Autonóm egyének és politikai közösségeik

Pogonyi Szabolcs Charles Taylor politikai filozófiájáról írt nagyobb lélegzetvételű tanulmányában az utóbbi lehetőség mellett döntött, ami az ezzel járó kockázat ellenére dolgozatának egyik legfontosabb erényévé vált. Alapos munkával tárja fel és vezeti be olvasóját a közösségelvű gondolkodó politikai filozófiájába, miközben vázolja annak erkölcsfilozófiai alapjait, illetve gyakorlati-politikai következményeit; emellett Taylor elméleti munkásságát elhelyezi a filozófus élettörténetében, valamint a filozófiatörténet kontinuumában is. Mindez egy igen jelentős szövegkorpusz feldolgozását feltételezi, amit Pogonyi úgy végez el, hogy az nem nehezíti, hanem segíti olvasóját. Példaértékűen pontos és tiszta fogalomrendszerben elemzi Taylor munkáját, egy könnyen követhető és jól megírt tanulmány formájában.

Tartalmi szempontból a szöveg az utóbbi pár évtized egyik legjelentősebb politikai filozófiai vitájához csatlakozik: ahhoz, amely egyik oldalon a „liberális”, másik oldalon pedig a „közösségelvű” szerzők közt zajlik. A tanulmány első része erkölcsfilozófiai elvek mentén alapozza meg Taylor politikai filozófiáját, a másodikban John Rawls liberalizmusával ellentétbe állítva tárgyalja a taylori liberalizmuskritikát, az utolsó részben pedig a politikai alkalmazás lehetőségeit veszi számba. Miután feltárta Taylor gondolatmenetének ellentmondásait, Pogonyi következtetésként kimutatja, hogy a kommunitárius szerző politikai filozófiája elvi szinten zsákutca, lehetséges politikai alkalmazásaihoz pedig nem állít fel egyértelmű támpontokat.

 

Az erkölcsfilozófiai rész az erős értékítéletek, valamint az egyéni erkölcsi rendszer, illetve a nyelvi/kulturális közösség kapcsolatával foglalkozik. A három rész közül ez a rész a legkevésbé kritikus Taylor gondolatmenetével szemben, viszont átfogó módon rekonstruálja a filozófus idevágó gondolatait. Taylor szerint identitásunk alapjai azok az erős értékítéletek, amelyeket akkor hozunk meg, mikor két erkölcsi szempontból központi érték közt választunk. Ilyen helyzet például, amikor a háború idején a családfenntartó ifjúnak döntenie kell: otthon marad beteg anyját ápolni, vagy bevonul a seregbe és megvédi hazáját. A hasonló döntéseket (erős értékítéletek) Taylor szerint olyan erkölcsi rendszer alapján hozza meg az egyén, amit dialogikus módon formált abban a nyelvi közösségben, amelyhez tartozik.

 

A második rész talán a dolgozat legérdekesebb szakasza, ebben Pogonyi Taylor politikai filozófiáját John Rawls liberalizmusával állítja ellentétbe. Egyrészt bemutatja a közösségelvű filozófus saját elvrendszerét, másrészt egy hipotetikus Taylor–Rawls vita alapján vázolja ezek kapcsolatát a kortárs liberális politikai filozófiával (John Rawls munkásságának fényében), harmadrészt pedig Rawls szempontjából válaszol a taylori ellenvetésekre. Pogonyi Szabolcs négy nagy tematikát azonosít, ahol a közösségelvű és a liberális politikai filozófiák más irányba mutatnak: az antropológiai egyénképet, az értéksemlegességet, az instrumentalizmust és a társadalmi stabilitást.

 

Taylor erkölcsfilozófiája alapján vitatja azt az individuum-képzetet, amire Rawls is alapozza hipotetikus társadalmi szerződését, és aminek értelmében az egyén mint szuverén, saját identitását szabadon választó entitás konstituálódik. Ha az erkölcsi rendszer, amely megalapozza az erős értékítéleteket, illetve az egyéni identitás autentikusságát, dialogikus módon alakul az egyén-közösség viszonyában, akkor egy olyan közösségétől minden tekintetben független individuum, amit a liberálisok premisszaként kezelnek – Taylor szerint – nem csak, hogy nem felel meg a valóságnak, de nem is lenne kívánatos (egyénkép). Egyrészt egy ilyen egyén kialakulása már önmagában egy olyan közösséget feltételez, amely a választás szabadságához értéket rendel, tehát maga a liberális elképzelés is elkötelezett bizonyos értékek iránt (értéksemlegesség). Másrészt egy ilyen képletben a közösség és annak kultúrája az egyéni választások eszközévé válik, hiszen Taylor szerint a liberális olvasatban a közösség csak annyiban releváns, amennyiben az egyéni identitás kiteljesedését szolgálja (instrumentalizmus). Harmadrészt ez nem lenne kívánatos, hiszen az egyént közösségen kívüliként deklaráló politikai filozófia aláássa a társadalmi rendszer fenntarthatóságát (stabilitás). Míg az első három pont a közösségelvű–liberális vita klasszikus tematikái közé tartozik, a stabilitás – mint vitás pont – beazonosításával Pogonyi nem csak tartalmi, de strukturális szempontból is hozzájárul a vita értelmezéséhez.

 

Miután a taylori kritikákra adott liberális (rawls-i) választ is ismerteti, Pogonyi a dolgozat befejező részében Charles Taylor mint kanadai politikus megnyilvánulásai alapján próbálja meg feltárni filozófiájának politikai vonzatait. Ezek a gyakorlatban a multikulturalizmus modellje felé mutatnak, elméleti szempontból pedig Az elismerés politikája című híres esszében kerültek kidolgozásra, a gondolatrendszer viszont kettős nehézséggel küzd. Az elméleti írások szintjén, a kritika szerint, a filozófus átsiklik azon lényegi kérdés felett, hogy a kultúra fennmaradására tett politikai törekvések mennyiben korlátozhatják az egyén jogait; és a liberális államszervezési elvekkel való konzisztenciát hangsúlyozza. Politikusi megnyilvánulásaiban viszont, ahogyan azt Pogonyi Taylor Québec-i nyelvtörvény és oktatáspolitika körüli vitában tanúsított álláspontja alapján kimutatja, olyan álláspontot képviselt, ami cáfolja saját elméleti beállítódását. Hiszen – bár filozófusként elfogadja a liberális politikai elveket, csak azok filozófiai alapját kérdőjelezi meg, – politikusként amellett érvelt, hogy a Québec-i francia identitás fenntartásának fontossága felülírja a szülők azon jogát, hogy szabadon megválasszák gyermekeik iskoláját; így jogos, ha a tartományi kormány francia nyelvű iskolába járásra kötelezi a francia anyanyelvű diákokat (adott esetben akaratuk ellenére). A feszültséget e két álláspontja közt – ahogyan azt Pogonyi jelzi – Taylor nem oldja fel sem elméleti, sem politikai szinten.

 

Módszertani szempontból Pogonyi Szabolcs tanulmánya két ponton támadható, a szerző viszont mindkettővel tisztában van, és az általa meghozott döntéseket meggyőzően indokolja. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy vajon jogos-e Taylor liberalizmuskritikáját Rawls szempontjából vizsgálni és ebben a keretben értelmezni, tekintve, hogy eszmetörténeti szempontból nem volt ilyen párbeszéd. Pogonyi válasza szerint John Rawls tekinthető a kortárs filozófiai liberalizmus klasszikusának, így az általa vázolt elmélet hűen ellenpontozza a taylori kritikát. Logikailag viszont, bár John Rawls meggyőzően válaszolja meg a Taylor által felvezetett kritikát, ez nem diszkvalifikálja annak relevanciáját más szabadelvű politikai filozófusok munkájára vonatkozóan.

 

A második kérdés arra vonatkozik, lehet-e Charles Taylor mint politikus tevékenységét koherens egészként kezelni filozófiai munkásságával. Pogonyi Taylorra hivatkozva dönt úgy, hogy egységnek tekinti munkásságát, hiszen maga Taylor nyilatkozott arról, elutasítja elméleti és politikusi tevékenységének különböző mércékkel való vizsgálatát. A filozófus hozzájárulása megoldja az amúgy visszás kérdést, a tanulmányt pedig igazán érdekessé teszi a gyakorlati példa, a Québec-i vita bevezetése.

 

Pogonyi Szabolcs könyve a mára klasszikusnak számító Charles Taylor munkásságának ismertetésén túl, nagyban hozzájárul a liberalizmus–közösségelvűség vita magyar recepciójához. Úgy gondolom, igazán jól sikerült és átgondolt tanulmányt olvashat az, aki kézbe veszi a Közösségelvűség és politikai liberalizmus című monográfiát. Elsősorban azoknak a politikai filozófiával foglalkozóknak ajánlanám, akik kifejezetten érdeklődnek a címben megjelölt kérdés iránt, de a multikulturalizmus vagy az egyén–közösség vita filozófiai alapja iránt érzékeny szélesebb közönség számára is érdekes lehet.

 

Pogonyi Szabolcs: Közösségelvűség és politikai liberalizmus. Charles Taylor liberalizmuskritikája. Budapest, L’Harmattan, 2012.

 

Ajánlott cikkeink:
Bagyinszki Péter Ágoston: Charles Taylor a szekularitás és a hit kölcsönhatásáról (Charles Taylor: A Secular Age)