A 21. századi Psyché identitáskeresése

Pomázi Adél tervezett trilógiájának első kötete a 21. századi modern, független nő lelkének mélységeit tárja elénk, aki modernsége ellenére is hagyományos értékre, családra vágyik. Nem véletlen, hogy irodalmi ősanyjaként Weöres Sándor Psychéjét jelöli meg, hiszen a psziché maga a lélek, melynek Liza szakavatott ismerője egyetemi pszichológia tanulmányainak hála. Mégsem tud saját lelkével békében élni.

A modern levél- és naplóregény fő témája az identitáskeresés. Már a Weöres Psychéjétől származó mottóban megjelenik a műben folyton visszatérő tükörmotívum, mely önmagunk megismerhetőségének tökéletlenségét szimbolizálja. Hiszen a tükörben csak fordítva láthatjuk magunkat, esetleg torzítva is, mégis az igazság felfedése céljából tekintünk bele. Viszont, ha sokáig gyönyörködünk, úgy járhatunk, mint Narcissus. A mottó szerint a tükörbe nézve is egy második lepel borít, a szemlélődő Psyché önmaga előtt is takargatja lényegét. A tükör természete összecseng Liza művészetről alkotott véleményével, melyet Durrell gondolataival tár elénk: a művészet a valóság újrarendezése, azé a valóságé, mely elfedi a lényeget. Ugyanakkor a művészet igazgyöngy, a második lepel által fedett piszoktól való megszabadulás hozza létre, azaz lelkünk lecsupaszítása, feltárása, megtisztítása.

Liza szerint nomen est omen, tehát nevünk az identitásunk fontos eleme. Liza nevét irodalmi szépanyjától, Lónyay Erzsébettől örökölte, majd modernizálta Lizává. Legjobb barátnője szintén Erzsébet, Elza, aki a regényben csak a legnehezebb élethelyzetekben kerül elő mint erős angyal, Liza támasza, énje határozottabb, talpraesettebb fele, akire egyébként emiatt féltékeny is. Liza büszke a manapság ritka nevére, mely összeköti őt a 19. századi költőnővel.

Identitása része a visszatérő, Psychénél is fellelhető gondolat, hogy ő egyszerre királylány és cigánylány. Liza „szupernő”, mindenkit megkap, csak azt az egy férfit nem, akitől a boldogságát remélheti. Magányos ember, aki hiába keresi a boldogságot, és azzal nyugtatatja magát, hogy már Csehov is megmondta, hiába a hasznos élet, a vágyak teljesedése, végül így is, úgy is magunkra maradunk. Élete a csehovi hősökre egyébként is emlékeztet: a boldogságra vágyakozik, de képtelen megtenni a hozzá vezető lépéseket, hánykódik az élet tengerén, folyton csak álmodozik a szebb jövőről.

Az identitás lényeges alkotója a nemi identitás. Liza a nagy költőelődhöz hasonlóan szabadon beszél szerelmi életéről. Weöres lírai énje a nő szerepét öltötte magára Psyché személyében, Liza viszont olyan nő, akinek lelke férfias („a legnőiesebb nők lelke férfias”- mondja Liza). Talán ennek köszönhető patriarchális felfogása (pl. az apa joga fiának nevet adni; a férfi a mit mondja meg, a nő a hogyant; a férfi irányításra termett; a férfi azért férfi, hogy az életet oldja meg), illetve annak, hogy szerinte előző életében férfi lehetett. A nővé lett férfiismerős története is a nemi kavarodás, a szerelmi kuszaság parabolája. Mindebből levonható az a tanulság is, amire Liza néha felhívja a figyelmet: minden ember ugyanolyan, legyen férfi vagy nő, cigány vagy francia, toleránsnak kell lennünk egymással, el kell fogadnunk, hogy különböző kultúrák élnek egymás mellett. A férfi és a női nézőpont mégis különbözik. Weöres női szemszögből mutatja meg a szexualitást, Liza is behelyez levelei közé egy férfi nézőpontból íródott novellát a szeretkezésről. És van különbség: a férfi nézőpont a vizualitásra helyezi a hangsúlyt, míg a Liza által írt sorok főleg az aktussal kapcsolatos lelki folyamatokat kívánják feltárni.

Liza identitásának fontos alapja a vallás. Művében a keresztény és a keleti vallások ötvöződnek a cigány babonákkal, jóslással, számmisztikával, de alapvető vallása: vágy a fennmaradásra (aminek záloga a család), a jobbulásra, hiszen a vágy teszi emberré az embert. Erről szól Liza életének regénye: a boldogság hiábavalónak tűnő kereséséről.

Önmagunk megismerésének, lelkünk lecsupaszításának folyamatához jól illik a napló és a levélregény műfaja, mely alkalmat ad a kitárulkozásra. A regény tíz találkozásból (fejezetből) áll, melyekben Liza saját magának illetve Jónásnak vall gondolatairól, érzéseiről gyakran költőien finom, zengő, csilingelő nyelven. Pl. „meleg szél suhogtatta a parkoló mentén ácsorgó nyárfák megsárgult lombjait. […] Időnként néhány elszánt madár csicsergett hangosan a város zajába, könnyed trillákkal hirdetve röpke létüket.” Máskor viszont egyenesen vulgárisan, olykor angol szavakkal keverten fejezi ki magát („by the way”), nem is beszélve a gyakori helyesírási hibákról, amelyek létével maga is tisztában van.  Pl. túloldalán helyett„az asztal túl oldalán”, egyszer s mind helyett „egyszer s mint”, kellett helyett „kellet”. Ez a nyelvhasználatot jellemző kettősség is jelzi, hogy Liza még keresi önmagát, igazi hangját. Az identitás és a boldogság megtalálásának reménye nem vész el: hiszen holnap hétfő (ráadásul a 7-es szám szerencsét hoz), valami új veszi kezdetét, és utána remélhetőleg nyakunkon a szerda (a tervezett trilógia második kötete).

Pomázi Adél: Holnap hétfő. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2011.

Az írás a "Lant és parittya" kritika-pályázatra érkezett