Bambi helyett… kis magyar fürdőélet

A Modem legújabb kiállításának élvezeti és esztétikai értéke mellett van még egy nagy előnye: a nyár szélsőséges időjárási viszontagságai közepette is bármikor kiváló programnak bizonyul. A kiállítás témája ugyanis a magyar fürdőélet. Én is meglehetősen vizesen érkeztem meg, de sajnos nem egy strandolós nap programjának kiegészítéseként, hanem a már napok óta szakadó eső elöl menekülve. Már a múzeum előteréből is látszik (és hallatszik), hogy semmit nem bíztak a véletlenre: hatalmas fehér és kék felületek váltják egymást, és Harangozó Teri Minden ember boldog akar lenni című slágere hallható.

Völgyi Miklós és Skonda Mária fejéből pattant ki a gondolat, hogy kortárs alkotók értelmezésében állítsanak emléket az elmúlt századok pezsgő (mára már letűnt) fürdőéletének. Így mintegy huszonöt alkotó és még ennél is több mű alkotják a tárlatot.

Elsőre kicsit sűrűnek hatott az elrendezés, sok kép és név kering a szemünk előtt, de mivel ez egy tematikus tárlat, mégis könnyebb benne eligazodni. A legtöbb alkotó stílusa elég egyedi és meghatározó, így egy idő után könnyen tudjuk őket azonosítani. Az alapötlet Breznay Pál egyik művének köszönhető, a festő nagyon érzékletesen ragadta meg azt az „életérzést”, amit egy fürdőzés alkalmával átélhetünk. Az aprólékos emberábrázolás miatt az alakok a szemünk előtt megelevenednek, a víz kékjének szinte fényképszerű visszaadása pedig olyan hatásos, hogy az ember hőérzete azonnal csökkenni kezd. Akárcsak Mátis Rita Széchenyi fürdő című képe, ahol a sakktábla körül összegyűlő uraknak még a hangját is hallani vélhetjük.

A kiállítók közül természetesen nem mindenki az idilli fürdőzés megjelenítésére törekedett, Fehér LászlóÖnarckép vízben lebegve című képe például egyszerre nyújtja a végtelen szabadságélményt, amit egy vízben lebegés okozhat, de a kép szűk tere miatt fullasztó bezártságérzés keríti hatalmába a szemlélőt. Fehér festészetére egyébként is jellemző a hiperrealizmus, ami korunk digitálisan tökéletesen rögzített világában egyszerre hat meglepetésként és kölcsönöz valamilyen mélyebb jelentést a képnek.

Ellenpontként említeném meg a Hecker Péter szarkazmusával átitatott képeket. Mesekönyvbe illő finomkodásnak hihetnénk kedvesen egyszerű figuráit, de inkább a humor forrásai ezek a tipikus, kissé banális alakok a kelet-közép-európai miliőben. Talán ebben rejlik a művész egyik erőssége, hogy képein nem jelenik meg nyílt kritika, inkább csak finoman sejteti, hogy mit gondol a társadalomról, vagy az emberekről.

A tárlaton a képek néhol kiegészítéseként, néhol ellenpontjaként irodalmi szövegekből vett idézeteket olvashatunk, természetesen a fürdőzés témakörében. A Márai Füves könyvéből vett idézet finom indítás arról, hogy miért is jó testnek és léleknek, hogyha gyakorta látogatunk ilyen létesítményeket, ahogy azonban haladunk beljebb és beljebb, akárcsak a vízben, egyre bizonytalanabbá válik, hogy mit is akarnak ezek az idézetek kifejezni. Tóth Krisztina Bikinivonal című írásának sorai a fiatal lány bizonytalanságait részletezik saját és mások testének látványával kapcsolatban. Ezért is figyelemre méltó, ahogyan a női képzőművészek értelmezték a témát. Sokkal kevesebb szerep jut az életképeknek, az idillnek, gúnynak vagy szatírának, de még az önelemzés is háttérbe szorul. Nagy Krisztánál inkább az erotika, a nőiség uralkodó, Kiss Márta pedig finom pajzánságot csempész képeire. A női alkotók közül Tamási Claudiát emelném ki. Számára nem a víz volt a meghatározó közeg, hanem a sokkal rejtélyesebb gőzfürdő. A képek párás felületéről árad egyfajta túlfűtöttség. Egyáltalán nem jelennek meg a megszokott színek, csak a szürke dominál, ezáltal pedig kirívó, de egyben emlékezetes darabjai is a tárlatnak.

A Modem kiállítása sok szempontból sikerre van ítélve. Ennek egyik oka a „hálás” téma, ami sokakat érdekelhet és talán olyanokat is a múzeumba csábít, akik különben nem érdeklődnek a kortárs művészet iránt. Vagy ha érdeklődnének is, nem találják a fogódzót hozzá. Ehhez a tárlat kiváló alapot nyújt, hiszen tényleg fontos és tehetséges alkotókat sikerült összegyűjteni, akik a „variációk egy témára” néha unalomba fulladó kiállításai helyett egy sokszínű, izgalmas és „könnyen feldolgozható” tárlatot állítottak össze. Bár a képek mennyiségét soknak éreztem, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek lesz, amelyik kitűnik a tömegből. Amit viszont nem tudok „megbocsátani”, hogy a már említett Harangozó Teri slágert nem követte több, hanem folyton ugyanaz szólalt meg újra és újra és újra, de a végén már ez is inkább nosztalgiával töltött el, és eszembe juttatta gyerekkorom strandolós élményeit, amikor egy napon keresztül ugyanazt a körülbelül tizenkét dalt hallgatta végig az ember lánya, persze nem Harangozó Terit, de most ezt nem is bánom.

Magyar Fürdőélet – Válogatás a Völgyi-Skonda kortárs gyűjteményéből
MODEM 
2011. június 16. – augusztus 28.
Kurátor: Szabó Noémi