Beszámoló Boris Berezovskij koncertjéről

Van egy mondás, miszerint ahogy a zongorista végigvonul a színpadon, hogy elfoglalja helyét a zongoránál, abból már tudni lehet hogyan fog játszani. Ez persze nem általános szabály, de ezen az estén, azt hiszem, igaznak bizonyult. A 42 éves világhírű orosz zongoraművész kiegyensúlyozott, nyugalmat sugárzó megjelenése rögtön tükröződött az első hangok felcsendülésekor. Beethoven D-dúr Op.10/no.3.-as szonátája volt az est első darabja. Gondosan megmunkált megszólaltatása az est legátszellemültebb pillanatai közé tartozott. Finom volt, szinte éteri  de szenvedélyes, áttetszően elegáns, erő és gyengédség pont megfelelő egyensúlya. A művész nem előre kitervelt és begyakorolt tökéletességgel, hanem az adott pillanatban, teremtő megmunkálással nyúlt a zongorához. Mintha a fülünk hallatára íródott volna a mű. Megszületett.

Az eredetileg meghirdetett Miroirs helyett egy másik híres, 1920-ban, eredetileg zenekarra balettzenének íródott  Ravel-darab, a La Valse csendült fel. A mű előadása beváltotta az előadójához fűzött rendkívül magas elvárásokat. Táncos, de drámai, kecsesen suhanó, az összes „raveli” színt megcsillogtató remek előadást hallottunk. Zongoratechnikailag aligha lehet túlszárnyalni. Berezovskij bámulatosan bánik a hangszerrel, hangszín és dinamika területén a legkülönfélébb árnyalatokkal dolgozik. Puhán, simán gördültek hatalmas kezei a klaviatúrán. Sikerült a zenekari hangzást megidéznie. A közönség szívesen meghallgatta volna az eredetileg tervezett Miroirs-t is.

Ez után néhány, az eredeti műsorban nem szereplő Chopin-keringő következett. Általában a hasonló tematikájú koncerteken az előadóknak szükségük van egy kis ráhangolódásra, az idő előrehaladtával egyre elmélyültebbé válnak. Itt ez a tendencia megfordult. Fokozatosan szálltunk le a Földre, vált a közeg emberivé. Először itt tűnt fel, milyen tudatosan bánik a balpedállal. A Gesz-dúr keringő mintha zárt ajtók mögül szólt volna a kezdetén, odabent zajlik a tánc, kiszűrődik a zene és egyszer csak kitárul előttünk az ajtó és belépünk a terembe, mindez a balpedál tudatos és fokozatos felengedésével történt. Hasonló „redőnyeffektus” crescendo-t hallhattunk, mint amikor az orgonisták finoman kinyitják a sípokat elzáró szekrényt. Nagyon rizikós ekkora térben ennyi balpedált használni, de Berezovskijnak sikerült intenzitásával még a legtávolabbi apró sarkot is betöltenie .

A szünet után kezdődtek a nem várt események.  A Brahms Op.35-ös Paganini variációk elején jól hallhatóan elszakadt egy húr. Berezovskij hősiesen, a megszokott tökéletes technikával, de némi lemondással végigjátszotta a darabot, majd bejelentette, hogy így nem tudja folytatni a koncertet. Lisztről szokták elismerőleg hangoztatni, hogy mekkora húrszaggató volt, de úgy tűnt, Berezovskij ezt a technikai malőrt nem pozitívumként élte meg: arckifejezéséből ítélve kizökkentette a frekventált regiszterben végig hamisan éktelenkedő hang. Bevonult tehát a hangoló, aki röpke 10 perc alatt kicserélte a húrt, amit a közönség tapssal jutalmazott. A zavaró tényezők felbukkanása azonban sajnos ezzel még nem ért véget. A Liszt transzcendens etüdjeiből összeállított sorozat következett, ami – ha lehet azt mondani – Berezovskij ”nagy száma”. A hatalmas fizikai teljesítményt követelő darabok külön-külön történő előadása is emberpróbáló feladat, Berezovskij viszont képes volt koncerten mind a 12-t eljátszani, ami bámulatos bravúr. Az ezen az estén elhangzott válogatása méltó megkoronázása volt a 2011-es Liszt-évnek.  Az eredetileg meghirdetett etüdök mellett elhangzott a 2. és a 7. is.  A 11. az Esti harmóniák azonban megint a zongora technikai problémájának esett áldozatául. A felső regiszterben elhangolódott egy húr, pont egy sokszor és fontos helyen felcsendülő kis csengettyűhang. Tehát megint csak a hangoló produkciója következett. Azonban Berezovskij kedvét immár nem szegte az este kalandossága, öt ráadással ajándékozta meg a közönséget, a legkülönfélébb műfajokból. Spanyolos (Albeniz: Asturias), kínaiashangulatú (Abram Chasins: Flirtation in a Chinese Garden)  művek mellett hallhattunk egy átiratot a Csajkovszkij Hattyúktavából, sőt még  ”jazz-zongorázásából” is ízelítőt kaphattunk egy Gershwin darabban.

Berezovskij a színpadon megnyerő, kellemes, jó kedélyű személyiség. Ahogy megjelent, a hallgatóság teljes biztonságban érezhette magát, „hátradőlve” élvezhette a csodálatosan áradó zenét. Ez év januárjában már hallhatta a magyar közönség Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének szólistájaként, reméljük a jövőben is többször ellátogat hozzánk.

2011. december 15. Művészetek Palotája

video