Carlos

Jó történelmi, illetve politikai filmet készíteni nem könnyű. Mi is kell egy ilyen filmhez? Kell hozzá rengeteg adat, valamint az adott kor hangulatának az ismerete. Ez utóbbi az előbbivel, ha nagyon jártas az ember benne, akár fel is cserélhető, igaz ehhez tényleg nagyon magabiztosnak és jól értesültnek kell lennünk. A műfaj nélkülözhetetlen hozzávalója még a dramaturgiában való magas fokú jártasság, hiszen ha az ember zsánerekhez vagy biztos hatással rendelkező receptekhez nyúl, akkor garantált a propagandisztikus vagy részrehajló hozzáállás. S végül, egy ilyen filmnél nem árt, ha valamelyik nyugat-európai országban, jelesül Olaszországban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában forgatják. Ezekben az országokban ugyanis a politikai kultúra lehetővé teszi, hogy egészen sok mindenről beszéljen az ember a bokája megütése nélkül, valamint kevésbé viselik jól a propagandát és az ízléstelen önajnározó jelleget, mint a demokratikus, de erős birodalmi ambíciókkal rendelkező Amerikaiak.

A Carlos kapcsán a gyártó országra nem lehet panasz. Francia termékről van szó. A hozzáállás talán egy kicsit balos, de hát Carlos is jobbára baloldali terrorista volt, és a nyugati filmszakmában is nagyon sok baloldali alkotó tevékenykedik, így ezen különösebben nem is kell fennakadnunk. Maga főszereplő, címszereplő is jó választás, hiszen a venezuelai származású terrorista egyik leghírhedtebb alakja volt a nemzetközi terrorizmusnak a '70-es - '80-as évek során. E kétes hírnevet az 1975-ös OPEC elleni támadással sikerült megszereznie. Ezen felül számos országban (Franciaország, Libanon, Szíria stb.) és szervezetben tevékenykedett –például a Wadie Haddad vezette PFLP-ben – nemzetközi forradalmárként és zsoldos terroristaként.

Adott tehát egy érdekes, sokat utazó figura, aki még t a politikába is nyakig beleártja magát. Mindennek ellenér e film több okból is abszolút bukás. Ezek közül a dramaturgia „hiánya” a legfájóbb. Olivier Assayas egy, olyan majd' három órás filmet készített, melyben a venezuelai terrorista egy robbantás után feltűnik a semmiből, majd egy repülőgép padlóján beleveszik a semmibe. S e kettő között mit is látunk? Látjuk Carlost miközben: a férfiasságát vakargatja, lövöldözik, szeretkezik, fel és alá utazgat a világban, egy-két híresebb kommunista, palesztin vezetővel beszélget – gyakran nem is tudjuk, hogy miért –, illetve Johnny Walkert iszik. Ez utóbbi márka annyira nevetségesen szembetűnő, hogy a legrosszabb szponzori pénzekkel kitömött magyar filmeket juttatja az ember eszébe. A film során a whisky legalább hétszer tűnik fel jól láthatóan. Talán ez az adat érdektelennek tűnik, azonban sajnos nem az, ugyanis az ember történetvezetés hiányában valamivel próbálja elütni az időt.

Igaz, van egy pillanat, amikor úgy tűnik, hogy a film mégis fog szólni valamiről. Az OPEC elleni támadást ugyanis a film magához képes egészen jól feldolgozza. A megtekintés után fel is merült bennem, hogy miért nem erről készített a rendező filmet, hiszen méretét tekintve legalább egy jó 40 percet tesz ki a történetből, tehát jó magja lehetne egy érdekes másfél órás filmnek. S valószínűleg az is, hiszen a film eredetileg egy 3 részes – összesen 330 perces – mini-sorozatból lett erre a 165 perces formára butítva.

A film a lélektani ábrázolás terén is igencsak gyöngén teljesít. A legtöbb figuráról a nevén kívül nem sok derül ki, ami végső soron nem is baj, hiszen ez a sztori mégiscsak a hírhedt nemzetközi terroristáról szól. Azonban róla sem tudunk meg sok mindent. Az őt alakító Édgar Ramírez Carlos figuráját próbálja valamilyen ösztönös férfiállatként eljátszani, azonban ez sem sikerül túl meggyőzően.

Csupán az adatokra nem lehet panaszunk. A rendező az eseményeket viszonylag hitelesen adja közre, valamint minden új szerepelő megjelenésekor kiírja annak nevét és beosztását, szerepét. Azonban ez édeskevés egy jó filmhez. Erről a korszakról, szellemiségről sokkal jobban vall A terror ügyvédje, ami néhány éve debütált a mozikban, és még DVD-n is meg lehet venni. Ami miatt mégsem érzem meglopva magam a Carlos kapcsán az az, hogy a filmre fölkészülve megnéztem a már korábban említett portréfilmet Jacques Verges-ről, és jobban utánaolvastam Carlosnak, tehát jártasabb lettem a korszakban. Ezt azonban magamnak köszönhetem és nem a versenyszekcióban szereplő – állítólag jó – sorozatból baltával faragott filmnek.

Carlos

színes, francia-német minisorozat, 2010

rendező: Olivier Assayas

forgatókönyvíró: Olivier Assayas, Dan Franck

operatőr: Denis Lenoir, Yorick Le Saux

producer: Daniel Leconte

vágó: Luc Barnier, Marion Monnier

szereplő(k):

Edgar Ramirez (Carlos)

Alexander Scheer (Johannes Weinrich)

Alejandro Arroyo (Dr. Valentín Hernández)

Ahmad Kaabour (Wadie Haddad)

Talal El-Jordi (Ali)

Juana Acosta (Carlos barátja)

Nora von Waldstätten (Magdalena Kopp)

Christoph Bach (Hans-Joachim Klein 'Angie')

video