Apacsok

Egy rajzfilmhőshöz hasonló animált indián szól hozzánk egy vetítővászonról a Radnóti Színház Apacsok című előadásán. Ötletes megoldás a díszletet animációval kiegészíteni, legalább a hátteret nem kell külön átrendezni. Sajnos a kellékesek így is többet vannak a színpadon, mint kellene. Sőt, szinte többet látjuk sziluettjeiket, mint magukat a szereplőket. Kérjük nevüket feltüntetni a színlapon!

A nézőnek nem elég a helyszínek folytonos változására figyelni, legtöbbször az időben is ugrál a történet: vissza a múltba, majd onnan a jelenbe. Rendszer van benne, a baj csak az, hogy nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább hétszer ugrik a történet. Még szerencse, hogy a filmekből vett „fél évvel korábban” felirat megjelenhet a háttérként és díszletként is funkcionáló vásznon, segítve a már-már elveszett nézőt. Az alapötlet dicséretes, csak sajnos abba nem gondolt bele a tisztelt rendező, hogy ez mennyire nehezen követhető és élvezhető.

Az ugrások miatt nagyon darabos az előadás. Rövidek a jelenetek, alig derül ki néhány információ, s érthető, ám zavaró, hogy mindig a legérdekesebb résznél maradnak félbe. Olyan, mintha sok kis szappanoperát néznénk, melyeknek sejthetően van némi közük egymáshoz. Azonban a darab első felében a szereplők családnevein kívül erre csak minimális biztosítékot kapunk, míg végül belefáradunk az események követésébe, holott a történet egyáltalán nem bonyolult.

Az 1960-as években részben a diktatúrával szembeni tiltakozásképp, részben pedig a hétköznapoktól való szabadulásképp néhány fiatal indián törzset alapít, az Apacsokat. A hatalom figyelemmel kíséri működésüket. S mint minden rendszerváltás előtti időkről szóló műben, itt is kell egy besúgó, aki lepaktál a hivatalos közegekkel, mentve önmagát és családját. Az Apacsokban ez a „megtiszteltetés” a főszereplőnek, Horváthnak jutott. Sajnálnunk kellene szegényt, hiszen nincs más választása. Ám a szerepet „megformáló” Csányi Sándor annyira rosszul alakítja a lelki szenvedést, hogy képtelenség átérezni nehéz helyzetét. Próbálja mimikájával kifejezni, hogy életének egyik legfontosabb döntését hozza meg, de semmilyen hatással nincs a nézőre.

Nem így Schneider Zoltán, aki Szoboszlai szerepét formálja meg, hiba nélkül. Inkább őt sajnáljuk, semmint Horváthot. Azonban még az ő játéka is eltörpül Szervét Tiboré mellett, aki szintén könnyedén ugrál egyik szerepéből a másikba. Tőle megkapja a néző azt a remélt pluszt, amitől érdemes végigkövetni a történet sokszor tényleg követhetetlen eseményeit.

Érdekes svédcsavar a darabban, hogy néhány szereplő valójában két szerepet játszik. Csányi Sándor 2009-ben annak a Horváthnak az unokáját alakítja, akit az 1960-as években játszódó jelenetekben is bemutat. Ugyanígy Schneider Zoltán is két Szoboszlait formál meg. Szervét Tibor is kétszerepes, ám ő az egyetlen szereplő, akinek két szerepe nem kapcsolódik szervesen egymáshoz. Az egyik jelenetben még Horváth-apuka, a másikban pedig belügyi dolgozó, akinek a Csányi Sándor által megformált Horváth-nagyapa a jelentéseit írta. Ez a megoldás dicséretes, főleg a jelmezekkel és az animációval kiegészülve hamar világossá válik számunkra, mikor kit alakítanak a színészek. Előbbi Benedek Marit, utóbbi pedig Gauder Áront dicséri.

Az Apacsok több szempontból kuriózumnak számít. Török Ferenc rendező első ízben rendez színházban, s itt is próbálta alkalmazni a filmekben jól bevált elemeket. Ám míg az animáció kitűnően segíti a helyszínek érzékeltetését, addig a kronológiai ugrások és a rövid jelenetek csaknem élvezhetetlenné teszik a darabot. Szintén az ő ötletéből, de Bereményi Géza és Kovács Krisztina tollából született meg maga a dráma, melyben a karaktereket a színház színészeire szabták. Kár, hogy a főszereplőnek még így sem sikerült bizonyítania. Szervét Tibornak, Schneider Zoltánnak, valamint a nem mindennapi témának mégis sikerült élvezetes perceket szerezniük, noha sok zavaró dolog nehezíti a néző helyzetét.

Azonban, ha mindettől sikerül eltekintenünk, rálátás nyílik a darab lényegi mondandójára. Arra, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hogy mennyire naivak és elfogultak vagyunk egészen addig, amíg valaki vissza nem rángat minket az objektív valóságba. Hogy milyen instabil lábakon áll világszemléletünk, és mennyire könnyű minket félrevezetni. 

Bereményi Géza – Kovács Krisztina: Apacsok

Rendező: Török Ferenc
Szereplők: Csányi Sándor, Szervét Tibor, Csomós Mari, Schneider Zoltán, Kocsó Gábor, Wéber Kata, Marjai Virág, Karalyos Gábor, Adorjáni Bálint, Klem Viktor
Jelmez: Benedek Mari
Látvány: Gauder Áron
Irodalmi munkatárs: Radnai Annamária
Zene: Zságer Balázs, Kovács Andros
Szcenikus: Kövesy Károly
Rendező munkatársa: Őri Rózsa

Bemutató: 2009. március 8.

A képek forrása: www.port.hu (Fotó: Martincsák István)