Az igazságkereső tudomány

A modern természettudományok kialakulásuk óta kérdéses viszonyban vannak a filozófiával. Hol barátságos, hol pedig ellenséges volt a kapcsolata a két tudományterületnek – az utóbbi néhány évtizedben pedig úgy tűnik, hogy egy helyenként kifejezetten durva háborúskodás után, amelyet a pozitivizmus előretörése fémjelzett, most ismét fegyverszünet állt be a filozófia és a természettudományok között. Sőt az interdiszciplinaritás, e bűvös szó zászlaja alatt mintha újra egy sokat ígérő együttmunkálkodás kezdődött volna meg. Ebbe az áramlatba illeszkedik Jean-Pierre Changeux könyve is, amely a Harvardon 1998-ban tartott előadássorozat körülbelül egyharmadát foglalja magában. Az előadássorozat filozófusoknak és irodalmároknak mutatta be a jó, a szép és az igaz régi, s mégsem unalmas problémáját a neurobiológia szemszögéből. Az igazságkereső ember című kötet „csak” ez utóbbi, az igazság témáját igyekszik a – humán műveltséggel rendelkezők számára némileg egzotikus –tudományág eredményeinek segítségével körbe járni.

A Collège de France professzora szakterületének egyik legelismertebb képviselője, és ennek megfelelően pontosan és jól strukturáltan adja elő a neurobiológia jelenlegi álláspontját az emberi agy megismeréssel szorosabban összefüggő jellemzőiről. Egyértelműen ez a precíz és átgondolt ismertetés a legfőbb erőssége a szövegnek; a legalacsonyabb, tisztán neurobiológiai szinttől haladunk az agy specializálódott területeinek bonyolult kapcsolatrendszerén keresztül a megismerés általános sémája felé. Egy kicsit talán lelombozó, hogy – ha jobban megfigyeljük – mindenütt egyhangúan a darwinista természetes szelekció mintája köszön vissza. De nincs mit tenni, Changeux meggyőzően érvel amellett, hogy ez az elméleti váz a kismérető sejtek összetett világában ugyanúgy használható, mint a nagyobb és még komplexebb struktúrákban, akár a megismerés egészére vonatkoztatva is. Bár – és ez úgy vélem, szintén erény – folyamatosan hangsúlyozza, hogy sok megállapítása nem több egyszerű munkahipotézisnél, mivel messze van még a biológia attól, hogy mindezeket a feltételezéseket képes volna igazolni.

Már ebből a mozzanatból is következtethetünk arra, hogy Changeux nem csupán tudománya felfedezéseit akarja bemutatni, hanem a természettudományos munka ethoszát is. Mi sem áll távolabb tőle, mint a manapság divatos posztmodern pesszimizmus. Ő a tudományhoz továbbra is a felvilágosodástól örökölt optimizmussal áll hozzá. Azonban ez az optimizmus – hiába az eredmények részletes ismertetése – nem tud ránk átragadni. Nemcsak arról van szó, hogy az olvasó, amennyiben hozzá nem értő, erőteljesen érezheti, mennyire idegen és ismeretlen számára ez a terület, s mennyire reménytelen az, hogy az egészet valaha is átlássa – hacsak nem kíván professzionális szinten foglalkozni ezzel a tudománnyal. Changeux hiába igyekszik közérthető lenni, gyakran belemegy olyan részletekbe, amelyet ilyen rövid terjedelemben – a célszerűen elhelyezett ábrák tömkelege ellenére – egyszerűen nem tud megvilágítani. Mindez mellékes volna, ha a tudományos kutatás töretlen önbizalmát megfelelő alapokra tudná helyezni az erre szánt utolsó két fejezetben. Azonban érveit nem fejti ki eléggé. Felhívja figyelmünket a tudományos eljárás történeti győzelmeire, a technikai haladásra, s arra, hogy a tudomány egy olyan közösségi munka, ami nemcsak hasznos a szó megszokott, gyakorlati értelmében, de hozzájárul ahhoz is, hogy a humanizmus társadalmat éltető eszmerendszerét táplálja. Igen, ezt mind megemlíti, de nem veszi észre, hogy a tudomány objektivitásával és társadalmi hatásaival összefüggő kételyek – melyekre eléggé röviden akar válaszolni – sokkal mélyebben gyökereznek, minthogy ezzel érdemben válaszolni lehetne rájuk. Összességében elmondható, hogy Changeux valójában azokat a kérdéseket tudja magabiztosan kezelni, amelyek saját tudományágán belül kerülnek elő, a speciálisan filozófiai problémákhoz ebben a könyvében már nem tud igazán hozzáférni.

Lehet, hogy ez túlzott elvárás Changeux előadássorozatával szemben, aminek először is ez a könyv csak egy részlete, másodszor pedig azért, mert a szöveg elsősorban az ismeretterjesztést tűzte ki céljául. Ezt a feladatot remekül meg is oldja, továbbá – hogy ne legyünk igazságtalanok – sok olyan elméletet felvet, melyek a megismeréssel kapcsolatban nemcsak természettudományos, hanem filozófiai szempontból is érdekesek lehetnek. Például felvázol egy olyan megismerés modellt, ahol az agy mint egy véletlen generátor működik, és az elmében azok a minták élnek tovább, amelyek a tapasztalattal összevetve alkalmasnak bizonyulnak a továbbélésre, sőt állítása szerint a szelekció már előbb is megkezdődik a nem tudatos szinten. Ha nem is egészen eredeti a gondolat, mindenképpen helyes útnak tűnik, hogy ezeket az elméleteket a neurobiológia igyekszik a maga eszközeivel ellenőrizni. Így azt mondhatjuk, hogy igenis megalapozott az igény, hogy a természettudományok érdemben hozzájáruljanak a filozófiai problémák megközelítéséhez.

Az olvasók összességében nemcsak új ismeretekkel gazdagodhatnak, hanem a szerző tolmácsolásában megízlelhetik azt a gondolkodásmódot is, amely összetartja azokat a tudományos közösségeket, amelyeknek társadalmi berendezkedésünk, valamint kultúránk megannyi elemét köszönhetjük. 

Értékelés: 6/10

Jean-Pierre Changeux: Az igazságkereső ember. Gondolat Kiadó. 2008.

Magyarul megjelentek még a szerzőtől az alábbi könyvek:
Jean-Pierre Changeux: Agyunk által világosan. A neuronális ember avagy az agykutatás keresztmetszete. Typotex Kiadó. 2000.
Jean-Pierre Changeux - Paul Ricoeur: A természet és a szabályok. Osiris Kiadó. 2001.