Az ég-sapkájú ember

Weöres Sándor 100 – Az évforduló záróestje a MÜPA-ban

2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Művészetek Palotája egész napos rendezvényének zárásaként kétrészes koncertet adtak a költő műveinek zenés adaptációiból. Az est első felében a Kaláka és a Sebő együttes lépett fel. Hozzájuk csatlakoztak azok a kortárs magyar költők, akik Weöres-parafrázisaikat olvasták fel. A második részben A teljesség felé című kötetet adták elő zenedráma formájában, amely Gryllus Dániel és Gryllus Sámuel közös kompozíciója.

Az est első felét frappáns zenei és költői megoldások tarkították, nem kevés humorral elegyítve azt. A Kaláka és a Sebő együttes külön-külön is a magyar vers megzenésítésének úttörői, felemelő érzés volt őket egy színpadon látni és hallani. A „Weöres 100” évforduló tiszteletére közösen ikerlemezt jelentettek meg, ebből az albumból hallhattunk válogatást. Visszaemlékezhettünk gyermekkorunkra, amikor felcsendült A tündér (Bóbita, bóbita…), A galagonya és az Ugrótánc a Sebő együttes, valamint a Rózsa, rózsa… és a Fülemüle, fülemüle gyönyörű… a Kaláka előadásában.

Mindkét formáció a magyar népzene dallamvilágából táplálkozik. A népi fúvós, vonós és pengetős hangszerek széles tárháza a különböző tájegységek zenéjét is bemutatta, azzal együtt, hogy megismerhettük más kultúrák népzenei elemeit is (indiai és délszláv hangzásvilág). A Kaláka és a Sebő együttes különféle hangszerekkel kísért énekei sokszínű élményt nyújtottak. Sebő Ferenc pedig, aki nemcsak remek zenész, hanem magával ragadó előadó is, egy-egy dal után érdekes történeteket, anekdotákat osztott meg a közönséggel.

A zenés blokkok között kortárs magyar költők saját Weöres-parafrázisaikat olvasták fel. Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna és Kiss Judit Ágnes nem kis feladatra vállalkoztak, amikor kiválasztottak egy-egy Weöres-verset, hogy aztán a szavak ritmikáját és metrikáját követve a száz éve született költő stílusát és gondolatvilágát hűen megidéző alkotásokat vessenek papírra. A vers megírása azonban nem elegendő ahhoz, hogy a közönség jól szórakozzon. Elő is kell adni, szinte megénekelni a parafrázisokat. Külön kiemelném Lackfi János és Szabó T. Anna előadását. Lackfi János megfelelően tagolt beszédével tette érthetővé a versek minden egyes szavát, míg Szabó T. Anna esetében látszott a leginkább, hogy mennyire élvezi a szavak ritmusát, könnyedségét: teljes testével, mozdulataival követve együtt élt soraival.

A sokszínű első részt melankolikus hangulatú interpretáció követte. Weöres metafizikai gondolatait összegző, A teljesség felé című kötetét meditatív, indiai hangzásvilággal illusztrálták a zeneszerzők. A kompozíció koncerten elhangzott verziója Gryllus Sámuel hangszerelése, amelyet édesapja 60. születésnapjára készített. Az énekes közreműködők mellett Horváth Csaba extravagáns koreográfiáját is megtekinthettük. A szimbólumokban gazdag táncos elemek a szöveg melankolikus világát kísérték. A zene ehhez hasonlóan végig ugyanabban a filozofikus, meditatív hangulatban szólt. Az utolsó szó, a „csend” elhangzásakor a telt házas Fesztivál Színház mozdulatlanná merevedett. Egy percig néma csend ült a teremben, aztán a közönség vastapssal jutalmazta az előadást. A Művészetek Palotája méltóképpen emlékezett Weöres Sándorra a Magyar Kultúra Napján.

 

Az ég-sapkájú ember. Weöres Sándor 100 – Az országos Weöres Sándor Centenáriumi év zárónapja a Magyar Kultúra Napján és a költő halálának 25. évfordulóján

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, 2014. január 22.

Közreműködött: Kaláka együttes, Sebő együttes, Lackfi János, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Kiss Judit Ágnes, Gryllus Dániel (ének, citera, furulyák), Szalóki Ági (ének), Bognár Szilvi (ének), Both Miklós (ének), Pálhegyi Máté (fuvola), Borbély Mihály (klarinét, szaxofon), Frankie Látó (hegedű), Bolya Mátyás (citera, brácsa), Bizják Gábor (kürt), Tömösközi László (ütőhangszerek), Jávorka Ádám (brácsa), Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű), Ferenczi György (szájharmonika), Sebestyén Márta, Sebő Ferenc (ének), Seress Zoltán (próza), a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színház szakos hallgatói

Vezényelt: Gryllus Sámuel

Koreográfia: Horváth Csaba

Rendezte: Harsányi Sulyom László

 

Facebook-hozzászólások