Bill Evans revisited

Arra, hogy Chick Coreáról elismerő szavakat zengjünk, számtalan alkalom adódik. Ez a mostani is könnyedén válhatna ilyenné, akadálya ezúttal sincsen, de a Further Explorations koncertanyaga, illetve annak apropója megengedi, hogy kicsit több szó essen a társakról. A Corea-Motian-Gomez alkalmi ensemble a legendás Bill Evans szellemiségének megidézésére állt össze, s ezt figyelembe véve a dupla korongot Paul Motian és Eddie Gomez előélete is izgalmassá, sőt kifejezetten különlegessé teszi.

A hosszan tartó betegség után tavaly novemberben elhunyt Motian a hatvanas évek elején a Bill Evans Trio alapító tagjaként vált igazán ismertté, és ütősként ott volt a zongorista legelső anyagainak felvételekor is. Noha ebben a formációban sohasem álltak közösen a színpadon, a bőgős Eddie Gomez egy későbbi időszakban szintén tagja lett a Bill Evans Triónak, s tizenegy éven át pengetett a zenekarban. Motian és Gomez az evansi katalógus két eltérő időszakának tanúi, s bár mindketten vállaltak már szerepet Evans-tribute anyagokon, közösen most először tekintettek a múltba. Chick Coreával kiegészülve így kivételes lehetőség nyílt, hogy egykori mentoruk néhány darabjának minden korábbinál értőbb, egyedülálló tapasztalatokat elegyítő újrafogalmazása szülessen.

A Further Explorations – utalva a Bill Evans Trio 50 évvel ezelőtt megjelent albumára – a Blue Note-ban 2010 májusában két héten át tartó fellépéssorozat lenyomata. A nyilvános rögzítés célja az lehetett, hogy megelevenítsék Evans Village Vanguardbéli legendás klubfelvételeinek hangulatát. Az ötlet remekül be is vált. A szöszmötölő vendégek és reakcióik, az itt-ott megcsörrenő tányérok kísértetiesen idézik a Vanguardos hanganyagokat, a koncertkörítés pedig egy nagyon is élő hagyaték képzetét kelti. Még Eddie Gomez folyamatos dúdolását is hallani, ami ugyancsak intim elem.

Az egykori zenésztársaknak és Coreának nem állt szándékában megismételni, újrajátszani az evansi interpretációkat. Az nevükhöz méltatlan, tét nélküli ujjgyakorlat volna. A hagyatékot a jelen konstruktív részeként bátran csomagolják aktuális, szubjektív formákba, és nem riadnak vissza a „további felfedezésektől”. Tény, hogy az összetéveszthetetlen Peri’s Scope felütésként az evansi atmoszférát citálja és szánt szándékkal gerjeszt retro hangulatot, de az anyag egésze inkább előrefele tekintget. A hatvanas évek hajnalán a Village Vanguardban is elhangzott Gloria’s Step és az Alice In Wonderland is izgalmas, új szerelésbe öltözik. Előbbi zaklatottabbá válik, s csodálatos, magas billentyűléptekkel startol, a Wonderland pedig többet csillogtat Gomez virtuozitásából, mint az „eredetiek” az akkori bőgős, Scott LaFaróéból. A Laurie-t később, a 80-as években adta elő ugyanott Evans: a mostani verzió kezdetén Corea szárnyal egy bűbájosat, ujjai valahol tündérországban kószálnak.

Bill Evans

Ínyencség az első diszken egy soha fel nem vett Evans szerzemény, a Song No.1, ami itt válik originál-klasszikussá. A zongora, a dob és a basszus, kis túlzással, egyenrangú partnerekként határozzák meg a dalt – ahogy az összes többit is, de a mellérendeltség itt különösen érzékletes. Kedvencemet, a They Say That Falling In Love Is Wonderfult egy lágy zongoraorgia után a bőgő mélyíti igaz szerelemmé, majd diktál olyan ütemet fél távtól, hogy az ember majd’ kiugrik a bőréből. Chick Corea empatikus merengéseibe saját szerzeménye, a Bill Evans vezet be; Evans létének képzelt viharait nyolcpercnyi szenvedélyes, de kiegyensúlyozott játékba sűrítve. De van itt még Monk értelmezés (a Little Rootie Tootie), vagy a pezsgő, korábban befejezetlen Evans-dal, az Off The Cuff, aminek második felén Motian produkálja magát.

A trió kreatív fantáziája tovább repdes a kettes korongon, ahol Motian és Gomez egy-egy korábbi munkája is új színben bukkan elő. Motian kompozíciója, a Mode IV meglehetősen melankolikus, s a minimalistább darabok közül való, de sötétségben és bizonytalanságban a Turn Out The Stars, sőt még a But Beautiful Part 1 is felülmúlja. Mindkettő szédítő mélységekből támad, bár hallhatóan voltak, akik még utóbbi alatt is képesek voltak gond nélkül étkezni. Ellenben a Puccini’s Walk (Gomez), mint záróakkord pozitív, csapongóan életteli előadás.

Összegezve, a Further Explorations szépen világít rá, hogy miért nehéz megunni a sztenderdeket: ha a mostanihoz hasonló professzionalisták veszik őket időről időre kezelésbe, akkor a kifulladás veszélye a nullához közelít. Klasszikusok dolgoznak fel klasszikusokat, ráadásul olyanokat, melyeknek megszületésénél gyakran személyesen is jelen voltak – mi más lehet a dolog vége, mint jutalomjáték.

Chick Corea - zongora, Eddie Gomez - nagybőgő, Paul Motian – dob:
Further Explorations (2CD)

Kiadó: Concord Jazz, 2012. január 17.

video