Bolero és Kékszakállú kukkeren át avagy Isten veled színlap

Különleges nyitóelőadásra, vendégrendezők és -tervezők munkájára érkezünk az Operába a 2011/2012-es évad kezdetén. A jegykezelés után szemüvegeket osztanak, arra bátorítva minket, hogy ezen keresztül vizsgáljuk Ravel Boleroját és Bartók Kékszakállú hercegét.

Az est folyamán e két rövid mű fut le. A balett kezd, így beindul a jellegzetes crescendo-folyam és Lola Greco koreográfiája mentén máris kopogják a cipők Ravel dallamát. A háttérben fehér vászon feszül, melyet megannyi kép fut be s a szemüveg segítségével mindezek testekké formálódnak. Különös és szokatlan érzéssel telít el mindez. A 3D-s technika, Nima Gazestani munkája erősen kontúrozza a teret, melybe a táncosok és azok mozgása gyönyörűen illeszkedik, ám egy különleges hierarchia jelentkezik a színpadon. A táncosok egyszeriben, mintha szublimálnának, a díszlet pedig győz a művész felett. A szimbólumok egész tárházát vetítik vászonra, melyek egyre növekedve felénk iramodnak, végül az arcunk előtt fékeznek. Óriási és giccses a Bolero díszletének vörös rózsája, melyet, űgy tűnik, érinteni tudnék a térhatás miatt. Csupán a raveli hangerőváltás képes kizökkenteni ebből a nem kívánt effektből. Hamarosan ráébredek, elmulasztottam a táncot. A látvány kisajátította magának a színpadot. A mű végeztével a táncosok, Francisco Velasco, Penelope Sancez, Miriam Manso és Miriam Perez sarkukra állnak és zenei kíséret nélkül bemutatják táncukat, mely zsúfolt képsor nélkül már engedi, hogy magával ragadjon. Ezután hosszú szünet következik.

Visszatértünkkor ismét speciális színházi látcsövünkkel tanulmányozhatjuk a színpadot, illetve megfigyelhetjük, miként fonódik össze Ravel és Bartók műve. Az opera Caterina Vianello rendezése. Kékszakállú herceg (Kovács István) lassanként bevezeti Juditot (Komlósi Ildikót) hatalmas „virtuális várába”. Az este második felében már kevésbé zavaró Quinn Andrew mindent körülvevő effektje, ám színházi jellegét az előadás elveszíti, és erős filmes színezetet ölt magára a tapsig és azon túl is. A látványelemnek köszönhetően, ahogy Judit, mi is belépünk a várba, mely épp úgy nehezedik ránk, ahogy rá; a hatalmas statikus díszlet pedig játszani kezd. A kulissza illékonysága a film műfaját idézi, vágásszerűen váltakoznak a díszletelemek. Az észlelhető percepcionális elemek sokasága közt finom összhang keletkezik, díszlet, zene, fény nem választható el egymástól. Miközben Judit ismerkedik a palota rejtelmeivel és sorra járja a szobákat, vérrel takart titkokra lel – ekkor a színpadot is bíbor fény borítja be. A zene is ekképpen harmonizál a képi világgal. Ahogy az újdonsült feleség a könnyek tavát nézi, Bartók trillái hangzanak fel a fuvolákból, s ezt pillanatnyi pontossággal a vetített tó rezzenése kísér.

Pontos és precíz munka, mely stílusában mégis idegen a hagyományos színház eszközeitől. Az utolsó ajtó felfedése rendkívüli pontja az estének. Itt találja Judit a „régi asszonyokat”. Ám ezek a nők nem virtualitásukban mutatkoznak meg. A vászon mögül eleinte csak árnyként érkeznek, de aztán előlépnek teljes valójukban, Judit pedig így kiált: „Élnek, élnek, itten élnek!” Talán Balázs Béla szövege kelti őket életre, a látszólagos térbeliség pedig feltöltődik valósággal. Valódiságuk azonban túlnő a színházi hagyományon. A három feleség Ravel táncát járta alig egy órája éppen ezekben a jelmezekben és most mintegy brechti elemként, elidegenítő effektusként hatnak szerepkettőzésükkel, megbolygatva ezzel a mintha-művészetet, a színházat. Különös dimenzióba kerülnek: szerepük és színészi alakjuk közé. Szép megoldása a raveli és bartóki kapocsnak. Most egyszeriben furcsán hat a taps ebben a filmszínházi közegben. Színlapnak pedig nyoma sincs, a közreműködők végefőcímszerűen peregnek a vásznon, néhány sietős néző pedig úgy illan el, akár a moziban.

A kékszakállú herceg vára – Bolero 3D
Magyar Állami Operaház

Zeneszerző: Bartók Béla, Maurice Ravel
Szövegíró: Balázs Béla
Koreográfus: Lola Greco

Ének:
A kékszakállú herceg - Kovács István
Judit - Komlósi Ildikó
Karmester: Győriványi Ráth György

Bemutató: 2011. szeptember 7.
A képek forrása a PORT.hu (fotó: Juhász Attila)