Az emberi tényező

Ha valaki csak felszínesen ismeri a Tolkien-univerzumot, A hobbit megtekintésétől pedig A Gyűrűk Ura-filmekhez hasonló, lehengerlő moziélményt vár, az szinte biztosan csalódni fog. A legendás trilógia vászonra vitelének gigászi feladata óta Peter Jackson érezhetően nem találja a helyét, és sajnos a kóros megalománia és a Spielberg-szindróma jelei mutatkoznak rajta. Legfrissebb produkciójában is túlzásokba esik, az új-zélandi írófejedelem kedves kis könyvecskéjét erőszakkal kinyújtja, megpakolja a trükkmesterek felturbózott akcióival és még egy vetítéstechnikai forradalmat is megpróbál levezényelni – csak épp a nézőt nem tudja lenyűgözni. A kompakt, játékfilmnyi hosszúságú alaptörténetet ugyanis nem lehet büntetlenül felszabdalni, ahogyan a csillogó külcsín sem ér sokat a megfelelő alap nélkül –A hobbit első része ennek ellenére mégsem teljesen kudarc, hiszen Tolkien zsenije, a hús-vér színészek teljesítménye javít az összképen.

A hobbit (vagy szebb fordításban A babó) Tolkien első olyan műve, amelyben a szerző Középföldére kalauzolja az olvasót. A kimondottan gyerekkönyvnek készült írás hangvételében, összetettségében és kidolgozottságában még jelentősen eltér A Gyűrűk Ura komplex meseszövésétől, éppen ezért erősen vitatható Jackson azon döntése, hogy a két, egymástól markánsan különböző alapanyagot ugyanabban a modorban, hasonló terjedelemben filmesítette meg. Míg ugyanis a három kötetes, komoly mitológiai háttérrel és szerteágazó narrációval dolgozó főműből annak idején nyesnie kellett a filmeseknek, addig a jóval kisebb lélegzetvételű elődöt ki kellett egészíteni, hogy a sztori kitartson a három hosszú részen át. A Jackson vezette íróstáb láthatóan nehezen boldogult ezzel a feladattal, és inkább a trilógia megoldásait ismétli. A gyermekibb hangulattal azonban már nem nagyon tudnak mit kezdeni, és a bájosan éneklő törpék mellé véres lefejezések kerülnek, igen morbid hangulatot keverve a filmbe.

A film legellentmondásosabb pontja nem is a történet gyengesége, hisz nem feltétlenül lenne probléma, ha egy filmben semmi nem történik azon kívül, hogy hőseink eljutnak A-ból B-be, de a lineárisan egymás mögé fűzött események sokszor esetlegesek, és hiányzik mögülük a kellő drámaiság, a mitikus keret. Jackson pontosan tudja, hogy A hobbit nem lesz A Gyűrűk Ura alternatívája, így megelégszik a lineáris történetvezetéssel, illetve azzal, hogy az ismerős figurákat ismerős veszedelmekbe sodorja, miközben a régi kedvenceket (Frodó, Gollam stb.) is beleszövi a kalandokba. Zsákos Bilbó a törpök kicsiny csapatával elindul felszabadítani a városukat, és három óra alatt némileg közelebb jutnak a célhoz. Ez a vékonyka sztori talán nem is okozna komolyabb gondot, ha a Középföldére tett, ráérős kirándulásunkból a rendező nem próbálna valami iszonyú bombasztikusnak szánt látványosságot faragni. Jackson annyira belemerült a 3D, a CGI és a 48 képkockás filmrögzítés technikai kérdéseibe, hogy talán észre sem vette, milyen steril, hamiskásan csillogó képek jöttek ki a komputerekből.

A háromdimenziós mozi egyik legérdekesebb vonása, hogy a sugallt hatásával ellentétben nem bevonja, hanem állandóan kizökkenti a nézőt az adott mű világából. Mivel a térhatású filmélmény nélkülözi a látás természetességét, folyamatosan a látottak mesterséges voltára utal, csúnyán megtörve a történet, a színészek, a kellékek keltette illúziót. Egy fantasy esetében természetesen felismerjük, mikor vetített a háttér vagy, hogy a túlviláginak tűnő tájakat épp egy helikopterről pásztázza a rendező, ám akaratlanul is belemegyünk a játékba, mert sodor minket a mese. A hobbit esetében viszont kevés a varázslat, és ezt Jackson a számítástechnikai géppark maximális kiaknázásával kompenzálná, csak sajnos túlságosan elszalad vele a ló. Az epizódszerű, körkörös akciók a fokozási kényszer hatására öncélú trükk-orgiákká változnak, és néha bizony úgy érezheti magát a néző, mintha valami demonstrációs videót, egy játék intróját, esetleg a legújabb csúcskészülék reklámját látná.

Nagyon nagy szerencse, hogy a bitek és a bájtok súlyos rétege alól végül átviláglik az emberi tényező is. Itt van rögtön maga Tolkien, akinek a meséje még fura torzóként is működik, hiszen az író egy olyan szerethető, kedves világot teremtett, ahová kiruccanni is kellemes. A fantázia birodalma mégsem a jelmezek, a maszkok vagy a renderelt hátterek miatt kel életre, hanem a remek színészeknek köszönhetően: Ian McKellen és Richard Armitage mellett elsősorban a csodálatos Martin Freemané az érdem, hogy az elhibázott forgatókönyv és az ijesztő tech-fetisizmus ellenére is át tudjuk élni a kalandokat. A hobbit - Váratlan utazás e vonatkozásában megnyugtató darab, hiszen ismét a valódi tehetség erejét bizonyítja be. Reménykedjünk, hogy a második és harmadik részre helyrebillennek az arányok!

A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey)
színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi fantasy, 169 perc, 2012

rendező: Peter Jackson
író: John Ronald Reuel Tolkien
forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro, Peter Jackson
zeneszerző: Howard Shore
operatőr: Andrew Lesnie
producer: Carolynne Cunningham, Peter Jackson, Fran Walsh

szereplők:
Martin Freeman (Zsákos Bilbó)
Ian McKellen (Gandalf)
Richard Armitage (Tölgypajzsos Thorin)
Andy Serkis (Gollam / Szmeagol)
Hugo Weaving (Elrond)
Elijah Wood (Zsákos Frodo)
Cate Blanchett (Galadriel)
Orlando Bloom (Legolas)
Evangeline Lilly (Tauriel)
Christopher Lee (Saruman)
Ian Holm (Idős Bilbo)
Aidan Turner (Kili)
James Nesbitt (Bofur)
Mikael Persbrandt (Beorn)
Graham McTavish (Dwalin)
Dean O'Gorman (Fili)
Stephen Fry (Tóváros ura)
Benedict Cumberbatch (Smaug hangja)
Ken Stott (Balin)
Jed Brophy (Nori)
Stephen Hunter (Bombur)

video