A behavazott császárváros

 

Bécsbe látogatni jó. Nyáron vidám dolog a MuseumsQuartier udvarán üldögélni, és fagylaltot nyalintani. Télen, az adventi vásárban lehet bámészkodni, és forralt bort inni. Ősszel nagyon otthonos érzés a rozsdás színű avart taposni a parkokban, és nézni az Opera előtt álló Mozart-jelmezes figurákat. Bécsbe azért is jó kirándulni, mert mindig van olyan kiállítás, amit érdemes megnézni.

A KHM-ben most a nyugati művészet tél-ábrázolásaiból nyílt egy időszakos tárlat. Azt gondoltam, hogy lesznek majd illuminált lapok különféle hóráskönyvekből, esetleg gótikus templomokból származó faragványok másolatai, amelyek a középkori emberek tevékeny mindennapjait mutatják be. A kiállítás azonban az 1560-as évek flamand tájábrázolásaival kezdődik. A havas tájkép lehet vidám és játékos; a hó puha és tiszta. A korcsolyázó, fakutyázó, csúszkáló gyerekeket és felnőtteket bemutató képeket örvendezve, lelkendezve, és kicsit irigykedve néztem. Izgalmas változatosságot fedeztem fel úgy a játszóeszközöket, mint a viseleteket szemlélve. Hendrick Avercamp szinte egész életműve téli tájképekből áll; a holland művészet arany évszázadának kezdetén rendkívüli alapossággal mutatja be a spanyoloktól végre független, önállósuló holland polgárság téli szórakozásait. Ezek közé tartozik a colf nevű játék, amely a golf és a jégkorong ötvözete.

Ugyanakkor a hó lehet kegyetlen, és durva is. Erre is találtam példát bőven a kiállításban.  Idősebb Pieter Bruegel Betlehemi gyermekmészárlás (1566) című festményén a szülők, vérmérsékletüktől függően őrjöngve, vagy könyörögve próbálják megmenteni gyermekeiket. Itt a hó csúnya, piszkos és rettentően hideg.

A tél gonosz arcát mutatja Ernest Meissonier kisméretű tábláján is, amely Napóleon 1814-es hadjáratát ábrázolja. Az alacsonyra helyezett horizont miatt a festmény felét elfoglalja a gorombán szürke égbolt. A lovasok alatt a talaj fagyos és piszkos, a kép a szó minden értelmében hideg.

A tárlaton nem csupán festmények láthatók. Van itt falikárpit, kerámia, ötvöstárgy és porcelán asztali dísz az évszakok allegóriáival. A leglátványosabb azonban két szánkó 1915-ből! A helyiség közepén állnak, havas domboldalt idéző installáción. Rendkívül gazdagon díszített mindkét szán: az egyik egyiptomi motívumokat vonultat fel, a másik pedig párducbőrrel borított. A szánkók előtt felszerszámozott lovak is állnak, az ember tényleg úgy érzi, hogy részese az egykori téli parádénak, amelyen feltűnőbbnél feltűnőbb szánok vonultak végig Bécs utcáin.

Van egy kevésbé vidám szánkó is a kiállítótérben: Joseph Beuys alkotása 1969-ből, ami a művész személyes, második világháborús élményeinek hatására jött létre. Ez a szánkó egyszerű, díszítetlen, csak a túlélést szolgálja.

Azonban mégis a festmények uralják a kiállítást. Az impresszionisták körében is roppant népszerű volt a tél ábrázolása, hiszen ezek a jelenetek – épp úgy, mint a nyári ragyogó nap bemutatása – alkalmasak arra, ami az impresszionizmus lényege: megmutatják a fényben feloldódó tárgyakat. Claude Monet Szarka című műve keletkezésekor nagy felháborodást keltett, mert befejezetlennek tekintették a képet. Pedig a festmény készen van: elé állva tökéletesnek érzem a fák, az udvar, de leginkább a hó, a hideg ábrázolását.

Vannak olyan festmények is, amelyek csak áttételesen utalnak a hideg évszakra: ilyenek a nehéz ételeket bemutató csendéletek, vagy a meleg, bundás viseletekben pompázó férfiak és nők. Sir Joshua Reynolds Lady Caroline Scott című festménye akár mesekönyv-illusztráció is lehetne. A hidegtől piros arcú kislány csinos ruhácskában áll, kezeit karmantyúban melengeti, a lábánál egy kutya és egy kismadár.

Az egymásba nyíló termekben valóban sok mindent látni, meglepően sokrétű válogatást gyűjtöttek össze a tárlat rendezői – nem is gondoltam, hogy a Téli mesékbe ennyi minden belefér!

Bécsben járva mindenképpen nézzük meg a kiállítást. Az adventi vásárban elfogyasztott Kaiser-schmarni után jár a csemege a szemnek és az intellektusnak is.

Téli mesék – Winter Märchen
Bécs, Kunsthistorisches Museum - www.khm.at
2011. október 18. – 2012. január 8.
Kurátor: Ronald de Leeuw