Cím nélkül című fotójáról

Wechter Ákos: Cím nélkül (A család), 100 x 115 cm, c-print, 2000

 „…igen, a szép hasonlatok – és az ember szereti a hasonlatokat… már gyermekkoromban csodálkoztam azon, hogy azt mondták: ez a szalonna olyan, mint a mandula – hogy miért nem esznek akkor mandulát inkább?... Úgy látszik, az embereknek tulajdonképpen nem tetszenek a dolgok, és hogy mégis élvezni tudják, kénytelenek valami máshoz hasonlítani, ami nincs jelen, és így látja az ember, hogy tulajdonképpen az se ér semmit.”

(Karinthy Frigyes)

A fényképekről el szoktuk hinni, hogy igazak. Egy fényképet kényszeresen meg kell magyarázni, mert ha nem tudnánk, akkor talán nem is igaz, nem is fénykép, hanem olyan ufós, hamisítványos, „vagyelhiszem-vagynem” dolog, inkább nem. Szóval: egy fotót meg kell tudni magyarázni!

Sötétedés utáni jelenet: erdő vagy kert, kislány koponyával, kutya – éppen gombát talál. Mikor? Huszonöt éve, tíz éve, tegnap, minek egyáltalán? Lehet, hogy beállított a jelenet, akkor pláne értelme van, mert azt akkor csinálják, ha demonstrálni akarnak vele, még egy művész is.

Találgassunk. A kislány a művész lánya, a kutya a művész kutyája, a kert nem kert, hanem erdő – estébe nyúló kiránduláson vagyunk. Koponyát ki az, aki magával visz, miről tetszik beszélni, a koponyát találták.

Háát… nem is tudom.

Akkor inkább kamu az egész, a kutya kitömött, múzeumból kérték el, a koponyát is, a kislány meg nem tartozik a családhoz, ki lett válogatva, pont ez a karakter passzol. Viszont. Ha így, akkor – a fentebbi logika mentén – mindennek jelentése van. A kutya a hűség, a kislány az ártatlanság, a koponya pedig az elmúlás. A gomba maga a feltörekvő, reményteli Jövő. Pici még, sérülékeny.

Vagy nem is: a kutya a tudatlanság, melyre mérgező gombaként leselkedik a halál, a kislány a koponyával egyszerűen csak a múlt enyészésén merengő utókor. És még nem is beszéltem a sötétségről, ami rájuk telepszik.

Szűkítsük a kört, tisztára olyan ez, mint egy nyomozás. Azért azt tudjuk, hogy a kép készítője – én – egy kortárs művész vagyok. Maibb, lazább magyarázat kell. Posztosabb, modernebb, poposabb, hiphoposabb. A kompozíció nem beállított, a véletlen produkálta. Hordoz magában valamit, hogy is mondjam, hogy is mondjam… Attól jó, hogy kimondatlanul, spontán szól AIDS-ről, partydrogról, gyermeklányok zülléséről, az egész katyvaszról, ami körülvesz minket. (A gomba a drog.)

Tágítsuk a kört. Kell, hogy legyen egy láthatatlan, ötödik szereplő! Erre úgy lehet rájönni, mint ahogy a fizikusok kiszaszerolták az úgynevezett „sötét energiát”: nélküle nem működnek a dolgok. Az ötödik a kamera mögött áll, de nem feltétlenül a fénykép készítője. Része a szitunak. Nincs rajta a fotón, láthatatlan, de ő irányít mindent. Karmester, Kormányos, Zsarnok és/vagy Apa, Isten, Belzebub. Sors. Értitek?! A lényeg, hogy Ő ráncigálja damilon ezeket a szánalmas bábfigurákat.

„A hazugságot még csak-csak elnézik az embernek, de az igazságot… azt soha.” Ezt Svejk mondta. Mindegy, nem érdekel: A kislány a nővéremé. A kutya a másik nővéremé, azé aki Idaho-ba költözött (Los Angeles-ből! Ezt sose fogom neki megbocsájtani.) A gomba gomba, az erdő erdő.

A koponyát asszem’ a Győri Pista adta, hogy neki honnan volt, arra már tényleg nem emlékszem.