„Tisztelni kell a másik tudását, ne akarjunk mindent mások helyett megcsinálni…” – Zsikla Mónika beszélget Lőrincz Attilával

évtizedes gyakorlat alapján a nemzeti ünnepet megelőző napon kerülnek átadásra az állami kitüntetések. Idén március 14-én a kulturális kitüntetéseket Hiller István kulturális és oktatási miniszter adta át a Szépművészeti Múzeumban. A Ferenczy Noémiról elnevezett iparművészeti és ipari formatervezői díjat tizenketted magával Lőrincz Attila kapta. Ezen alkalomból készítettem vele interjút.

Meglepett a kitüntetés?
Meg. De már hallottam róla, hogy ajánlottak. Azt hiszem a Képző- és Iparművészek Szövetségének tervezőgrafikus szakosztályánál merült fel a nevem. Minden szakmai szervezet javasolhat díjazásra érdemes alkotókat, és talán ők javasoltak engem is.

Fontos számodra, hogy kik ítélték oda Neked ezt a díjat?
Persze. Azok a mesterek és tanárok, akik annak idején tanítottak. Jelenleg ők is képviselők a különböző jelölő és döntéshozó kuratóriumokban. Mi lehet felemelőbb dolog, mint egykori tanáraid elismerése?

Lévén, hogy ez állami kitüntetés, szerinted van ennek politikai töltete?
Nem, véleményem szerint nincs. Ezt a szakma adja, csak épp mindig az adott kulturális miniszter gratulál hozzá.

Kik örültek Veled együtt a kitüntetésnek?
Elsőként a feleségem. Ő szintén tervezőgrafikus, és azontúl, hogy a feleségem, egyben még a munkatársam is. A hírre rögtön felhívta a szüleimet is, akik szintén nagyon boldogok voltak. Igazság szerint, én nem akartam nagydobra verni ezt az egészet.

Szerinted milyen visszhangja lesz a díjadnak a szakmában?
Már rengetegen gratuláltak. Valójában nagyon meg vagyok hatódva, mert akik rajtam kívül jelölve voltak, mind nagyon-nagyon jó tervezők. Sőt egy csomó olyan jó tervezőgrafikus is van, akik véleményem szerint még sokkal jobbak is, mint én, és nem kaptak még Ferenczy-díjat. A rám irányuló figyelmet többek között annak tudom be, hogy az Aranyrajzszög Kiállítások szervezése kapcsán jobban reflektorfénybe kerültem.

Mint illetékes, talán Te meg tudod mondani a különbséget, hogy mi alapján dől el, hogy egy grafikus képzőművészeket illető Munkácsy-díjat kap-e vagy pedig iparművészeknek járó Ferenczy-díjat?
Az Iparon és a Képzőn is, sőt Sopronban is van tervezőgrafika szak, és mindhárom helyen nagyjából ugyanazt lehet tanulni. De ami aztán a pálya során előtérbe kerül, az lelkülettől, alkattól függően különböző lehet. Talán akinél a tervezőgrafika olyan részei vannak túlsúlyban, mint az illusztráció, a könyvtervek, egyedi tipográfiák, a kulturális plakátok és az olyan területek, ahol az egyéniség, az önkifejezés dominánsabb, ott Munkácsy-díjat adnak. A Ferenczy-díjjal azokat a tervezőgrafikusokat szokták jutalmazni, akik inkább az embléma- és arculattervezésben, csomagolásokban, kiadványtervezésben és egyéb alkalmazott területeken jeleskedtek.

Te miért pont tervezőgrafikus lettél?
Szegeden jártam képző- és iparművészeti középiskolába, ahol tervezőgrafika szakon tanultam. Ez úgy nézett ki, hogy nagyjából tíz-tíz fős csoportokra, négyfelé oszlott az osztályunk. Voltak szobrászok, grafikusok, textilesek meg keramikusok. Nekem nagyszerű grafikatanáraim voltak, akik mellesleg jó szakemberek is. Metszést és klasszikus grafikai technikákat is tanítottak, tehát valójában bármelyik irányba el lehetett volna indulni, de nekem nem volt kérdés, hogy az Iparra jelentkezem. Egyszerűen tetszett a tervezőgrafika. Sokakkal ellentétben nekem nem jelent gondot, ha van valami feladat, amit meg kell oldani. Sőt, sokszor leblokkolok a túl nagy szabadságtól. Már az iskolában is koszos papírra szerettem rajzolni. így könnyebb volt. Eleve adott egy kis háttér, amihez hozzáteszek, vagy elveszek. Magától elindult a dolog. A nagy fehér papírtól egy kicsit mindig megszeppentem.

Mi a legnagyobb kihívás számodra alkalmazott grafikusként?
Ez attól függ, hogy milyen munkáról van szó. Ha például egy kereskedelmi termékről, akkor az, hogy jól nézzen ki, hogy megvegyék a terméket. és persze, hogy számomra grafikailag is vállalható legyen. A plakátnál, illusztrációnál sem más, csak saját magam felé nagyobb az elvárás.

Ha százalékarányosan szét kellene választanod, hogy egy munkában hány százalék Lőrincz Attila, és hány százalék a teljesítendő feladat, akkor ez hogy áll össze?
Ha itt arra vagy kíváncsi, hogy benne van-e a személyiségem abban, ami általam kap új külsőt, vagy esetleg fejeződik ki, akkor egyszerűen csak azt válaszolnám, hogy persze. De nyilván vannak olyan ágak, amikben jobban benne vagyok, másban pedig kevésbé. Egy plakát tervezésénél vagy egy illusztrációnál sokkal nagyobb arányú ez a jelenlét, mint mondjuk egy csomagolási grafika esetében. De sok körülménytől függ, hogy átmegy-e az elképzelés vagy sem. Néha maximálisan, máskor, pedig nem. Vannak olyan esetek, amikor nagymértékben kell alkalmazkodni a megrendelőhöz vagy más kötöttségekhez.

Kik voltak rád hatással a pályád során?
Egy időben nagy kedvenceim voltak a lengyel plakátosok. A Waldemar Swierzy rajzait különösen kedveltem. Ő technikailag nagyon jó volt, és nagyon látványos dolgokat csinált. A másik nagy kedvencem Bányai István, aki Amerikában él, világhírű illusztrátor. 2005-ben sikerült vele itthon személyesen is találkoznom.

Egy jó nevű grafikai stúdiót vezetsz. Mesélnél magatokról?
A munkatársaimmal, akikkel együtt dolgozom, a stúdió megalakulása előtt az első feladatunk a névválasztás volt. Valami egyszerűt akartunk, mivel a szakmai paletta már tele volt a különböző hangzatos, „art”-os elnevezésű stúdiókkal, mi el akartuk kerülni ezt. így lettünk STéG Grafikai Műhely. A tervezőgrafika minden területén dolgozunk.

Mennyire csapatmunka a Te munkád?
Felkészült, nyitott megrendelővel öröm együtt dolgozni. Ilyenkor inspirálnak az egyes feladatok. Sokszor viszont nem ez a helyzet. Kompromisszumokat kell kötni és ez mindenre igaz. A stúdióban általában önállóan dolgozunk, de előfordul, hogy részfeladatokat oldunk meg, melyekből a végén áll össze az egész. így működünk csapatként.

Vagyis úgy csapatmunka, hogy mindenkinek megvan az állandó részfeladata?
Nem, ez sem állandó ilyen értelemben. általában egy feladatra többen csinálunk terveket, többen gondolkozunk rajta, és amikor megvan a terv, amit elfogad a megrendelő, akkor közösen, vagy egyenként építkezünk tovább. Például az, hogy én tördeljem be az egész kiadványt, külön feladat lenne. Ugyan, én is meg tudnám csinálni, de a tördelő kollégám sokkal gyorsabban és szebben birkózik meg ezzel. Tisztelni kell a másik tudását, ne akarjunk mindent mások helyett megcsinálni... különben bedilizel.

Ahogy járkálsz a világban, és látod a különböző plakátokat, csomagolásokat, tipográfiai munkákat, megfogalmazod-e magadban, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogy még jobb legyen az adott munka? Ezeket a hibákat Te kódolod? ösztönösen akarod mássá tenni?
Hát persze. Ezer ilyen dolog van. Például rosszul használják a betűket. Vagy egyből kiszúrom, hogy a címfestő rosszul festette, vagy fordítva rakta fel a feliratot. Megcseréli, és nem a betű felmenő ága a vékony, és a lemenő vastag, hanem fordítva. Vagy vannak olyan iniciálé betűk, díszes kezdőbetűk, melyekből nagybetűs feliratokat kreálnak. Ilyenkor a felirat túl díszessé válik és nagyon nehéz elolvasni. Pont az ellenkező hatást érik el, mint amit szerettek volna.

Egy jelentős szakmai díj létrejötte és működése is kötődik a nevedhez. Mi is ez a díj?
Az Aranyrajzszög-díj és Kiállítás egyik szervezője vagyok. Ez a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete (melynek a Stég is tagja) által évente megrendezett esemény. Az Aranyrajzszög-díj a tervezőgrafika műfajában tevékenykedő, kiemelkedő alkotók és alkotásaik elismerésére jött létre. Vagyis ez egy olyan szakmai díj, amit kollégák adnak szakmai elismerésként kollégák részére. A díjazottakat évről évre munkáik alapján választjuk. Négy kategóriában kerülnek a díjak kiosztásra. életműdíj, az utóbbi évek magas szintű szakmai munkáért járó díj, kulturális díj, és a legjobb tervezőgrafikai produkcióért járó díj. A díj célja egyrészt, hogy közelebb hozzuk a szakmában különböző területeken tevékenykedő alkotókat, másrészt pedig, hogy évről évre egyfajta megmutatkozási lehetőséget biztosítsunk számukra.

Mikor alapítottátok az Aranyrajzszög-díjat?
2002-ben, az MGSE. általában minden évben más-más grafikus kollégának adjuk oda azt a feladatot, hogy az adott év Aranyrajzszög plakátját és arculatát megtervezze. 2004-ben és 2005-ben nekem jutott ez a feladat. Az előbbi évben Titán rajzszöges dobozból borultak ki a rajzszögek, többek között négy aranyszínű is. 2005-ben pedig mint katonai kitüntetések a mundéron jelentek meg.

Egy időben színházaknak terveztél plakátokat, mesélnél erről?
A színházi plakátok azok, amiket középiskolás és főiskolás koromban mindig is szerettem volna készíteni. Ez egy szubjektívebb terület, mégis alázatosnak kell lenni, mint a tervezőgrafikában általában. Ez azonban nem olyan egyszerű. Amikor a színháznak csináltam plakátokat, akkor a rendező erőteljesen beleszólt a tervezésbe. Az ő koncepciójának része volt a díszlet és a plakát is. így elég nehéz tervezni. A főiskolai diplomám színházi plakátok, színdarab-díszlet és nyomtatott arculat volt a Pesti és a Vígszínháznak. A mesterképzős diplomám egy része szintén színházplakátok és nyomtatott arculat volt a Madách Színház számára, amit a diploma után is folytattam.

Ha nem színházi daraboknak csinálsz plakátot, hanem termékeknek tervezel arculatot, csomagolást, akkor fontos az, hogy megkóstold, kipróbáld az adott terméket? Az ízektől kaphatsz inspirációt?
Igen. Mindig tudnom kell, hogy mit is tervezek. Egy jó, vagy egy prémium terméknek olyan külső megjelenést kell terveznem, amiből a vásárló számára is egyértelművé válik, hogy mire adja ki a pénzét. Előfordul, hogy egy jó termék olcsó is, akkor nem szabad túl elegáns grafikát tervezni, mert esetleg megtévesztem a vásárlót azzal, hogy mást kommunikálok, mint a valóság.

Mi az elegancia titka?
A kevesebb több. A visszafogott, elegáns betűk, például a kapitális használata, az antiqua betűtípus is az eleganciát sugallja. Ha lendületes, durung betűket használunk, akkor az többnyire az olcsóságot vagy dinamizmust, fiatalos lendületet jelzi. Például a Nova Paktum termékein a NOZZI papír zsebkendő-család csomagolásain ez jól látszik. Az ilyen helyzet ahhoz hasonlatos, mint amikor az edző kihozza a legjobbat az egyszerűbb, kisebb lehetőségekkel bíró csapatból is.

Befolyásol-e, hogy melyik típushoz milyen színeket használsz? Igen befolyásol, de mindenből lehet harmonikus dolgot csinálni.

Amikor egy megrendelő Téged választ, hogy tervezz a termékei számára egy grafikát, akkor minden esetben elmondja, hogy milyen az ő terméke, és hogy milyen tervet vár el?
Igen, többnyire igen, de van, amikor csak felületesen. Megmutatják a termékmintát, és persze gyakran előfordul, hogy már van csomagolásuk, csak sokkal szebbet szeretnének. A személyes tárgyalás során sok apró jelből kiderül, hogy milyen ízlése van a megrendelőnek, milyen jellegű dolgokat részesít előnyben.

Nagy felelősség egy arculat megtervezése?
Valójában igen. A megrendelők többsége általában nem termékcsaládokban gondolkodik, hanem van egy-két termékük, amit szeretnének eladni. A tervezőgrafikus feladata ilyenkor az adott termékeket egy termékcsaláddá összekovácsolni, mégpedig a használt grafikai elemek által. így születik egy arculat. Ilyenkor a különböző típusú termékek például színkódok alapján kerülnek elkülönítésre, de mindenhol ugyanazt a betűtípust használjuk a feliratokhoz.

Mondanál néhány grafikai fortélyt?
Előfordul, hogy fel kell valamit tupírozni. Például a Budapest Sporttörténete 1873–2000 című könyv esetében, nagyon régi, rossz minőségű spottörténeti képek álltak rendelkezésünkre. A régi fekete-fehér felvételek befolyásolták az egész könyv hangulatát. Ennek köszönhetően a könyv belseje két színű lett. Ilyen esetben, hogy ne váljon unalmassá, fel kell tupírozni az egészet egy kicsit. Vagyis, ha csak két színre van lehetőség, akkor a szín és annak az árnyalatai együtt már mindjárt érdekesebbnek tűnnek. Vagy például, ha egy termékcsomagolásnál nem akarják megjeleníteni a logót, akkor a korábbi csomagolásokon már használt grafikai jeleket igyekszünk felismerhetően újrafogalmazni.

A tervezés egy hangulat kitalálásával kezdődik?
Igen, általában a hangulat megtalálása a tervezés kiinduló pontja. Például, a Mamma Pasta tészta estében maga a név sugallta, hogy mit kellene vizuálisan megjeleníteni. Ez is egy olcsó, gazdaságos kategóriájú termék. A tervezés következő lépése volt egy olyan nagyit rajzolni, akiről kiderül, hogy már nyugdíjas, ugyanakkor fitt és kedves. Sok rajz került a kukába, mire megszületett a megfelelő nagyi. A rajz után jönnek a színkivonatok. Az sem mellékes, hogy ennek a tésztának a használatára vonatkozó felhasználási tippek is bemutatásra kerülnek a csomagoláson.

Az adott termék nevének a kitalálása is a grafikus dolga?
Nem, azt a forgalmazó cég általában már tudja, de sokszor reklám- vagy kreatív ügynökség találja ki. Azért volt már, hogy mi is találtunk ki terméknevet.

Mesélnél egy számodra kedves, alkalmazott munkádról?
Igen. Ez egy filmplakát volt. A filmet öten csinálták. Négy 15–20 perces, meg egy rövidebb animációs film, különböző rendezőktől. A címe az volt, hogy Jött egy busz. Ehhez készült ez a plakát. 2004-ben az év filmplakátja lett a szakmai zsűri döntése alapján.

Van olyan munkád, ami úgy grafika, hogy közben szubjektív?
Persze. De a rengeteg munka miatt ilyesmire csak a szabadidőmből futja. Negyvenéves voltam, amikor csináltunk egy kiállítást a hatvanéves árendás Jóskával. Ő volt a tanárom a mesterképzőben. Kettőnk életkorának az összeadásából kapta a 100 éves kiállítás címet. Ezek szubjektív munkák voltak, tehát magamról csináltam, és mankónak a vonalkódot használtam. Ez egy korábbi koncepció folytatása volt. 1998-ban volt egy POST SCRIPT című kiadvány. Ide olyan munkát készítettem, amihez a kiindulási alapot a személyi számomból kreált vonalkód adta. A vonalkód az ujjlenyomatomban folytatódott. Mindennek a technikai előképe a nyomdai filmlevilágításból származik. Annak idején ugyanis, ha hiba volt a levilágításban, onnantól csíkot húzott a levilágító. Ezt nevezték post script errornak. Gondolatilag is, képileg is érdekes volt (post script terror). Aztán erre az ötletre – vonalkód átmegy valamilyen velem kapcsolatos motívumba – készítettem még egy sorozatot. A mester és tanítvány témára is készült egy plakát. Ezen mindkettőnk személyi számából kreált vonalkód megy át antik oszlopok kannelúráiba. Jóskáé a rangidős dór oszlopfő, enyém pedig a fiatalabb ion. Ezt a sorozatot erre a kiállításra, és a saját kedvtelésemre csináltam, de teljesen tervezőgrafikus, plakátos szemlélettel. Csíptem. Még folytatnám is.