemlélteti, hogy mennyire alapvetően érinti az embert a misztika, és hogy mennyire elengedhetetlen része a keresztény életnek.

A két teológus közös vonása, hogy mindketten a keresztény tapasztalat mélydimenziójaként tekintenek a misztikára, ugyanakkor Rahnernél ezt olvassuk: „a jövőben a keresztények misztikusok lesznek vagy nem is fognak létezni többé” (110.) – az ember „transzcendentalitása itt az alapjául szolgáló kinyilatkoztatás témakörébe ágyazódik.” (112.) Balthasar ezzel szemben „»a tényleges vallási aktus« elsőbbségére figyelmeztet, s arra a megállapításra jut, hogy Rahner »átsiklik a kereszt és a hozzá kapcsolódó egész összefüggés« fölött” (112.);2 tehát a szubjektum eleve ennek a misztériumnak a tartományában létezik.

Ezek után Haas az emberi élet paradox voltából kiindulva fejtegeti a misztika tapasztalatát, melynek idő- és térbeli viszonyokat kifejező leírásából is az tükröződik, hogy „a hívő ember »még a világban« (Jn 17,11), de »nem a világból« (Jn 17, 14.16) van”. (122.)

A könyv további fejezeteiben esettanulmányokat találunk, például Eckhart mester mérvadó jelentőségéről, a vita contemplativáról és a vita activáról, a női misztikáról, Keresztes Szent János éj-metaforájáról, továbbá a zen és a Nyugat viszonyáról is. Azonban ezek már csak terjedelmüknél fogva sem „mélyfúrások”, ugyanakkor jól szemléltetik a misztika tapasztalatának sokféleségét, koronkénti változását.

A lábjegyzetekkel rendkívül szorgalmasan és pontosan ellátott kötet hasznos útmutató a misztikával foglalkozó irodalom világában. Ennél is nagyobb erénye a könyvnek, hogy a szerző itt-ott megszólaló, vallomásos, személyes – de nem tolakodóan őszinte – hangvétele hitelesíti, közelebb hozza az olvasóhoz a leírtakat. 

Alois M. Haas: Felemelkedés, alászállás, áttörés. A misztikus tapasztalat és a misztika nyelve. Budapest, Vigilia Kiadó. 2011.

1 „Legmagasabb neve kell? Illetlent nem szeret Isten, / Őt felfogni talán túl kicsi még örömünk. / Gyakran hallgatnunk kell; szent neveké, a hiányuk / Ez – hogy szív dobog, ám visszamaradt a beszéd. / Ám hogy a húr játéka kitölti a hangtalan órát, / Tán öröm Égi’k előtt, kik közelednek már.” Szabó Csaba fordítása. (10.)

2„Balthasar szemében olyan folyamat a misztika, amelynek során »a Krisztusban (…) hívő ember vég nélkül egyre mélyebben behatol a kinyilvánult misztérium kimeríthetetlen mélységeibe«”. (113.)

Facebook-hozzászólások