Barátból ellenség

„Az életben a legfontosabb mégis csak a politika”– fogalmaz a darab egyik szereplője, és ha azt nézzük, hogy a bemutató óta minden előadás teltházas a Katona József Színházban, úgy tűnik igaza van. A nép ellenségét Ibsen százharmincegy éve írta saját országára és korára reflektálva, nemcsak időben, de térben is távol tőlünk, mégis megrendítően aktuálisnak hat a darab.

A cselekmény helyszíne egy norvég kisváros, melynek legfőbb nevezetessége és bevételi forrása a fürdő, vizéről azonban Tomas Stockmann, a fürdőorvos hosszas vizsgálódásai során kiderül, hogy mérgező. Kezdetben a helyi újság képviselői is mellette állnak, nyilvánosságra akarják hozni a felfedezést, ám miután a polgármester, aki egyben Tomas bátyja is, rávilágít arra, miért ellentétes a város érdekével az adatok bemutatása, a doktor rövid idő alatt a nép barátjából annak ellenségévé válik. A két állapot közötti drasztikus változás azért is különösen szembeötlő, mert a darab egyfelvonásos, a rendező nem hagyja, hogy a néző kiessen az abszurd, de ismerős világból és a történések pontosan ábrázolt ívéből.

A nép ellenségében mindenki a nép nevében cselekszik, annak érdekeit nézi, de hol van ez a nép? Leginkább hátul áll egy sorban, a sötétben, legfeljebb csak a díszletet rendezi át. Noha a darab elején a többi szereplő, a doktor és családja, a polgármester, a lap dolgozói is ebből a sorból lépnek ki, ők mégis nevet kapnak, a nép azonban marad a névtelen tömeg, amire minden oldal úgy hivatkozik, ahogy érdekeinek megfelel. A darab csúcspontján, a gyűlés során, ahol a két fivér ütközteti egymással nézeteit (ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a doktor egyre kétségbeesettebben igyekszik védeni álláspontját a többséggel szemben) a „polgárok” konkrétabban is megjelennek: még mindig névtelenül egy futball-lelátóhoz hasonló szerkezeten ülve fütyülnek, üvöltöznek és kereplőznek. A doktor a gyűlés végére a politikai manipuláció működését látva (a darab érzékletesen mutatja be azt is, a média hogyan szolgálhatja ki az aktuális hatalmat) eljut odáig, hogy megkérdőjelezi azt a bevett nézetet, miszerint a többség nevében, a nép által felhatalmazva minden igazolhatóvá válik. Szembeszáll a többség feltétlen igazát hangoztató érveléssel és azzal, hogy aki ennek ellentmond, magával a néppel ellenszegül, így nem is lehet igaz norvég ember.

A többi szín díszlete, a doktor családjának lakása, a lap szerkesztősége a jelmezekhez hasonlóan realisztikus és egyszerű, hétköznapi helyszínek kellékei ezek, egy átlagos polgári család bútorait és egy átlagos szerkesztőség rendetlenségét láthatjuk. A háttér a belső és az utcai jeleneteknél egyaránt fekete, a városnak körvonalai se látszanak, ez egyrészt elvonatkoztat a konkrét helytől, másrészt nyomasztó érzetet kelt. Az alakításokkal kapcsolatban a két testvért játszó színészt mindenképpen ki kell emelni: Kulka János remekül alakítja a jóságos, bölcs vezető szerepében tetszelgő polgármestert, aki óvón tekint népe jólétére, míg Fekete Ernő szintén kiváló a politikailag naiv, az igazság erejében és győzelmében feltétel nélkül bízó orvosként. Külön érdem, hogy az előadás figyelmét az sem kerüli el, hogy kettejük között tulajdonképpen testvérviszályról is szó van, bemutatja szakmai féltékenységüket, kicsinyességeiket, azt, hogyan akarják túlszárnyalni a másikat. Mellettük a nyomdatulajdonost játszó Bán Jánosról sem szabad megfeledkezni, hitelesen és érzékenyen mutatja be, hogy kezdetben hangoztatott nézetei miként halványodnak el a hatalom közelébe kerülve és semmisülnek meg végleg, amint a polgármester neki is hatalmat ajánl fel (még ha az csak névleges is).

Ibsen maga se tudta eldönteni darabjáról, hogy az komédia-e vagy tragédia. Az előadás bizonyos részei, például a már említett gyűlés rendkívül szórakoztatóak, a polgármester propagandafilmje, amely a politikai populizmus minden elemét felvonultatja néhány percben hosszas, hangos nevetést vált ki a közönségből. De a darab vége, annak explicit bemutatása, hogyan fetreng végül a doktor a sárban, nyomasztó érzést hagy maga után. Nem lehet eldönteni, Stockmann doktor végül beváltja-e azokat a hangzatos szavakat, amelyekben megígérte, hogy nem hagyja magát legyőzni, egyenes gerinccel áll fel és védelmezi tovább az igazságot, vagy végül a mocsokban marad-e ő is. Érdemes-e egyáltalán felállni, vagy jobb beleolvadni a népbe? Ha eldönteni nem is lehet, a Katona József Színház mindenesetre méltó tolmácsolásban teszi fel Ibsen kérdését.

Katona József Színház

Henrik Ibsen: A nép ellensége

Rendező: Zsámbéki Gábor

Szereplők: Fekete Ernő, Kulka János, Bán János, Ötvös András, Kovács Lehel, Rezes Judit, Pálos Hanna, Bezerédi Bendegúz, Ujlaki Dénes, Lengyel Ferenc, Bodnár Erika, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Székely Kriszta

Díszlet: Khell Csörsz

Jelmez: Szakács Györgyi

Videó: Varga Vince

Zenei vezető:Sáry László

Dramaturg: Török Tamara

Asszisztens: Tiwald György

Bemutató: 2013. április 27.