Az operák operája

A 2007-ben bezárt Erkel Színház idén márciusban újra megnyitotta kapuit egy száznapos próbaüzem keretén belül. A repertoárt egyelőre csak néhány népszerű opera alkotja, melyek közül elsőként a Don Giovannit tekinthette meg a közönség a hónap első felében, két szereposztásban. Jelen sorok írója az első szereposztásban nézte meg az előadást 2013. március 10-én.

A 2011 novemberében az Andrássy úton bemutatott produkció eredeti díszletei túl nagyok lettek volna az Erkel színpadára, így azokat kisebb méretben, leegyszerűsített formában újragyártották a négy előadásból álló sorozat számára. A színpad két oldalát lezáró erkélyeket így is mellőzniük kellett, illetve a proszcénium-páholyokkal helyettesíteni őket, beemelve a nézőtér egy részletét az előadás keretei közé. Ezzel megbontották a színpadkép egységességét: az oldalpáholyok kilógtak az előadásból és amatőr módon még a különböző elektromos kapcsolókat se rejtették el bennük. A díszlet egyébiránt semmi eredetiséget nem mutatott: azt a rendező – saját bevallása szerint is – Joseph Losey 1979-es operafilmjéről koppintotta.

Maga a rendezés pedig monoton és egyhangú volt. A színpadon azon kívül, hogy az énekesek kijöttek és elénekelték, amit el kellett énekelniük, nem történt semmi. Don Giovanni úgy próbálta meg elcsábítani Zerlinát, hogy közben többször is hátat fordított neki, Leporello a regiszter ária alatt néhányszor kinyitotta és becsapta a kezében lévő listát, a darab elején lévő párbaj jelenet kimerült néhány ügyetlenül kivitelezett karcsapkodásban, a gazdája öltözetét magára öltő Leporello udvarlása Donna Elvirának üres bohóckodásba fulladt... Az énekesek minden mozdulata, gesztusa esetleges, ötletszerű volt. Gianfranco de Bosionak, úgy tűnik, nem volt különösebb mondanivalója a darabról. A díszleteket a szürke szín uralta, ezt törte meg olykor a világítás rózsaszínes derengése.

Sajnos ezen az estén a zenei kivitelezés se sikerült kifogástalanra. Az est fénypontja egyértelműen Kolonits Klára volt. Donna Anna szerepét szép, telt hangon énekelte, hajlékony hangjának nem okoztak gondot szólama magasabb hangfekvésű részei. Az előadás elején kicsit haloványabb teljesítményt nyújtott, de aztán belelendült az éneklésbe. Hibátlan technikával, magabiztosan énekelte el szólama legnehezebb részeit is.

Fodor Beatrix sajnos nem hozta a tőle elvárható színvonalat. Hazai operaénekeseink között jelenleg keresve se találhatnánk nála jobb Donna Elvirát, de nem volt képes maradéktalanul kibontakoztatni a szerepében rejlő lehetőségeket. A magasabb fekvéseket ő is magabiztosan és hajlékonyan énekelte, a mélyebb regiszterekben azonban halványabb teljesítményt nyújtott. Olykor mintha megijedt volna szólama nehézségeitől és a technikásabb részleteknél óvatosabb volt az előadása. Hajnóczy Júlia nemcsak hangilag, hanem testalkatilag is ideális Zerlina. Hitelesen hozta az ártatlan, hűségében egy kis megingásra is hajló parasztlány szerepét. Hangja olykor kissé éles volt, de nem kellemetlenül. Kovács István nem volt képes az előadás egész menete folyamán megfelelő mértékben árnyalni hangszínét. Ez azt eredményezte, hogy a zenekar olykor elnyomta hangját, máskor pedig a kelleténél jobban sikerült túlkiabálnia a zenekari kíséretet. Színpadi jelenlétével se adott kellő hangsúlyt a figurának: lazára vette szerepét. Don Giovannija egyáltalán nem érzi tetteinek súlyát, hiányzik belőle a kellő arrogancia és fellengzősség, amivel kihívja maga ellen a sorsot. Alakítása több esetben is csak egy egyszerű szélhámosnak mutatta a címszereplőt. Gábor Géza hangját mesterségesen erősíthették fel, minden bizonnyal azért, hogy kísértetiesebbnek hangozzon. A síron túli hang azonban nem társult kellőképpen félelmetes, kísérteties megjelenéssel. Alakítása minden egyéni színt mellőzött.

A férfi énekesek közül a legnagyobb tapsot a Leporellot alakító Alik Abdukayumov kapta, ennek ellenére az ő alakítása sem volt problémamentes. A magasabb hangfekvéseket több esetben csak erőlködve volt képes kiénekelni. A csábító hűséges szolgájából pedig sikerült egyszerű bohócot csinálnia, holott Leporello jelleme ennél sokkal összetettebb.

Az este mélypontja azonban Mukk József Don Ottaviója volt. A magasabb hangokat egyáltalán nem bírta szuflával, hangszíne erőtlen és száraz, mindenfajta érzelgősségtől mentes volt. Énektechnikája nem egyszer amatőrnek tűnt. A férfi énekesek közül a legjobb teljesítményt a Masettot alakító Bakonyi Marcell nyújtotta. Erőteljes baritonja jól illet a figura nyers, durva jelleméhez. Végig biztos technikával, kellemes hangszínen énekelt. Színészi játékával is mentette a menthetőt és igyekezett életet lehelni szerepébe. A Kesselyák Gergely vezényelte zenekar nem minden esetben volt képes érzékeltetni Mozart zenéjének finomon érzelmi árnyaltságát, de a zenekari hangzás kellemes, ihletett és átgondolt volt.

Mindent összevetve a Don Giovanni ebben a megvalósításban messze volt az ideálistól, de a hálás közönség vastapssal jutalmazta az előadást. Az pedig több mint örvendetes, hogy mindezt az újra megnyílt Erkel Színház falain belül tehette meg.

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni
Zeneszerző: Wolfgang Amadeus Mozart
Szövegkönyv: Lorenzo Da Ponte
Erkel Színház

Rendező: Gianfranco de Bosio
Díszlettervező: Naná Cecchi
Jelmeztervező: Naná Cecchi
Karmester: Kesselyák Gergely
 

Szereposztás:
Don Giovanni - Kovács István
Donna Anna - Kolonits Klára
Don Ottavio - Mukk József
Kormányzó - Gábor Géza
Donna Elvira - Fodor Beatrix
Leporello - Alik Abdukayumov
Masetto - Bakonyi Marcell
Zerlina - Hajnóczy Júlia

Bemutató időpontja: 2013. február 1.