Barátaink, a Kölykök

Egy nő megosztja velünk, hogyan is lett fiatalkori szerelméből és társából szado-mazo jeleneteket és férfiasságokat megörökítő homoszexuális fotóművész – a szaftos, botrányos témából sokféleképpen lehetne könyvet írni, ám Patti Smith írása pontosan a szenzációhajhász attitűdöt nélkülözi.  

Egy nincstelen, ám vágyódó fiatal lány otthagyja a biztos családi hátteret, a főiskola kiszámíthatóságát, és a szó legköltőibb értelmében elmegy szerencsét próbálni a nagyvárosba. Lépcsőházakban, parkokban alszik, közben munkát és még ki tudja, mit keres. Könyvesboltban talál nagy nehezen munkát, és nem sokkal később az utcán társat is egy hozzá hasonló suhanc személyében. A két, magyar mércével mérve épphogy nagykorú élete összefonódik, és társak lesznek nélkülözésben, munkanélküliségben, de ami fontosabb: a boldogságban, alkotásban és művészetben is. A fiú célja ugyanis a művésszé válás, illetve az, hogy bekerüljön Andy Warhol köreibe. Sok-sok évvel később ez sikerül is neki, hiszen a pop-art gurut éppúgy fotózza, mint Donald Sutherland-et, vagy éppen William Burroughs-t. A lány ellenben nem látja maga előtt ennyire, mit is szeretne: verseket ír, rajzol, rengeteget olvas, és még több Bob Dylan-t hallgat. E hatások és inspiráló környezete úgy hozza, hogy ő lesz a „punk nagyanyja”, a Because the Night és számtalan más híres dal szerzője.

A két fiatal: Robert Mapplethorpe és Patti Smith.

Ez a történet jelent meg 2010-ben Just Kids címmel, illetve idén magyar fordításban is. A hazai kiadásnak két apropója is van: a Robert Mapplethorpe munkáit bemutató kiállítás szeptember 30-ig volt megtekinthető a Ludwig Múzeumban, illetve nemrég jelent meg a szerző, Patti Smith legújabb albuma, a Banga is.

A Kölykök értékes adalékként szolgálhat tehát azoknak, aki most kívánnak elmélyedni a két művész szerteágazó életművében, de az sem jár pórul, akinek fogalma sincs Patti és Robert munkásságáról, és csak egy bensőséges, szépen megírt könyvet szeretne olvasni megértésről, elfogadásról, inspirációról.

Patti Smith könyve saját magáról és Robertről szól, a „kölykökről”, akiket egy kirándulás alkalmával egy idős hölgy le akart fotózni, mondván „biztos valami művészek”, ám férje más véleményen volt: hiszen ezek „csak kölykök”. A könyv címéért is felelős anekdotához kép is tartozik, ami a magyar kiadás első oldalán látható.

A könyvben elszórtan található képeket, illusztrációkat böngészve egy tipikus művészpár hétköznapjai sejlenek fel a 60-as, 70-es évekből, ám olvasás közben fedezhetjük fel, hogy minden, a könyvben szereplő képhez van történet, anekdota; nevezhetnénk szerkesztői bakinak is, de számomra külön izgalmat jelentett kikeresgélni a képet, mely sokszor egészen máshol van elrejtve, mint ahol logikus lenne (az érintett szövegrésznél például). A képek a szöveg segítségével így megelevenednek, mintha egy egész cipősdoboznyi, összehajigált és semmitmondó fotó nyerne hirtelen értelmet és rendszert a nagyi értő, emlékező, anekdotázó és pontos elbeszélésével.

Patti (a könyv elolvasása után csak így, barátomként tudok gondolni az énekesnőre) nagyon finoman ír, olyan emberként, akivel nem csak megtörténtek a dolgok, hanem át is élt mindent. Robert mintha társszerző lenne (pedig 1989-ben meghalt); hiszen az ő bátorítása, szuggesztív személyisége, örök keresése nélkül ki tudja, Patti élete merre kanyargott volna, mint ahogy társa és barátja örök elfogadása, támogatása és szeretete nélkül Robert sem boldogult volna egykönnyen. Pontosan ez az a viszony, melyet Patti Smith oly nagyszerűen bemutat, és ami miatt a könyv érdekes lehet azok számára is, akik nem érdeklődnek a művészek iránt: egymás elfogadása és segítése rendkívül erős és tiszteletreméltó tett kettejük között még akkor is, mikor Robert rádöbben önnön homoszexualitására és elmerül a New york-i szado-mazo szubkultúrában. A Kölykök legnagyobb erőssége tehát nem a pontos korkép, a 60-as, 70-es évek nyüzsgő művészkultúrájának dokumentálása, vagy annak rögzítése, milyen hírességek fordultak meg a Hotel Chelsea-ben és hogyan ismerkedett meg velük az író (habár mindezek fontosak, és a könyv egyértelmű erényei), hanem az, hogy nagyon megkapóan mutat be egy olyan kapcsolatot, mely túlnőtt minden önző érdeken, melyben teljes elfogadással, támogatással fordulnak egymás felé a társak akkor is, amikor már nem tudnak azonosulni egymás tetteivel.

Tény, hogy Robert Mapplethorpe művészete megosztja a közönséget, hiszen témájukat tekintve nehezen tudunk elképzelni csendéletet és vaskos péniszeket, művészportrékat és homoszexuális aktusokat, szobrokat és szado-mazo jeleneteket ábrázoló fotókat egymás mellett. A szerző azonban rendkívül érzékenyen közelít múzsájához és csodálójához (hiszen mindketten egyformán jelentették egymásnak ezt is, azt is): Robert motivációit, küzdelmeit és művész-életét mintha jobban megismerné az olvasó, mint Pattiét, pedig a Kölykök mindkettejükről egyformán szól. A férfi élete itt szó szerint nyitott könyv, míg az igazi szerzőé mintha ugyanannak a könyvnek csak a borítója lenne. Ám jól van ez így: ebből is érezni az alázatot, amivel Patti kapcsolatuk, a közös „felnőtté válás” felé fordul.

Ahogy Illés Róbert, a kötet fordítója is megjegyezte a Ludwigban szeptember 22-én rendezett könyvbemutatón: így vagy úgy mindannyian ismerjük Patti Smith és Robert Mapplethorpe munkáit, csak sokunk éppen az alkotók nevét nem tudja. A Kölykök szerencsére nem csak e tudásbeli hiányosságunkra gyógyír.

Patti Smith: Kölykök. Budapest: Magvető Kiadó, 2012.
Fordította: Illés Róbert